Robbie Williamst a Csillagok Háborújába várják

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A forgatás jövő év áprilisában kezdődik majd, Ausztráliában. "Ewan Nicole Kidmanen keresztül ismerte meg Robbie-t, és eléggé megkedvelte, még a filmnél is segített neki. Persze nem tudni még, milyen szerepet kap Robbie, azt sem, hogy emberi lény lesz-e, vagy sem. Robbie minden vágya, hogy játszhasson, és ő azon szerencsések közé tartozik, akik biztos, hogy ott lesz a Star Wars harmadik részében," - mondta egy filmes forrás. Az énekes régóta dédelget színészi ambíciókat, ám eddigi egyetlen komolyabb szerepét tavaly kapta csak meg a róla szóló Nobody Someday című dokumentumfilmben.

A biztos sikernek ígérkező epizód egyébként rengeteg színész fantáziáját megmozgatta: köztük David Prowse-ét is, aki a Csillagok háborúja első három részében Darth Vadert alakította. Bár a 66 éves egykori body-builder egyik keze jelenleg használhatatlan és ízületi gyulladásai is vannak, valamint mintegy 30 cm-rel magasabb, mint Hayden Christensen, aki Darth Jedi alteregóját, Anakain Skywalkert alakítja, biztos benne, hogy szerepelhet a harmadik epizódban.

Korábban:
Visszatérne az eredeti Darth Vader
Leia hercegnő bánatában írni kezdett
Luke Skywalker rajzfilmeket szinkronizál
A klónok már itthon is támadnak

Ajánlat:
A hivatalos Carrie Fisher-honlap
A klónok támadásának hivatalos honlapja

Nézze otthon a karosszékből!
Baljós árnyak - DVD

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!