Schumacher szemmel láthatóan nagyon dühös volt magára a hiba miatt, amellyel ugyan életében először bejutott a Q2-be, de nem lenne meglepő, ha nem a 15. helyről indulhatna és a Haas elővigyázatosságból váltót cserélne az autójában, ugyanis a kocsi bal hátsó részét rendesen odaverte. A szerelőknek ezen kívül is lesz munkája, miután az autó bal eleje is megsérült.
Az edzést Verstappen zárta az élen Hamilton, Pérez, Bottas, Norris, Gasly, Sainz, Vettel, Ocon, Alonso, Ricciardo, Leclerc, Giovinazzi, Schumacher és Russell előtt.
Már a pénteki edzésnap után azon a véleményen voltak a versenyzők, hogy a versenyt mindenki a közepes keveréken akarja majd kezdeni, a Q2 pedig megerősítette ezt, George Russell kivételével ugyanis mindenki a sárga oldalfalú Pirellin hajtott ki a pályára. Ezeken az abroncsokon is a Red Bull volt a leggyorsabb elsőre, de nem Verstappen, hanem Pérez állt az élre (1:30.971), noha csak 1 tizeddel előzte meg csapattársát. A harmadik helyre nem valamelyik Mercedes, hanem Carlos Sainz fért oda 175 ezredes lemaradásban Péreztől, majd jött Bottas, Gasly, Norris, Alonso, Ricciardo és Leclerc az első tízben.
Nem maradt azonban végig Pérez az élen, a Mercedes ugyanis nem hívta be egy mért kör után Hamiltont, aki második nekifutásra 1:30.959-cel 12 ezredet adott Péreznek és átvette a vezetést.