Mágikus Amerika

Az Amerikában című film nem az első, mely ír bevándorlók történetét meséli el. Jim Sheridan alkotása azonban annyira személyes és olyan érzelemgazdag, hogy talán minden eddiginél átélhetőbbé teszi az élményt - szinte képtelenség könnyek nélkül végignézni a filmjét. Az egyik legismertebb ír származású hollywoodi rendező ugyanis ezúttal saját magáról mesél.

Jim Sheridant egy ideje saját kivándorlásának emlékei kezdték foglalkoztatni. Négytagú családjának első New Yorkban töltött hónapjai meghatározó élményt jelentettek számára, melyet elég tanulságosnak érzett ahhoz, hogy egy film cselekményét építse fel belőle. Mivel lányai még gyerekek voltak abban az időben, ők egész másképp élték át az új otthon és az új életforma kialakítását, és ezt Sheridan izgalmas nézőpontnak találta a filmhez. Megkérte tehát a két lányt, Naomit és Kirstent (akik felnőve szintén a filmkészítésben találták meg hivatásukat), hogy segítsenek a forgatókönyv megírásában.

Munka közben ügyeltek arra, hogy a cselekmény ne illeszkedjen szigorúan személyes történetükhöz, csak bizonyos elemeire épüljön. A filmben szereplő család például egy tragédia miatt menekül el Írországból (a szülők legkisebb fia meghal agytumorban), mely az életben egész másképp történt. (Sheridannek nem a kisfia, hanem a bátyja hunyt el ebben a betegségben, és nem ennek hatására döntött a kivándorlás mellett.)

Sheridan eddigi legszemélyesebb hangvételű filmje tehát nem önéletrajzi alkotás, hanem egy történet a fájdalomról és annak feldolgozásáról, az újrakezdésről, a küzdelemről, és az összetartozásról. Mindeközben az Amerikában című film fontos tényezője New York, melynek nagyságát és sokszínűségét ünnepli.

"New York-i lakóhelyünket mindig is elég biztonságosnak éreztem a drogosokkal és a transzvesztitákkal együtt, és úgy véltem, az igazi veszélyt az jelentheti számunkra, ha elveszítjuk a tisztánlátásunkat, vagy ha olyan módon próbálunk elmenekülni a nehézségek elől, hogy homokba dugjuk a fejünket" - vallja a rendező. "Johnnynak, a történet főhősének fel kell ismernie, hogy nem tudja megvédeni a családját a veszteségektől és a bizonytalanságtól, rejtőzködéssel biztosan nem. De szeretheti őket, és a szeretet már maga egyfajta védelem."

Jim Sheridan az Amerikában forgatásán

És hogy Johnny figurája mennyiben egyezik Sheridan egykori énjével? "Ami ebben a filmben látható, abból nagyon sok minden megtörtént velünk" - válaszolja a rendező. "Tényleg vonszoltam légkondicionálót New York utcáin, tényleg elvesztettem egy rakás pénzt, amikor egy vidámparki babát próbáltam megnyerni a lányaimnak, és tényleg volt egy koraszülött gyerekünk. A személyes élményeinkből azonban egy csomó dolgot megváltoztattam, és sokat hozzá is raktam. Őszintén szólva az igazság néhány esetben túl meredek volt ahhoz, hogy a vásznon is működjön, ezért kénytelenek voltunk szelektálni a megtörtént esetek közül. Egyszerűen túl kitaláltnak tűntek volna.

A hagyományos forgatókönyvekben mindent egyfajta intellektuális vagy logikai séma irányít, de a való életet nem. A való élet valami mélyebb logika szerint működik, amit nem érzékelünk vagy látunk át azonnal, és nem nagyon illeszkedik az úgynevezett háromfelvonásos struktúrába, ami a forgatókönyvírás szent és sérthetetlen alapja. Ráadásul az is nehezítette a dolgom, hogy saját magamról írtam, és nem akartam olyan véleményekkel szembesülni, hogy elfogult voltam saját magammal szemben. Ugyanakkor persze szerettem volna Johnny figuráját szerethetőbbé tenni, mint amilyen a valóságban voltam."