Nagy büdös kékség

Vannak emberek, akiket valamiért mindenki alapból szeret, és vannak olyanok, akiket eleve utálnak. Antal Nimród az előbbi kategóriába tartozik (első nagyjátékfilmje, a Kontroll sikerének az egész filmszakma drukkol), a jegyellenőrök pedig - akikről filmje szól - az utóbbi csoportot alkotják. A kész művet látva úgy tűnik, ők egy közös halmazban jól megvannak egymással.

Az egészhez az adta az inspirációt, hogy az Amerikában született Antal Nimród 17 évesen visszatért szülei hazájába, és beleszeretett a metróba. Úgy tudta látni, ahogy a budapestiek sosem: a maga szépségében. Aztán sokkal később - amikor már sokat utazott a föld alatt - elgondolkozott azon is, hogy milyen lehet jegyellenőrnek lenni. Arra jutott, hogy kegyetlen élmény lehet. Később kipróbálta, és a tapasztalat megerősítette az elképzeléseiben: az ellenőrök állandó és fortyogó gyűlöletnek vannak kitéve.

Ezekből az alapélményekből született meg benne a Kontroll című film ötlete, melynek forgatókönyvét - kis segítséggel - maga írta. A megvalósításra azonban sokat kellett várnia, és még többet harcolnia.

A három évig tartó küzdelembe enged bepillantást az a pár perc, amellyel a film kezdetét veszi. Aba Botondot, a BKV vezérigazgatóját látjuk a vásznon fehér papírral a kezében, miközben arról győzköd minket, hogy ő - sok tanácsadójával ellentétben - tudja, hogy ami most következik, az egy független művész víziója. Fikció csupán, a valósághoz semmi köze - ezért engedte a fiatal művésznek, hogy filmet készítsen belőle. Ha nem volna meggyőződve ifjú barátja tehetségéről, soha át nem engedte volna neki a metrót, de még a buszt se. Szerencsére azonban ő jól ismeri a történet és a való élet közti különbséget, és azt reméli, ezzel a közönség is így van. Most már akár meg is nézhetik a művet. Remek. Kitalálni sem lehetett volna jobb felütést a filmnek.

Aba Botond után sajnos Eszenyi Enikő cameója következik, ami egyik kicsit színpadias a vezérigazgató egyszerű és őszinte megnyilvánulása után. Szinte a szájunkba rágja, hogy az van, hogy ő most olyan részeg, hogy alig bír megállni a tűsarkú cipőbe bújtatott lábán, de arra azér emlékszik, hogy a fehér vonalon túlra nem merészkedhet, mer ha jön a metró, akkor baj lesz, szóval visszalép a várakozók rendes helyére. Aztán már csak fél pár tűsarkú cipőt látunk a földön, és tudjuk, hogy máris egy bűnügyi történetbe csöppentünk.

Később erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, annyi más szín keveredik a cselekménybe. Kiderül, hogy a hősünk (akiért izgulhatunk, akinek drukkolhatunk, akit megszeretünk), nem más, mint egy homályos múltú fiatal fiú, Bulcsú, aki a föld alatt éli életét, mióta szorongani kezdett a kinti világtól. És bár hosszú ideje szokja a sötétséget, a cselekmény során még mélyebbre kell süllyednie ahhoz, hogy aztán végre a fény felé fordíthassa a fejét.

Bulcsú szerepét eredetileg nem Csányi Sándor kapta. Ő csak a forgatás előtt egy héttel értesült a projektről, melynek rég felkért főhőse nem volt olyan fizikai és mentális állapotban, hogy nekilásson a munkának. Aki azonban megnézi a Kontroll-t, nem sír vissza senkit Bulcsú szerepére. Csányi (akit az I love Budapest című filmben láthattunk utoljára) bebizonyítja, hogy lehet rá építeni egy filmet. Értelmes tekintete, érzékenysége, lágy machósága több mint másfél órán keresztül érdekes marad. Igazi kelet-európai hős: zaklatott, gyötrődő, gátlásos, jobb sorsra hivatott. Megérdemli a happy endet.

Badár Sándor, Nagy Zsolt, Mucsi Zoltán és Csányi Sándor

A körülötte cirkáló mellékszereplők is a helyükön vannak, hiszen kiváló epizódszínészek alakítják őket. Bulcsú bandájából még így is kiemelkedik Badár Sándor, aki minden megszólalásával leleplezi a többieket. Badár reakciói annyira őszinték és egyenesek, hogy mellette mindenki megjátszósnak tűnik, még ha olyan kifinomult technikával rendelkezik is, mint Mucsi Zoltán (aki a Jancsó-filmekhez képest új oldaláról mutatkozik be), Pindroch Csaba (akinek lénye önmagában komikus és különleges), vagy Nagy Zsolt (aki a legpuritánabb színészek közé tartozik.)

Badár természetességével talán csak a női főszereplő, Balla Eszter veheti fel a versenyt, aki sokat fejlődött a Moszkva tér óta. Ezúttal nem csak póz nélkül játszik, de színes és szimpatikus is. Jelenléte akkor is fontos, amikor a vásznon épp nem látszik.

A sok-sok ismert reklámarc mellett két magyar sztárt is láthatunk a filmben: Cserhalmi Györgynek nemcsak a maszkja zseniális, de a játéka is, és Kulka János is maradandót alakít.

A színészi játék gondos vezetése mellett azonban még számos erénye van a rendezésnek, mindenekelőtt talán az, hogy Antal Nimród végre készített egy olyan filmet, amelynek önálló világa (és ízlésvilága) van. Szórakoztató, de nem kommersz, elgondolkodtató, de nem ás filozófiai mélységekbe, szimbolikus, de nem stilizált. Valóságos és mesés egyben, szóval kötődhetünk hozzá és elvonatkoztathatunk tőle.

A képekben (melyeket Pados Gyula fényképezett) szintén nemcsak gyönyörködhetünk, de gondolkodhatunk is rajta, és a zenét (a NEO munkáját) sem csak élvezni lehet, hanem értelmezni is. A Kontroll-hoz hasonló filmekre nagy szükség lenne, mert ízlést formál, figyelemre késztet, igényesen szórakoztat, és szeretetre nevel. Csütörtöktől a mozikban.

Gyárfás Dóra