Hitler halálára

A bukás című film bevisz a bunkerbe, ahol a gyilkos őrület tanyáz. A Wolfenstein 3D játékprogram vérspriccelő helyszíne itt nyomasztó kékesen dereng, Hitler bal keze pedig motollaként remeg. A film egy hatalmas kísérlet a hatvanéves jelenetek teljes rekonstrukciójára. Az egyik legjobb háborús mozi lett belőle.

Hatalmas feladatot vállaltak A bukás - Hitler utolsó napjai című film alkotói. Százötven percben történelmi lecke, lélektani dráma és az idős németek személyes tragédiájának megfejtése keveredik a vásznon. Millió csapdát rejt egy ilyen összetett feladat, de sikerült kikerülni őket, mint a szőke kisfiúnak az orosz lövegeket Berlin utcáin.

Amíg élnek a túlélők, addig elképesztően nehéz eljátszani, hogy mi történt. Félmondatok és kétértelműségek válthatnak ki indulatokat. A bukás nem riadt meg a személyességtől és az értelmezéstől sem.

A Hitler utolsó napjait bemutató filmbe belekeveredik egy nő vívódása. A színészekkel, játékfilmként előadott műbe belerakták az igazi nőt, akiről a film szól és aki valós lelki tusájáról beszél. A valóság és a játék keveredése erősítik egymást. A valóság hitelesíti a játékot, és újabb, riasztó kérdéseket vet fel. A szereplők és a valódi személyek felelősségének kérdése ezzel úgy kavarodik össze, hogy nem marad kibúvó, nem lehet messziről lesni a történéseket, mintha Nagy Sándor ezeréves konfliktusait néznénk csodálkozva.

Ráadásul a film eljátszott párbeszédeit visszaemlékezésekből rekonstruálták. Szinte az összes mondat úgy és ott hangzott el, ahogy azt a moziból bunkerbe pillantó közönség látja. A valóság viszont nem film. A film tömörít, sűrít, lassít, más a ritmusa, mint az életnek. Hatalmas erénye a forgatókönyvíróknak, hogy az esetek jelentős részében ezt a szakadékot könnyedén átugrották.

Túlmentek azon is, hogy kamaradarabként a főszereplők időben és térben jól behatárolható végzetét ábrázolják: egy egész város, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy egy egész nemzet tragédiáját is bele akarták sűríteni a filmbe. Ezen néha már-már elcsúsztak, néhány sematikus képpel, néhány egyszerűen értelmezhető típussal (beteg gyerekért aggódó szülők tekintete, biciklizés a szabadban például). Azonban ez a nyitás is majdnem mindig remekül sikerült. Vizuális történelemóra helyett izgalmas és megrendítő filmet látunk, ami egyébként elmagyarázza a történelmet is.

A rengeteg személyesség és a gondosan kiválasztott jelzések a kor bemutatására mind milliószor erősebbé teszi A bukás-t, mint sok más, a tragédiát egy szempontból és sokkal célzatosabban bemutató háborús film. Egy rendkívül komoly váltás a történelmi filmek történetében A bukás: a huszadik század félmúltat feldolgozó filmjeinek többsége valamilyen csoportnak az igazát kereste. Lehettek ezek nemesek (például: A zongorista és a zsidóság) vagy betegesen torzak (Berlin ostroma és a sztálinizmus) de itt nem lehet programot adó kiindulópontot keresni. Nem üzenni akartak az alkotók, hanem megérteni, hogy mi történt. Úgy magyaráztak, hogy a választ érezhetően maguk is keresték a forgatókönyv szerkesztése közben, és ezért mindenféle, egymásnak ellentmondó utakon is elindultak. Vállalták, hogy tucatnyi arcát bemutatják ugyanannak a tragédiának. Szenved a német, és szenved a világ a németektől. Rendkívüli érzékenységgel készítették el a filmet, na.

A film utolsó órája önálló drámaként is megállja a helyét, történelmi kontextus nélkül is. A film legerősebb szála a Göbbels házaspár hajmeresztő gonoszsága. A náci vezetők szánalmas vergődésével együtt ezek a jelenetek túlmutatnak a korszak értelmezésén: általánosan az emberi viselkedésről, az aljasság kényszeréről és a lehetséges választásokról szólnak. Tulajdonképpen a Hitler öngyilkossága után kezdődő részek a legjobban elkészített részei a filmnek.

Joseph (Ulrich Matthes) és Magda Göbbels (Corinna Harfouch)

Ezt a művet nehéz lehetett felépíteni. A film elején viszonylag sok a nehezen átélhető jelenet, néha csak úgy működik a vérszivattyú, mint a Wolfenstein 3D játékban. Bruno Ganz (Hitler) alakítása komoly teljesítmény, bár néha túlzásnak tűnik: látszik, hogy archív felvételekről tökéletesen elleste a figura mozdulatait, de azokon Hitler szerepelt, míg itt intim közegben tűnik fel a jelenetek nagyobbik felében. Ezzel együtt iszonyú nehéz feladatot oldott meg meggyőzően. Még jobban sikerült azonban a környezete megszemélyesítése: elsősorban Göbbels és neje, illetve Eva Braun, aki egy hétköznapi helyzetben egyszerűen csak lököttnek tűnne, de itt minden veszélyes tulajdonság és jellemhiba ezerszeresére növekedett.

Aki érteni akarja az embertelen uralkodás valódi rendszerét, annak érdemes megnéznie ezt a filmet.

dr. Igó