Mercedes' British driver Lewis Hamilton celebrates on the podium after his victory in the Formula One Japanese Grand Prix at Suzuka on October 7, 2018. / AFP PHOTO / Toshifumi KITAMURA
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes kettős győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, a brit világbajnok karnyújtásnyi távolságba került ötödik világbajnoki címétől, Vettel összeütközött Verstappennel.
Lewis Hamilton zsinórban a negyedik győzelmét érte el a 2018-as szezon során a Japán Nagydíj megnyerésével, ezzel helyzetbe hozta magát ahhoz, hogy már a következő, USA Nagydíjon megnyerje az idei világbajnokságot. Hamilton mögött végig Valtteri Bottas autózott, akit az utolsó körökben Max Verstappen veszélyeztetett, de a holland pilóta nem tudott komolyan támadni.
Verstappen a verseny elején összeakadt Kimi Räikkönennel és Sebastian Vettellel is, a német pilóta húzta a rövidebbet, visszaesett a mezőny végére, és sérült autóval csak a 6. helyre ért oda a középmezőnyből felzárkózó Daniel Ricciardo és Räikkönen mögött. Nagy csata folyt a további pontszerző helyekért Sergio Pérez, Romain Grosjean, Esteban Ocon és Carlos Sainz között.
Galéria: Előkészületek az F1-es Orosz Nagydíjra - Galéria
1/31
Előkészületek a Forma-1-es Orosz Nagydíjra, Marcus Ericsson, Alfa Romeo Sauber
A rajtot még megúszta sértetlenül a mezőny, Vettel a nyolcadik helyről indulva mindkét Toro Rossót lehagyta, majd az első körben Romain Grosjean mellett is elment egy kockázatos manőverrel. A két Mercedes eközben mintaszerűen jött el, Hamilton megtartotta a vezetést Bottas előtt. A csetepaté az első kör végén kezdődött,
Verstappen elfékezte a sikánt, lehetőséget adva Räikkönennek a támadásra, a finn a külső íven próbálkozott, a holland azonban leszorította a pályáról, amitől megsérült a Ferrari bal oldala.
Vettel kihasználta csapattársa balszerencséjét és elment mellette a célegyenesre fordulva. Verstappen rövidesen öt másodperces büntetést kapott a manőverért, amit későbbi kiállása alatt le is töltött, de nem veszített pozíciót vele.
A második körben jött a nagyobb csattanás, Charles Leclerc próbálta a célegyenesben megelőzni Kevin Magnussent, utóbbi azonban az utolsó pillanatban berántotta az autóját a szélárnyékből kibújó Sauber útjába, amitől az nekiment. A dán pilóta húzta a rövidebbet, egy teljes kört kellett megtennie bal hátsó defekttel.
Rengeteg törmelék került a pályára a Haasról, a versenyigazgató ezért pályára küldte a Safety Cart,
hogy a pályamunkások biztonságosan eltakaríthassák azokat.
Az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Räikkönen volt a sorrend az elején, Vettel pedig rögtön az első körben megpróbálta megelőzni a Red Bull hollandját, aki mellé a Spoon kanyarban vetődött be.
Verstappen nem engedett, és befordult, aminek ütközés és Vettel megpördülése lett a vége. Mindkettejüknek megsérült az autója, de Vettel húzta a rövidebbet, visszaesett a 19. helyre,
míg Verstappen folytatni tudta a harmadik pozícióban. A felügyelők vizsgálták az esetet, de később egyiküket sem büntették.
Ez volt az a pont, amikor lényegében eldőlt a 2018-as világbajnoki cím sorsa,
Vettel sérült autóval, távol a pontszerzéstől, egy teljes bokszkiállásnyi hátrányban volt a pontversenyben 50 ponttal vezető Hamiltonnal szemben.
A folytatásban Vettel felzárkózása és a középmezőnyben dúló csaták jelentettek szórakozást. Utóbbiból volt bőven a rajttól kezdve, Fernando Alonso és Lance Stroll például mindketten 5 másodperces büntetést kaptak, Stroll azért, mert leszorította a spanyolt, Alonso pedig azért, amiért ezután a sikánon totálisan átvágva előnyt szerzett. A biztonsági autós újraindításnál a két Sauber akadt össze, Marcus Ericsson hátulról nekiment Leclerc-nek, tovább nehezítve a monacói versenyző napját, aki a futam későbbi részében műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.
