Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fotó: DPASzeptember 20-án mutatták be az amerikai mozik Shekhar Kapur: The Four Feathers című alkotását. Nicole Kidman el is határozta, hogy még aznap megnézi a filmet örökbefogadott gyerekeivel, ezért jegyet váltottak az egyik legfelkapottabb kaliforniai moziba. Akkor még nem tudták, hogy a film több erőszakos jelenetet tartalmaz, hiszen a britek gyarmati háborúját meséli el.

A. E. W. Mason története a XIX. század végén, Anglia szudáni gyarmatán játszódik, a brit arisztokrácia köreiben. Először a magyar származású hollywoodi rendező, Korda Zoltán készített belőle filmet, 1939-ben. Az új alkotás tehát remake, amelynek főszereplői: Heath Ledger és Kate Hudson.

A The Four Feathers hivatalos honlapjahttp://www.fourfeathersmovie.com/

Nicole Kidman gyerekei, a 7 éves Connor, és a 9 éves Izabella azonban nem voltak még hozzászokva az ilyen intenzív vizuális élményhez, és kishíján sírva fakadtak a harcos jelenetek láttán. Egy szemtanú így számolt be az esetről: "Ahogy a film erőszakosabbá vált, Nicole az ölébe vette a kis Connort, és a fejét puszilgatta. A történet mintegy háromnegyedénél pedig úgy döntött, hogy elég volt, és kisétált velük a moziból."

Korábban:
Nicole Kidman műorral
Ausztrál álomlovag közelről
Megválasztották az év legjobban öltözött sztárjait

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!