Az agyszövetbe ültetett elektródákkal stimulálni lehet az agy egyes részeit, vagy jeleket elvezetni a különféle agyterületekről. Az ilyen agyimplantátumokat a Parkinson-kór és más idegrendszeri betegségek kezelésében használják.
Az agyimplantátumok felhasználását folyamatosan tesztelik más területeken is,
például depressziónál, az autizmus súlyos eseteinél, kényszerbetegségeknél és bénulásoknál.
A kutatások másik területe olyan retinaimplantátumok létrehozása, amelyek képesek helyettesíteni a különféle szembetegségek miatt elpusztult fényérzékeny sejteket.
Napjaink implantátumainak azonban számos jelentős hiányossága van. Az egyik, hogy
a test idegen anyagként érzékeli az implantátumokat,
ennek következtében gliasejtekkel zárja körül az elektródákat, e miatt azok egy idő után nem tudják továbbítani a jeleket.
„A mi nanoszálas szerkezetünk megakadályozza, hogy a gliasejtek körülzárják az elektródákat” – mondta Christelle Prinz, a Lundi Egyetem kutatója, aki munkatársával, Maria Thereza Perezzel fejlesztette ki az eljárást.
„Nagyon kellemes meglepetést okoztak az eredmények. A korábbi laboratóriumi sejttenyésztéses kísérletekben a gliasejtek rendszerint nagyon erősen kötődtek az elektródákhoz” – mondta Prinz.
Ennek elkerülésére a kutatók olyan kis hordozót fejlesztettek ki, ahol
a szupervékony nanoszálakat lapos területekkel kombinálták.
Míg a neuronok a nanoszálakon növekedtek és bocsátottak ki nyúlványokat, a gliasejtek elsősorban a köztük lévő lapos területeket foglalták el.
A kétféle sejttípus továbbra is kapcsolatban maradt egymással. Ez nélkülözhetetlen a neuronok életben maradásához, mert a gliasejtek látják el őket létfontosságú molekulákkal”
– mondta Prinz.
Idáig a kísérleteket csupán tenyésztett sejteken (in vitro) végezték, de remélhetőleg hamarosan folytathatják a kísérleteket élő rendszereken (in vivo) is.
A hordozót félvezető gallium-foszfidból készítették, ahol az egyes kilógó nanoszálak átmérője csupán 80 nanométer (80 milliárdod méter).