Galéria: A Japán Nagydíj képekben - Galéria
1/42
RICCIARDO Daniel (aus), Aston Martin Red Bull Tag Heuer RB14, portrait during the 2018 Formula One World Championship, Japan Grand Prix from October 4 to 7 at Suzuka - Photo Clement Marin / DPPI
A kerékcserék nem hoztak nagy izgalmat, a két Mercedes a lágy-közepes taktikával teljesítette a versenyt, míg a két Ferrari szuperlágy-lágy keverékekkel ment végig. Hamilton magabiztos távolságban autózott végig csapattársa előtt, az egyetlen, ami miatt aggódhatott, az Orosz Nagydíjhoz hasonló apró motorgondjai voltak. A verseny végére a Ferrarikhoz hasonlóan szuperlággyal rajtoló, majd a futamot lágyon befejező
Verstappen felzárkózott Bottasra, többször DRS-távolságon belülre is került a Mercedes versenyzőjéhez, valós esélye azonban egyszer sem adódott az előzésre.
Vettel a mezőny végéről a hatodik helyig tudott előrejönni, Räikkönen azonban már 40 másodpercre volt tőle, mire mindenki átvágta magát a mezőnyön a kerékcseréje után. A négyszeres világbajnok 19 másodpercre dolgozta le a hátrányát a verseny végére. Verstappen mögött a negyedik helyen a 15. pozícióból rajtoló Daniel Ricciardo ért célba. Az ausztrálnak viszonylag sima versenye volt, az első körökben előzött pár szépet, utána pedig a kerékcserékkel megelőzte Räikkönent is.
Lewis Hamilton előnye 67 pontra nőtt Vettel előtt a világbajnoki címért folyó küzdelemben,
a Mercedes világbajnokának ennél nem is lehetett volna simább versenye, volt ideje élvezni a szuzukai aszfaltcsíkot. „Imádtam – kommentálta Hamilton a versenyt az autóból kiszállva. – Az egész hétvégén hihetetlenül erős csapat voltunk, nagyszerű ez a kettős győzelem a Mercedesnek, és igazán megmutatja, mire vagyunk képesek. Ez a legjobb pálya világon, nem tudom, miért nem csinálnak már ilyen pályákat.”
Galéria: A Japán Nagydíj képekben - Galéria
1/42
RICCIARDO Daniel (aus), Aston Martin Red Bull Tag Heuer RB14, portrait during the 2018 Formula One World Championship, Japan Grand Prix from October 4 to 7 at Suzuka - Photo Clement Marin / DPPI
„Nagyon-nagyon régóta versenyzem már, de ugyanannyira boldoggá tesz, mint bármikor – tette hozzá.
Olyan érzés most, mintha először nyertem volna. Egyre erősebbé váltunk az év során és Austin általában kedvező a számunkra,
alig várom, hogy szabadjára engedjük ezt a fenevadat” – utalt az autójára.
Verstappent természetesen két ütközéséről kérdezték.
A Red Bull pilótája már a verseny közben hangot adott annak, hogy szerinte nevetséges volt büntetést adni neki a Räikkönennel történt ütközésért.
„Kimi rossz ívet választott a sikánnál, és kissé összeértünk. Szerintem nagyon röhejes ezért 5 másodperces [büntetést] adni – morgott. – Amikor összeértünk Sebastiannal... nos, abban a kanyarban nem lehet előzni. Még helyet is hagytam neki, de alulkormányzottá vált az autója, és nekiment az enyémnek. Kár érte, de örülök, hogy a dobogón lehetek.”
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
Aktuális futam
2024.07.19. - 13:30Hungarian Grand Prix - 1st Practice
2024.07.19. - 17:00Hungarian Grand Prix - 2nd Practice
2024.07.20. - 12:30Hungarian Grand Prix - Last Practice
2024.07.20. - 16:00Hungarian Grand Prix - Qualification
2024.07.21. - 15:00Hungarian Grand Prix - Race
Versenynaptár (2024)
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix
08:33
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
Az év egyik legjobb helyszínén jön a Japán Nagydíj
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Japán Nagydíj élő közvetítésében! A szuzukai a szezon egyik legjobb pályája, és bár nehéz előzni, ma remélhetőleg a verseny is izgalmas lesz. Az időmérő kissé megkeverte a kártyákat.
A Ferrari hibát hibára halmozott, Hamilton rajtol az élrőlhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20181006-f1-a-japan-nagydij-idomeroje-eloben.html
08:37
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
Egy bokszkiállás várható
A rajtnál használatos abroncs várhatóan csak a kerékcsere időpontját befolyásolja majd.
A versenyek kicsit több, mint harmadán lépett pályára a biztonsági autó, ettől függetlenül azonban nem kizárható a megjelenése, mert általában közel vannak a falak és sok a kavicsos bukótér is.
Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szerint a Toro Rosso az FIA engedélyét kérte, hogy extra hűtőnyílásokat vágjanak az autóra, mivel ma sokkal melegebb van a tegnapi helyzethez képest. Toto Wolff saját kézzel méri az aszfalt hőmérsékletét a rajtrácson.
09:05
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
Érdekes statisztika a rajtrácsról
A Sky Sports kommentátora, David Croft szerint Szuzukában még sohasem nyertek a második sorból rajtoló pilóták. Ez rossz hír Max Verstappennek és Kimi Räikkönennek, bár a holland pilóta valószínűleg annak is örülne, ha az előző két évhez hasonlóan ismét a 2. helyen intenék le.
He's finished P2 in the last two editions of the #JapaneseGP ??
A német pilóta előtt Verstappen és Räikkönen csatázott, mivel Verstappen elfékezte magát a sikánnál, majd kiszorította Räikkönent a pályáról. Ezért büntetés várható.
Verstappen egyelőre a 3. helyezett, Vettel a 4. helyen halad, de 4,4 másodpercre vannak Hamiltontól.
LAP 2/53
A stunning first lap from Vettel, who emerges in P4!
A dán pilóta defektet kapott, miután Leclerc nekiment a célegyenesben. A Haas versenyzője túl későn próbálta védeni a helyét, most ráfázott az agresszív versenyzésre.
3. kör: Verstappen és Räikkönen ütközését vizsgálják
Közben 1:34.467-tel a leggyorsabb kört Hamilton futotta, Verstappen nagyon kezd lemaradni, már 8,7 másodperc a hátránya.
Magnussen autójáról rengeteg törmelék hullik lényegében az egész pályára.
09:20
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
4. kör: Safety Car a pályán!
Ez biztosan a pályára hulló törmelék miatt van, konkrétan nagyobb gumidarabok is hevernek a pályán és annak szélén. Magnussen és Leclerc ütközését is vizsgálják a sportfelügyelők.
LAP 3/53
Magnussen limps back to the pits with a massive rear puncture
5. kör: Verstappent megbüntették Räikkönen letolásáért
A holland pilóta 5 másodperces időbüntetést kapott, ezzel egyelőre Vettel előtt marad a pályán, de a kerékcseréjét csak 5 másodperces várakozás után kezdhetik majd meg. Ez Vettel szempontjából kellemetlen, mert így mindenképpen előznie kell.
09:26
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
6. kör: Verstappen szerint természetesen nem ő a hibás
A Red Bull pilótájának elmondták, hogy megbüntették, mert elhagyta a pályát, és nem biztonságosan tért vissza, szerinte Räikkönennek nem kellett volna kívülről támadni, várhatott volna a célegyenesig.
LAP 6/53
We're still under Safety Car - and Verstappen has been handed a 5s penalty
Vettel megcsúszott a célegyenesre vezető kanyarban, így esélye sem volt támadni Verstappent. Ricciardo közben feljött a 10. helyre, vizsgálják Alonsót és Szirotkint a pálya levágása miatt.
09:30
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
8. kör: Vettel nekiment Verstappennek, a mezőny végére kerül
Ha volt eddig még valamennyi esélye a világbajnoki címre, akkor az most biztosan elszállt. A Spoon kanyarban támadta Verstappent, de a holland pilóta nem engedett és Vettel húzta a rövidebbet.
Sérült a Ferrari, Vettel azonban nem ment ki a bokszba, a 18. helyen folytatja a versenyt. A visszajátszás szerint Ericsson is nekiment Leclerc-nek még az újraindítás előtt. Hamiltoné a leggyorsabb kör.
11. kör: Hamilton egy bokszkiállással előrébb jár Vettelnél
A brit pilóta 2,7 másodperccel vezet Bottas előtt, Vettel beragadt a 18. helyen Ericsson mögé és 28 másodperccel megy Hamilton mögött.
09:37
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
12. kör: Vettel legyűrte Ericssont és Szirotkint
Kívülről nem igazán érthető, hogy a Ferrari miért hagyja a pályán sérült autóval Vettelt a forgalomban, ha egy bokszkiállással szabad pályára térhetne vissza, a mostaninál jobb állapotú autóval. Egyelőre a 16. helyen halad, 30 másodperccel Hamilton mögött.
09:38
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
13. kör: Ricciardo feljött az 5. helyre, Vettel a 15. helyezett
Az ausztrál pilóta lesipuskásként 11 helyet javított eddig és ha levonjuk Verstappen büntetését, akkor csak 10 másodpercre van Verstappen mögött. Közöttük még Räikkönen halad.
