A manófejű Amélie és más Jeunet-mesék

Noha csak heten voltak rá kíváncsiak azon a vetítésen (bár a bemutató hetén volt, igaz, délután), és nehéz érvelni az ellen, aki hosszúnak, vontatottnak találja, mégis elragadó alkotás a Hosszú jegyesség, Jean-Pierre Jeunet eddigi legérzelmesebb nagyjátékfilmje. Pedig a francia rendező mindig bájos történeteket mesél - vagy inkább fest, hiszen filmjeinek a vizualitás a legjellemzőbb karakterjegye.

Jeunet-nél erős szövetet alkot a színész, a történet és a látvány, a mese teljességéhez mind hozzájárul. És ez nem csak a saját ötletből fakadt filmjeire igaz, bár tagadhatatlan, hogy a négy "francia" koherensebb egészet alkot akkor, ha az ötödik darabját, az Alien 4-et kivesszük a sorból. Nem véletlenül: mindegyik szerelemből, "ős-ötletből", ihlet után, késztetésből és évekig tartó előkészítést követően született. Jeunet a Hosszú jegyesség-ről azt nyilatkozta: "Több mint tíz évig készültem arra, hogy Sébastien Japrisot csodálatos történetét filmre vigyem. A szerelem, a remény és az akaraterő regénye ez. A végét tízszer újraolvashatom, és még mindig sírok! Megfogadtam, hogy minden erőmmel azon leszek, méltó feldolgozást kapjon ez a mestermű."

Meg is tett mindent, például mellékszerepeket olyan sztárokkal játszatott el, mint Tcheky Karyo vagy Jodie Foster. Mindketten lenyűgöző alakítást nyújtanak, Karyo a kiábrándult, dühös parancsnok, Foster a fáradt, a szerelmet a háború kifacsart helyzetében torzult módon megismerő, sokgyermekes asszony szerepében. Az amerikai sztár egyébként maga kereste meg Jeunet-t, hogy szerepelne a filmjében, és olyan akkurátusan felkészült, hogy avatatlan fül nem hall meg akcentust a francia beszédében.

Elveszett gyerekek városa	Delicatessen

A pontosság minden Jeunet-munka alapvető jellemzője, és ez a díszleteken, a trükkökön, a beállításokon, a színészi játékon egyaránt átsüt. A Delicatessen ritmus-jelenete például, amikor az ódon ház minden szobájában egyazon taktusra történik minden, a különböző mozdulatok és események egymástól függetlenül táncolnak ugyanarra a zenére, egyedülálló munka. Akárcsak Pinon megsokszorozása vagy a bolha útjai Az elveszett gyerekek városá-ban, illetve a lövészárkok impozáns, szépséges horrorja a Hosszú jegyesség-ben. Körülbelül négyévenként jön ki új filmmel, de Caróval majdnem 14 évig készítették Az elveszett gyerekek városá-t, amelynek vizuális effektjei akkoriban olyan forradalmian invenciózusak voltak, hogy a tervező Pitofnak újonnan fejlesztett szoftverekre volt szüksége hozzájuk.

Dominique Pinon az Amélie csodálatos életé-ben

Jeunet a francia film második aranykorának talán legjelesebb képviselője. Ugyanúgy, ahogyan Luc Besson vagy Matthieu Kassowitz, megkapta az amerikai lehetőséget, és élni is tudott vele, de nem maradt meg a kasszasiker hajszolásánál és a közönségfilmnél. Visszatért a művészethez (amire egyébként nagy reményekkel biztatjuk Bessont és Kassowitzot is), és a számtalan díjat, köztük négy Césart elnyert, valóban csodálatos Amélie után a nyers, gyönyörűségében durva, szívszorító Hosszú jegyesség-gel pályája egyik csúcsát érte el.