Interpretáció

Ha elolvasta az első bekezdést, akkor közel jár kicsiben ahhoz az élményhez, amit az Adaptáció című film megtekintése nyújthat. Létezik magyar film is, amely arról szól, hogy hogyan kell filmet csinálni, a Legkisebb film a legnagyobb magyarról, csak ott nem hollywoodi klisékkel kell játszani, hanem a politikai alapú pénzelosztással. Mindenkinek megvan a maga baja.

Az Adaptáció persze nagyjátékfilm, igazi film, amely minden létező filmes formai eszközzel úgy játszik, hogy egyáltalán nem egyértelmű közben, hogy ez már az, vagyis maga a film, vagy a keretjáték, vagy az egész csak egy keretjáték, vagy mi van. Stílusparódia, ami úgy csinál, mintha nem parodizálna, vagy nem csinál úgy, csak óvatos, vagyis harsány, miközben nem az a része harsány, ami igazán vicces benne, hanem kigúnyolja azt is, ami izgalmasan harsány vagy megható rajta, mert nem is arról szól igazából, ami az aktuális izgalom.

Na pont így nem szabad kritikát írni, önellentmondásokkal takarózni és enigmatikus okoskodó szólamok mögé bújni valós értelmezés helyett. Fölöslegesen fárasztjuk vele az olvasót, aki rosszabb esetben ostobának hiszi magát a katyvasztól, jobb esetben átklikkel az [origo] más, normális tartalmára.

A végső katarzis leírhatatlan!

Akkor meg minek írni róla? Reklámból? Nem lenne elég bebillentyűzni, hogy én ajánlom? De az miért lenne meggyőző? Honnan tudja akkor az olvasó, hogy miért érdemes hinni a billentyűzőnek, ha nem bizonyítja értő voltát megalapozással?

Kérdésekkel lehet egy kritika közben operálni?

Érdemes néha hatásvadásznak is lenni persze: "Amikor a végén a sebhely néhány nappal a baleset után hirtelen eltűnik, pedig nagy volt, akkor kiderül, hogy csak átverés az egész, leleplezi magát az alkotó, a krokodil nem is ette meg talán azt a másikat."

Nicolas Cage fantasztikus tudathasadásos kettős szerepben, miközben a tudathasadás sémáját gúnyolja - önmaga előtt. Forgatókönyvírói bravúr, belterjesség nélkül a szakmai problémák pellengérre állításával.

Erre varrjanak gombot.

dr. Igó