LAP 13/53
Two overtakes in as many laps for the Honey Badger
Artikulálatlanul, káromkodva panaszkodik az autójára, valószínűleg a gumikkal van gondja. Vettel autója közben úgy tűnik, a jobb oldalán alaposan megsérült, amikor Verstappennel ütközött.
09:42
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
16. kör: Hamilton kissé kezd meglógni Bottastól
A brit pilóta arra panaszkodott, hogy néha dadog a motorja, de a mérnöke nem tűnt nyugtalannak. Hamilton 3,4 másodpercre növelte az előnyét, Verstappen 5,9-re, Räikkönen 11,8-ra van tőle.
09:44
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
17. kör: Räikkönen a bokszban
Nagyon csúszkált már a Ferrari és Ricciardo is lendületesen közeledett hozzá. A finn pilóta lága gumikat kapott, és a 10. helyre jött vissza, még így is Vettel előtt van.
09:47
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
19. kör: Vettel a DRS-sel legyűrte Alonsót is
Csúszkál a Ferrari a kanyarokban, lehet, hogy a sérülések miatti tapadásvesztés következtében. Alonso a hídon még tudta tartani Vettelt, a sikánnál is az útját állta, a célegyenesben viszont a DRS ellen nem tudott védekezni. A német pilóta a 12. helyezett, Räikkönen megelőzte Sainzot és Ocont támadja.
20. kör: Räikkönen kénytelen előzgetni a kerékcsere után
Először Sainz-ot, majd Ocont is megelőzte, ezzel azonban fél másodpercet veszít körönként Ricciardóhoz képest, így a Red Bull pilótája meglepheti majd őt a kerékcseréje során.
09:50
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
21. kör: Ricciardo bejelentkezik a dobogós helyre?
Az ausztrál pilóta legutóbb 8 tizeddel gyorsabb volt Verstappennél, a hátránya 8 másodperc, de Verstappen kap még egy 5 másodperces büntetést. Ha kicsit siet, a kerékcserénél akár helyet is cserélhetnek.
09:52
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
22. kör: Verstappent ki is hívták a bokszba, hogy védjék a helyét
A holland pilóta a büntetésével együtt éppen visszaért Räikkönen elé, Alonso és Stroll is ötmásodperces büntetést kapott a pálya levágásáért és baleset okozásáért.
LAP 22/53
Verstappen pits for soft tyres, and serves his penalty while he's at it
24. kör: Bottas és Ricciardo kereket cserél, Vettel megúszta
A Mercedesnél rutinszerű kerékcserét hajtottak végre, közben kihívták Ricciardót is, aki Verstappen mögé ért vissza, a különbség 2,2 másodperc. Räikkönent viszont megelőzte.
Vettelt nem büntették meg azért, mert a verseny elején nekiment Verstappennek.
09:58
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
26. kör: Hamilton panaszkodik, eltérő taktika a Red Bullnál
A Mercedes pilótája a kiállás után azt mondta, nem tapad úgy az autója, ahogy azt ő szeretné, de mérnöke szerint ez majd elmúlik. A Red Bull közben eltérő gumitaktikákkal próbálkozik, Verstappen az élmezőnyben egyedüliként lágy gumikat kapott, a többiek közepes keverékkel mennek.
Az autóján komolyabb javítást nem végeztek el, a sérültnek tűnő első szárnyat sem cserélték le. Lágy gumikat kapott, a 16. helyre jött vissza.
10:06
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
31. kör: Vettel megint a pontszerző helyen
A német pilóta Ericssont és Szirotkint is megelőzte, most pedig egy kemény hármas csata mögé érkezett. A 7. helyezett Grosjean éppen Leclerc és Ocon elé ért vissza a bokszból, összetorlódtak, a német pilóta viszont rajtuk is átfűzte már magát, így ismét a 9. helyezett.
LAP 30/53
Perez spars with Leclerc, but has to back off to avoid Grosjean ??
34. kör: Vettel megelőzte Pérezt is, már a 7. helyezett
A verseny alakulását elnézve, még Grosjean megelőzésére van esélye, így a 6. helyen érhet majd célba. Nagy kérdés, hogy az abroncsai kibírják-e, most a leggyorsabb kört futotta 1:33.243-mal.
10:12
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
35. kör: Vettel megelőzte Grosjeant is, a 6. helyezett
A verseny kétharmada alatt visszajutott oda, ahol az 1. körben tartott, a hátránya viszont 60 másodperc Hamilton mögött.
