Csillag születik: Evan Rachel Wood

Vágólapra másolva!
Alig 16 éves és már komoly szakmai múltja van. Színházi szerepek, tévésorozatok, hollywoodi filmek sorakoznak az önéletrajzában. Nicole Kidman és Sandra Bullock oldalán kezdte, Al Pacino lányaként folytatta, Holly Hunter mellett vált komoly színésznővé. És még előtte az élet.
Vágólapra másolva!

Az Átkozott boszorkák gyerekszerepét több tévésorozat követte, 1999-ben pedig bekerült a sikeres Once and Again című produkcióba, melynek három évig volt állandó szereplője. A fiatal kamaszokról szóló sorozat fordulópontot jelentett: az alig 12 éves kislányt már megismerték az utcán, és ő úgy érezte, kezébe kell vennie a sorsát. "12 éves koromig az anyukám készített fel minden szereplésre. Amikor viszont megkaptam a Once and Again főszerepét, elé álltam, és azt mondtam neki: 'Nézd, Mama, 12 éves lettem. Most már a magam útját szeretném járni!'"- emlékszik vissza.


Amikor a sorozat véget ért, Wood egy újabb lépcsőfokot tett meg a karrierjében: Al Pacino lányát játszhatta a S1m0ne - Sztárcsináló 1.0 című filmben. Természetesen nagyon izgult, hogy megállja-e majd a helyét Amerika egyik legnagyobb színésze mellett, de Pacinónak sikerült feloldania a gátlásait.

Mára pedig szinte hozzászokott a sztárok közelségéhez: a Tizenhárom című filmben Holly Hunter lányát alakította, és övé volt az abszolút főszerep; majd a The Missing című thriller következett Tommy Lee Jonesszal és Cate Blanchett-tel, jelenleg pedig Kevin Costner partnereként forgat a The Upside of Anger című alkotásban.


A Tizenhárom bemutatója óta már őt is komoly színésznőként tartják számon Hollywoodban, aki fiatal kora ellenére bámulatos mélységeket tud felvillantani a jellemábrázolásban. És mindemellett még sokoldalú is: táncol, képzett énekhangja van, fekete övet szerzett a Taekwondóban, lovagol és görkorcsolyázik. Álma, hogy egy nap a New York-i Broadwayn léphessen fel egy musicalben, a vásznon pedig Orlando Bloom barátnőjét játszaná szívesen. És mindez egyáltalán nem is lehetetlen...

Gy. D.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!