A délelőtt során az időjárás kegyes volt a mezőnyhöz, de az ebédszünet előtt sötét felhők kezdtek gyülekezni. A pilóták is jól szerepeltek, Romain Grosjean és Alexander Albon kicsúszásai mellett Räikkönen megpördülése említésre méltó példa, de egyikük miatt sem kellett lengetni a piros zászlót.
Komolyabb műszaki hiba sem hátráltatta a pilótákat, bár Albon és az ígéretes köröket teljesítő Sergio Pérez időt veszített az utolsó órában. A Red Bull versenyzője a kicsúszás utáni takarítás miatt vesztegelt. Bő másfél órát kellett várni az első mért körre a Williamstől, ennek oka, hogy új hátsó szárnyat tesztelt a csapat.
A Red Bull nem akart első lenni
Délután a Mercedes és a Red Bull is pilótát cserélt, Bottas és Verstappen át is vette a vezetést a köridőtáblázaton, de ők sem törték át az 16-os határt, amit a finn az előző héten egyszer már megtett.
Noha a holland pilóta utolsó gyorskörében talán erre is képes lett volna, de a célvonal előtt szándékosan elvette a gázt.
A Red Bullt délután fékprobléma hátráltatta, de Verstappen így is megtett 45 kört, bár ennél csak Magnussen vezetett kevesebbet, 27 körrel. „Készen állok Melbourne-re, jó volt a felkészülésünk, mindent kipróbáltunk a hat nap alatt, amit akartunk, ami nagyon fontos” – értékelt Verstappen.
Alexnek és nekem is volt pár meleg pillanata, de nem aggódom, inkább a teszten akarom kitapogatni az autó határait, mint az első versenyen.
A Mercedes gyorsnak tűnik, ahogy ez várható volt, de nem foglalkozom sokat velük, senki sem tudja pontosan, hogy mit csinál a másik. Összességében a tempónk elég jónak tűnik, pozitív kezdet volt ez, remélem elég ahhoz, hogy versenyképesek legyünk Melbourne-ben.”