Így előzhetők meg a fulladásos gyerekbalesetek

gyerek, mentés
Vágólapra másolva!
Hiába a sok figyelmeztetés, sajnos minden évben vízbe fulladnak gyerekek, pedig a tragédia néhány egyszerű lépéssel szinte minden esetben megelőzhető – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem közleménye.
Vágólapra másolva!

Fontos, hogy a négy éves kor alatti gyerekeket még egyetlen pillanatra se hagyják magukra a fürdőkádban, kerti medencében és minél korábban, lehetőleg már óvodás korban tanítsák meg őket úszni. Fulladás pici gyerekeknél apró tárgyaktól, ételtől is bekövetkezhet, azonban ezt is meg lehet előzni.

Egy vizes vödör is tragédiát okozhat

A vízbefulladás leggyakrabban az öt év alatti gyermekeknél fordul elő, őket ugyanis számos olyan veszélyforrás fenyegeti, amik szinte minden háztartásban megtalálhatók. A fürdőkád, egy vízzel teli vödör, kertes házban pedig a medence, a kerti vízgyűjtő, vagy a halastó okozhat tragédiát.

Egyszerű szabály, hogy a csecsemőt egyéves koráig fürdetéskor maximum olyan mélységű vízbe tegyék, amiből fekvő helyzetben is kiér a száj- és orrnyílása,

négyéves koráig se hagyják felügyelet nélkül a fürdőkádban, gyerekmedencében pedig mindig legyen rajta karúszó vagy úszógumi. Vízibiciklin, csónakon hatéves korig (ha nem tud úszni, később is) mindig adjanak mentőmellényt a gyerekre, aki csak felnőtt felügyelettel fürdőzzön – javasolja dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegambulanciájának főorvosa.

Forrás: Wikimedia Commons

A kamaszokat az uszodában, strandon, de leginkább a természetes vizekben érheti baleset. Fontos, hogy akinek ilyen korú gyermeke van, világosítsa fel: csak abban az esetben vállalkozzon csónakázásra, vízibiciklizésre, ha biztos úszó, ellenkező esetben viseljen mentőmellényt és semmi esetre se fogyasszon alkoholt, mielőtt a vízbe menne. Illetve fontos, hogy csak a fürdésre kijelölt vizekben szabad fürdőzni, úszni – teszi hozzá a főorvos.

Mit kell tenni, ha megtörténik a baj?

Ha mégis elmerülne, a gyereket azonnal ki kell húzni a vízből, és ha nem, vagy nem jól lélegzik, nem reagál az ingerekre, tehát nincs eszméleténél, meg kell kezdeni az újraélesztést.

A laikus újraélesztés technikájáról a szülők már a legtöbb kórházban kaphatnak felvilágosítást, de az Országos Mentőszolgálat diszpécsere telefonon keresztül is tud segíteni, amíg megérkezik a mentő – hangsúlyozza a szakember.

Forrás: Pixabay

Gyerekek és felnőttek esetében is 30 mellkaskompressziót, majd 2 befújást kell alkalmazni, de ha nem gyakorlottak, akkor csak mellkaskompressziót végezzenek. Kisebb gyerekeknél a kétkezes technika egykezes lehet, csecsemőknél pedig ezt két újjal végezzék.

Dr. Krivácsy Péter szerint egy ilyen helyzetben nagyobb bajt nem okozhatnak, a legrosszabb, ha nem tesznek semmit.

Fontos tudni, hogy enyhébb esetekben vagy sikeres újraélesztés után is szükséges a néhány napos kórházi megfigyelés, kezelés.

Előfordulhat ugyanis, hogy úgy tűnik, rendben van a gyerek, de néhány órával az alámerülést követően rosszabbodik az állapota. Ilyenkor a tüdőben vizenyősség alakul ki, ami akár végzetes is lehet – mondja a szakember.

Forrás: Pixabay

Félrenyelés

A három év alattiaknál apró tárgyak félrenyelése okozhat tragédiát, a szakember szerint azonban legtöbbször ez is megelőzető.

Az ételt kicsi darabokban kapják, és semmiképp ne adjanak nekik apró magvakat, mert könnyedén megakadhatnak a torkukon.

Ha a gyerek mégis félrenyel valamit, normál esetben működésbe lép a köhögési reflex, és a légúti idegentest szerencsés esetben távozik. Ha azonban beszorul, akkor azonnali, határozott beavatkozásra van szükség és mentőt kell hívni – nyomatékosítja a szakorvos. Ha a gyermek nem tud hangot kiadni, alig hallhatóan vagy némán köhög, bőrszíne szürkéslila (oxigénhiányos), de még eszméletén van, amíg a mentő kiérkezik, addig is azonnal próbálják meg eltávolítani, ami elzárta a légutat.

Forrás: Pixabay

Ha csecsemő nyelt félre, akkor fektesse az alkarjára, feje lógjon enyhén lefelé és határozottan mérjen öt ütést a hátára. Ha nem sikerül eltávolítani a tárgyat, akkor ezt követően fordítsa a hátára, és a szegycsont alsó harmadánál, két ujjal határozottan nyomja be a mellkast nagyjából a harmadával, szintén öt alkalommal.

Semmi esetre se lógassák fejjel lefelé és ne rázzák a csecsemőt, mert ezzel nyaki gerinc- és agysérülést okozhatnak.

A kisgyermekeknél is hasonló a technika: fektesse a térdére úgy, hogy hasa a combján legyen, feje enyhén lógjon lefelé, majd mérjen határozott mozdulatokat a lapockái közé. Ezután alkalmazzon öt hasi nyomást úgy, hogy a gyermeket hátulról átölelve egyik öklét illessze a hasnak arra a részére, ahol a két bordaív találkozik (gyomorszáj), a másik kezével fogjon rá és határozott mozdulattal gyakoroljon befelé, majd felfelé irányuló nyomást.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!