Vakságot is okozhat a melanoma

szem
Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.
Vágólapra másolva!
Rendkívül agresszív, gyors áttétképződéssel járó rákos elváltozás a szemben kialakuló melanoma.
Vágólapra másolva!

Az ötven év felettieket veszélyeztetheti elsősorban

Az 50 év feletti lakosság körében ez a leggyakoribb rosszindulatú látószervet érintő daganat – mondja Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Ugyanakkor, ha időben felismerik a kóros elváltozást, akkor az jól kezelhető.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Forrás: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem


A melanomát a köztudatban alapvetően a bőrrákkal azonosítják,

a szemben ritkábban alakul ki a daganatos elváltozás,

a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján például évente 25-30 páciensnél diagnosztizálják. Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte, általában elhanyagolt esetekkel találkoznak, amelyeknél már csak a szemgolyó eltávolításával lehet megfékezni a daganat véráramba kerülését és más szervekre való átterjedését.

Melanoma ráksejtek mikroszkopikus képe Forrás: Valencju

A kóros elváltozás több helyen kialakulhat, így az íriszben, a sugártestben és a retinában is, utóbbi a leggyakoribb eset.

Vizsgálat nélkül szinte lehetetlen időben felfedezni

A szemben lévő melanomát leggyakrabban szemészeti vizsgálat során fedezik fel.

Az elváltozás szemfenéki vizsgálat során, pupillatágítással szűrhető ki.

Kívülről látható elváltozás ugyanis nem, vagy csak elvétve alakul ki a szemhéjon vagy a retinán. Árulkodó tünet lehet a fokozódó látásromlás, a torz látás vagy látótérkiesés, tágabb erek, de jelentkezhet szemfájdalom, esetleg barna folt a szem falán. Szinte kivétel nélkül csak az egyik szemnél fedezik fel a melanomát.

A szem melanomáját külső jegyek alapján csak rendkívül ritkán lehet időben felfedezni Forrás: Origo

A daganat kialakulásában az előrehaladott életkor mellett

fontos rizikófaktor a családi halmozódás, a világos szem- és bőrszín, valamint a fokozott UV-sugárzás.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt azt mondja, 50 éves kor felett évente fel kell keresni egy szemorvost, aki a szemfenéki, pupillatágításos vizsgálat során nemcsak daganatos elváltozást fedezhet fel, de például szürkehályogra vagy szaruhártya-problémákra is fény derülhet.

Rendkívül fontos a rendszeres szűrés

A korai felismerés azért fontos, mert ez növelheti a kezelés hatékonyságát és a látásélesség megőrzését – hívta fel a figyelmet a klinikaigazgató. A kezelési lehetőségek a daganat méretétől és elhelyezkedésétől függőek.

A világos bőrű és szemű emebereknél gyakrabban alakulhat ki ez az amúgy ritka, de a gresszív daganat Forrás: Thinkstock

Enyhébb esetben szóba jöhet lézerkezelés, kontakt besugárzás vagy a daganat kimetszése. Későn felismert, nagyra nőtt rosszindulatú daganat kezelése csak a szemgolyó műtéti eltávolításával lehetséges.

Védeni kell a szemet az UV-sugárzástól

Az eltávolított szemgolyót ma már esztétikus, nem feltűnő protézissel tudják pótolni, ugyanakkor a szemben kialakuló rákos elváltozás kifejezetten agresszív, ezért könnyen okozhat áttéteket, ami jelentősen rontja a túlélési esélyeket – figyelmeztet Dr. Nagy Zoltán Zsolt. Ugyan a nap káros sugarainak nincs annyira direkt roncsoló hatása a szemre, mint a bőrre, érdemes nyáron gondoskodni a szem megfelelő védelméről is – tette hozzá a klinikaigazgató.

Fontos, hogy az UV sugarakat kiszűrő napszemüveggel védjük szemünket Forrás: Dreamstime

A jó napszemüveg kiválasztásánál fontos szempont, hogy a lencsék minél jobban rásimuljanak az arcra,

így ugyanis oldalról is védelmet kap a szem.

Az UV sugárzás elsősorban a szaruhártyában és a szemlencsében okoz elváltozásokat. A retinát akkor éri jelentős károsodás, ha valaki például teljes napfogyatkozás esetén percekig belenéz a napkoronába.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!