Aki nem volt még influenzás, az nem is sejti, milyen érzés, és mivel sokan a sima megfázást is influenzának könyvelik el, ezért nem is tartják komolyan veendő betegségnek ezt a fertőzést. Egy népi bölcsesség szerint, ha valaki fel tud kelni az ágyból, hogy felvegye a szoba közepéről az ott lévő pénzt, akkor semmiképp nem influenzás, csupán csak megfázott.
Bár logikus lenne, hogy a láz terít le minket – hiszen az influenzához általában nagyon magas, néha a 40 fokot is meghaladó láz társul – de nem ez az elesettség legfőbb oka. Az csupán egy tünet, amelyet baktérium- vagy vírusfertőzések, gyulladások okoznak. Ilyenkor ugyanis lázkeltő anyagok jutnak a vérbe, melyek serkentik a láz kialakulásáért felelős prosztaglandin hormon keletkezését. Ennek hatására a szervezet magasabbra tekeri az alapértelmezett hőmérsékletét. Ám ehhez rengeteg energiára van szükség.
A hőmérséklet emelkedésével nő az oxigénigény is, ez pedig a szívet nagy igénybevételnek teszi ki.
Már félfoknyi testhőmérséklet-növekedés is tízzel emeli meg a pulzusszámot. A szívünk tehát teker és teker – mi meg vacakul vagyunk.
Cseppet sem felesleges a láz, teljesen racionális „döntés” a szervezet részéről, hogy belemegy ebbe a „játékba”. Az általában tapasztalható 36,5 fokos testhőmérsékletet ugyanis nagyon szeretik a kórokozók, olyankor nagyon jól működnek és szaporodnak.
Ha ennél magasabb lesz a testhő, akkor viszont az már gátolja a kórokozók szaporodását, gyorsítja az ellenanyag-termelést, és ez által segíti a kórokozók megsemmisítését. Tehát a láz nagyon fontos része a védekezésünknek. Van azonban olyan eset, amikor a láz mégis káros: ha idős, egyébként is gyenge, pláne szívbeteg embernél szökik fel a hőmérséklet. Ebben az esetben összeomolhat a keringés.
Ha nem a láz, akkor mi okozza az elesettséget és a fájdalmat? Az az igazság, hogy
a saját szervezetünk termel egy olyan anyagot, amelynek a mellékhatása a fájdalom, az erőtlenség,
emiatt érzi magát úgy az ember, mintha átment volna rajta egy úthenger. Amikor ugyanis az ember megfertőződik az influenzavírussal, akkor a testünkbe kerülő vírusok a sejtjeinket használják önmaguk megtöbbszörözésére. A nyálkahártya sejtjei (amelyekbe bejutott a vírus) termelni kezdenek egy különleges anyagot, az interferont. Minél több sejt fertőződik meg, annál több interferon kerül a véráramba.
Az interferon egy molekulatömegű fehérje, mely vírusfertőzéskor termelődik, kötődik a sejtek felszínéhez, aktivitásra serkenti a T-sejteket és hatékonyabbá teszi a védekezést.
Tehát az interferonok a vírusok szaporodását gátló fehérjék, és egyrészt jelenlétük figyelmeztetőleg hat a még ép sejtekre, hogy támadás várható, másrészt jelenlétükkel gátolják más sejtek megfertőződését. Hasznos tehát a tevékenységük. Ám van egy nagyon kellemetlen mellékhatása a hatalmas adagban termelődő interferonnak, a cikk elején említett „átment rajtam az úthenger” érzés. Ilyenkor - szó szerint - interferon-mérgezést kapunk.
Úgy okoz fájdalmat, hogy pánikszerűen aktiválja a szervezet szinte összes sejtjét. Igen, szinte az összeset. És ahol ideg van a közelben, ott ez az aktiváció fájdalomként, sajgásként jelentkezik számunkra. Ezért fáj a fejünk, a karunk, a lábunk, az ízületeink, tulajdonképpen mindenünk.
Érdekes, hogy ez az interferon-mérgezés szinte robogó vonatként érkezik, és szinte alig van erőnk hazajutni, ágyba dőlni.
Egy nagy baj van: bár számos más vírus szaporodását remekül gátolja (így a több mint 200 nátháért felelős kórokozóét is), ám az influenzára sajnos nem hat az interferon! Így teljesen feleslegesen termeli ezt az anyagot influenza esetén a szervezet – és sajnos nem tehetünk semmit ellene.
Egy pozitív hatása van csak talán: ha nem lennénk ennyire elgyötörtek, akkor sokunk szépen bejárna a munkahelyére influenzásan is, és remekül szétszórná a kollégának is a kórokozót. (A tünetek kialakulása előtt egyébként már teszik is.) Az interferon-mérgezés azonban ágyba kényszerit, pihenünk, alszunk, betartjuk az orvos utasításait - ezzel pedig máris sokat tettünk a gyógyulásáért. Az interferonok lassan ürülnek ki a szervezetből, a vesén keresztül. Addig is nincs mit tenni, mint ágyban maradni, fájdalomcsillapítót szedni, sokat inni (a vese munkáját is segítendő) és pihenni.