A pilóták nem siettek a pályára, egyedül a két Haas gördült ki a garázsból lágy gumikon. Mick Schumacher és Nyikita Mazepin rögtön mért kört is autózott, ami utóbbinak sikerült jobban, hiszen az általa futott 1:46.717-tel közel másfél másodperccel múlta felül csapattársát.
5 perc után Fernando Alonso is csatlakozott hozzájuk, a kétszeres F1-es világbajnok azonban közepeseken kezdett, és először csak a két Haas közé tudott bemenni.
Nem sokkal később a többiek is szépen sorban megjelentek, ám a gumiválasztás igencsak változatosnak bizonyult. A Mercedes és a Ferrari a sárga, a Red Bull a fehér oldalfalú abroncsokat tette fel, mások pedig a lágyak mellett tették le a voksukat.
A pénteki naphoz hasonlóan többen is hibáztak. Valtteri Bottas például rögtön az első gyorskörében megpördült, de Max Verstappen is szinte azonnal rontott és a bukótérben kötött ki. A holland pilóta csapattársa, Sergio Pérez viszont jól kezdett, hiszen 1:44.404 másodperccel az élre ugrott, majd 239 ezreddel tovább javított.
Ezt követően megérkeztek a Ferrarik, és Charles Leclerc, valamint Carlos Sainz is megelőzte a mexikói versenyzőt.
Azonban náluk is gyorsabb volt Cunoda Juki, aki 1:43.447-tel vette át a vezetést, igaz, a C5-ös gumikon. Később csapattársa, Pierre Gasly még őt is megelőzte, így bő 20 perc után a két Alpha Tauri volt a táblázat tetején, mögöttük Leclerc és Sainz fogta szendvicsbe Pérezt és Verstappent. A Mercedesek továbbra is szenvedtek, Lewis Hamilton arra panaszkodott, hogy nincs tapadása.
Az első komoly hibát a Red Bull holland pilótája követte el, aki a 15-ös kanyar előtt későn fékezett, és nekiment a falnak, csakúgy, mint Leclerc pénteken. A 23 esztendős versenyző megpróbálta folytatni az edzést, ám minimális tolatás után nem tudott továbbmenni, így meg kellett szakítani a gyakorlást.