Groó Diana: Csoda Krakkóban

Groó Diana, számos fesztiváldíjas kisjátékfilm és dokumentumfilm alkotója (Trapé, Valahonnan valahová, Kazinczy utca, Vityebszk felett, Chagall álmai, Córesz, Renoir álmai) többéves várakozás után szeptember végén kezdi el forgatni első nagyjátékfilmjét, a lengyel koprodukcióban készülő Csoda Krakkóbant. A fiatal rendezővel Horeczky Krisztina beszélgetett.

- Simó Sándor annak idején arra biztatott titeket - és részint ebből adódott kisebb konfliktusa Pálfi Györggyel - , hogy a nagyjátékfilmetek önéletrajzi ihletésű legyen. Ezt az "instrukciót" maradéktalanul el tudtad fogadni?

- Elfogadtam, de nagyon megszenvedtem a forgatókönyvírást. Sanyinak az volt a koncepciója - és ez segítség volt -, hogy "saját anyagból" dolgoztatott. Kimondottan arra kényszerített minket, hogy magunk írjuk a filmnovellákat és a forgatókönyveket. Három évembe telt, hogy a novellámból megírjam a könyvet, úgy, hogy a harmadik verzió után úgy döntöttem: szükségem van egy társra. Kiváló írótársam volt Szekér András (Szekér írta többek között Az igazi Mao című áldokumentum-filmet - a szerk.) Elek Judit mellett ő volt az objektív szemem. Szükségem van profi forgatókönyvíróra, dramaturgra. Nagy élmény volt, ahogyan láttam fejlődni a forgatókönyvemet. Nagyon sok személyes és családi élmény szerepel a könyvben. Felmenőim - egy zsidó kereskedő család - Krakkóban éltek, hatalmas családi könyvtáruk volt. Gyakorlatilag családi legendákból, anekdotákból, saját élményekből és sok-sok fikcióból állt össze a könyv.

- A kisjátékfilmjeidből, dokumentumfilmjedből is egyértelmű, milyen bátran vállalod a zsidó identitásodat. Kérdéses, mekkora kockázatot jelent, ha mindez megjelenik egy filmes alkotó első nagyjátékfilmjében.

- Nem volt tudatos, hogy zsidó témát dolgozok föl. Belekerült, mert ez bennem van. A Córesz című dokumentumfilmemben szándékosan foglalkozom a zsidó identitással, hiszen a filmben szereplő fiatalok erről beszélnek, de a Csoda Krakkóban: mese. Arra, hogy miért szerepel benne egy zsidó rabbi, miért van benne a kabbala, miért a krakkói zsidó negyedet, miért a hetedik kerületet választottam helyszínül, ismét azt tudom mondani: mert bennem van, mert ez foglalkoztat egész életemben. Nem vagyok vallásos zsidó, vegyes házasságból születtem - anyai ágon vagyok zsidó -, tartom a hagyományokat, de van nálunk karácsony is, természetesen. A téma iránti érzékenységemet valószínűleg a holokauszt-traumából lehetne levezetni. Nagymamám megjárta Auschwitzot, és visszajött. Egyedüliként a családból. Ilyenkor az dolgozik az emberben, hogy valami majdnem elveszett. És elkezdi az elveszett dolgokat kutatni, miközben a nagymamám ilyesmivel sosem foglalkozott; döbbenten néz engem meg a testvéremet. Számomra mindez természetes. Ráadásul a közép-európai zsidóság történetének - Prága, Bécs, Krakkó, Budapest, Máramarossziget - egészen speciális aurája, kultúrája van. Ezt az öntörvényű, autentikus, titokzatos világot volna jó visszaadni: mintha ma is ott lenne - pedig ebből már csak töredékek, emlékek vannak jelen. Ez egy igazi közép-európai film lesz - legalábbis ezt szeretném. Négy nyelven beszélnek benne: lengyelül, magyarul, jiddisül és "turista"-angolul. Ez is azt erősíti, hogy a zsidó örökség sem ismer határokat.