Gryllus Dorka: A figura tovább él bennem

Gryllus Dorka hosszú idő után újra látható a magyar mozikban. A MIX című filmben egy olyan lányt alakít, aki csak a pillanatnak él, ezáltal bajba keveredik. Az alkotást az amerikai származású Steven Lovy rendezte, aki más szemmel láttatja Budapestet, mint ahogy a magyar filmesek. A színésznő mesélt az erotikus jelenetekről, a bulizós életformáról, a külföldi munkatársakról, és arról, hogy vajon milyennek látják őt a magyar filmrendezők. 

- Emlékszel még, hogy mi volt az első benyomásod a forgatókönyvről?

- Igen, mert kicsit megijedtem tőle. Egyfelől azért, mert tartottam tőle, hogy sérti majd a magyarok önérzetét, hiszen nem épp Budapest legszebb oldalát ábrázolja - még ha a kép, amit mutat, igaz is. Másfelől pedig a szerepemtől is megijedtem, mivel a lányról erotikus fotók készülnek, szeretkezik, meg ilyenek...

- Utóbbitól miért féltél? Hiszen forgattál már ennél sokkal merészebb filmet is, igaz, az Érzékek iskolája már elég régen készült...

- Igen, de nekem akkor is mindig mérlegelnem kell, hogy a vetkőzés öncélú-e. Mert ha az, akkor az emberek joggal gondolják, hogy "Na, már megint itt van a Gryllus Dorka, aki meztelenül rohangál összevissza!" És ennek abszolút volt esélye, mivel a forgatókönyvben csak annyit írtak le, hogy mondjuk hárman szeretkeznek. De nem rajzolták mellé, hogy az hogy néz majd ki, mennyi látszik, hogy valójában csak félmeztelenül vagyok, meg a többi. Ezeket a részeket alaposan át kellett beszélnem a rendezővel, Steven Lovyvel, mert azért rettegek minden ilyesmitől.

- A karakterről mi volt az első benyomásod?

- Azt gondoltam, hogy egy tipikus pesti kiscsaj, aki tulajdonképpen nem akar semmit a világtól, nem nagyon gondolkozik a jövőjén. Csak az érdekli, hogy most jól érezze magát, és ez később komoly konfliktusba sodorja. Épp azért, mert nem dönti el határozottan, hogy van-e egy határ, ahonnan nincs tovább.

MIX - Gryllus Dorka és Alex Weed

- Közel érezted magadhoz őt?

- Igazából bennem csak egy kis tartózkodás volt az elején, mert megtudtam, hogy a női partnerem - aki a barátnőmet játssza a filmben - egy igazi pornószínésznő lesz. Na, akkor visítva hívtam fel a rendezőt, mondtam neki: "Miért nem hívsz inkább egy igazi színésznőt, az is el tudja játszani, hogy ő pornószínésznő, miért kell ezt csinálni?!" Aztán persze nekem kellett magamba néznem. Először is nagyon megkedveltem a Mónit, mert egy nagyon helyes lány, és arra is rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó a filmben, mert tökéletesen azonos azzal, akit alakít. Van egy jelenet, amikor kiakad és zokog, hogy miért nem fogadják el. Amikor ezt forgattuk, annyira megérintett a játéka, annyira igazi volt, hogy nekem sem kellett játszanom, csak néztem, és úgy éreztem, magamhoz kell ölelnem. Annyira valós volt, annyira áradt belőle a küzdelem.

- Megváltozott az is, ahogyan látod az ő életüket?

- Egy kicsit biztosan. Jó, persze még most is távolinak érzem, de azért egy kicsit jobban értem. Korábban mindig valamiféle erkölcsi magaslatról tekintettem rájuk, és az egy meghatározó pillanat volt, amikor szembesültem az emberrel. Mert ugye az két külön dolog, hogy mit gondolok a pornófilmgyártásról mint jelenségről, és mit gondolok egy emberről, aki szemben áll velem. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor mész a forgalomban, nem engedsz valakit a sávodba átjönni, üvöltözöl vele, aztán a szemébe nézel, látod, hogy ő is egy ember, és azt kell mondanod: "Jó, tessék parancsolni!"