10:16
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
36. kör: Ricciardo nem tud közelíteni Verstappenhez
Az ausztrál pilóta a 3. helyre hajt Max Verstappen ellen, a holland pilóta viszont 0,7 másodperccel meglógott tőle a bokszkiállás óta. Lehet, hogy a verseny végén beválnak Ricciardo közepes keverékű abroncsai?
Alonso közben feljött a 2. helyre az F1-ben megtett körök száma terén, már csak Michael Schumacher ment nála többet.
LAP 33/53
Fernando Alonso just completed his 16,632nd racing lap in F1
Räikkönen és Vettel is fennakadt Verstappen autóján, még a verseny elején, mindkét Ferrariról letört az oldaldobozra szerelt légterelő, de az eltérő oldalakon.
So, in short: Kimi lost the sidepod deflector on the left side, Seb lost the sidepod deflector on the right side ?? #JapanaseGPpic.twitter.com/CfQGhxNO0W
A lekörözések közben Verstappen lerázta Ricciardót és üldözőbe vette Bottast, a különbség mindössze 1,6 másodperc a 2-3. helyezett versenyző között.
Leclerc közben kicsúszott a kavicságyba, majd félre is állt a Sauberrel, nem sokkal a második kerékcseréje után. A Degner 1-ben szállt el, a rádión azt mondta, valami eltört az autóján.
10:22
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
41. kör: VSC van érvényben Leclerc miatt
Ki kell húzni az autóját a pálya széléről, szerencsére Leclerc pont egy megnyitásnál állt meg, de a sportbírók egyelőre tanácstalanul tologatják az autót.
42. kör: Vége a VSC-nek, Verstappen üldözi Bottast
A Mercedes szerelői kimentek a szerelőállásba, lehet, hogy csak megpróbálták tőrbe csalni a Red Bullt. Ez nem jött be, senki sem állt ki kereket cserélni.
LAP 42/53
The Virtual Safety Car ends, and Verstappen has come alive
44. kör: Bottas elfékezte magát, de Verstappen nem tudta támadni
Éppen Alonsót készültek lekörözni, amikor Bottas alaposan elfékezte magát a hajtűben, Verstappen egy pillanatra nagyon közel került hozzá, de a különbség nem sokkal később ismét 1,3 másodpercre nőtt.
Alonso közben morog, mert 4 másodpercet vesztett azzal, hogy Bottas lekörözte őt.
10:31
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
47. kör: Nem tett jót a gumiknak a VSC
Ricciardo szerint az újraindítás óta a bal első abroncsának tapadása nem túl jó, mérnöke szerint Räikkönen is küszködik a közepes keverékű gumikkal. Úgy tűnik, most a lágy gumi volt a jobb választás.
10:33
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
48. kör: Vettel üres pályán is lassabb Hamiltonnál
Ez nem meglepő, mivel sérült az autója. A kerékcseréje után is nőtt a különbség, kb. 60-ról 67 másodpercre.
Bottas közben elfékezte magát és levágta a sikánt, büntetni nem fogják érte, de az abroncsainak nem tett jót. Verstappen még mindig közel van hozzá, de nem csatáznak egymással.
10:35
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
49. kör: Hamilton nagyon kényelmes előnnyel vezet
Most nagyon figyelnie kell, mert lekörözés a feladata, de így is 10 másodperc fölötti az előnye a 2. helyezett Bottashoz képest. Ma nem kérdés, hogy melyik Mercedes pilótája szerepelt jobban.
10:36
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
50. kör: Verstappen a motorjára panaszkodik
Már várható volt, nem múlik el verseny úgy, hogy ne ócsárolná a Renault-t. Most azt mondta, hihetetlen, mennyire rossz a motorja.
10:39
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
51. kör: Hamilton a biztos vezetés tudatában sem enged ki
A brit pilóta 1:32.785-tel a leggyorsabb kört futotta, pedig erre már nincs szüksége, 13,2 másodperccel vezet Bottas előtt, és halad a győzelem felé.
10:42
október 07, 2018
Vágólapra másolva!
53. kör: Hamilton megnyerte a Japán Nagydíjat
Vettel az utolsó két körben még elvette tőle a leggyorsabb kört 1:32.670-nel és 1:32.318-cal, de Hamilton győzelmére ma senki sem volt veszélyes. Bottas behozta a Mercedest Verstappen előtt, Ricciardo szenzációs felzárkózással a 4. lett a két betliző Ferrarit, Räikkönent és Vettelt megelőzve. Pérez, Grosjean, Ocon, Sainz a pontszerzők további sorrendje.
Köszönjük szépen a figyelmet, nemsokára jövünk az összefoglalóval és további hírekkel!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!