Freddy Krueger és Jason összefognak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A New Line Cinema 1993-ban vásárolta meg a Péntek 13. című horrorfilm jogait, és azóta tervezi, hogy a történetet összevonja a Rémálom az Elm utcában című másik klasszikussal. A nagyszabású horror-produkció csak most, 9 évvel később valósulhat meg. A stúdió közvetlenül azután jelentette be szándékát, miután eldőlt, hogy a 20th Century Fox is összevonja két híres történetét, az Alient és a Predatort, a Warner Brothers pedig leforgatja Batman és Superman párbaját.

Freddy és Jason nem ellenségek lesznek a készülő produkcióban, hanem vállvetve ejtik el áldozataikat. Freddy szerepét továbbra is Robert Englund alakítja majd, immár nyolcadik alkalommal. Mellette nagy szerephez jut Brad Renfro, akit a közönség az Ügynök című filmből ismerhet. Jason szerepére még nem szerződtettek senkit, így még kétséges, hogy az a Kane Hodder tér-e vissza a szerepben, aki a sorozat folyamán a legtöbbször alakította. A történet állítólag Freddy és Jason utolsó kiszemelt áldozata, a Renfro által játszott figura körül forog, aki igyekszik megmenekülni a haláltól. A film rendezője a hongkongi Ronny Yu lesz.

Nem új divat Hollywoodban, hogy híres hősöket közös filmekben szerepeltessenek. Első alkalommal 1942-ben került rá sor, amikor Frankenstein fogott össze a Farkasemberrel. 1964-ben készült a Godzillát és Mothrát párosító produkció, 1966-ban Billy, a kölyök és Dracula párosa, 1971-ben pedig Dracula és Frankenstein együttműködése. A New Line Cinema most azon fáradozik, hogy a rivális stúdiókat megelőzve, már 2003 szeptemberében be tudja mutatni a Freddyt és Jasont egyesítő filmet.

Korábban:
Szörnyszülöttek évadja készül

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!