Szárnyalás és kényszerleszállás

Az Aviátor nem csak eget hasító repülőgépeket és gyönyörű hollywoodi színésznőket mutat nekünk, a film egyik erénye a főhős, Howard Hughes pszichés labilitásának érzékletes ábrázolása. Nem csoda, hogy a filmkészítők fantáziáját megragadta ez a rendkívüli életpályát befutó férfi, aki egy személyben volt pilóta, filmproducer, sarmőr, politikai manipulátor és nem mellékesen súlyos kényszerbeteg. Története lélektani szempontból is izgalmas és tanulságos.

A film kezdőjelenetében a gyermek Hughes-t látjuk, akit anyja féltő kezekkel mosdat, s közben a "karantén" szó betűzését tanítja neki. A kisfiú elméjébe beivódik a jelentés: a világ félelmetes, a világ piszkos, körül kell bástyáznia, meg kell óvnia magát a rá leselkedő veszélyektől. A túlféltő anya Hughes tizenéves korában meghal, nem sokkal később apját is elveszíti, így tizenkilenc évesen apja olajkitermelő vállalatának és vagyonának ura lesz. Csábítóan, egyben ijesztően nagy hatalom és felelősség összpontosul a fiatal férfi kezében, s életét innentől kezdve meghatározza ez a kettősség: a folytonos felfelé törekvés, az egyre magasabb csúcsok meghódítása, mindeközben a fokozódó szorongás a mélybe zuhanástól.

A fiatal Hughes mániás megszállottsággal küzd céljai megvalósításáért, megalomániája anyagi és emberi áldozatokat semmibe véve hajtja előre. Az egyre nagyobb teljesítményű repülőgépek kivitelezése, a kor legmagasabb költségvetésű filmjének, a Pokol angyalai-nak elkészítése, Hollywood díváinak meghódítása mind ugyanarról a tőről fakad: uralkodni az ellenséges világon, felülkerekedni mindenen és mindenkin, aki konkrét vagy szimbolikus értelemben fenyegetést jelenthet számára. Hughes lelki alkatából következik, hogy a sikereknek nem tud örülni, bármit is ér el, nem elégedett és nem érzi magát biztonságban. A szorongást csak úgy tudja elkerülni, hogy pillanatnyi megállás nélkül dolgozik tovább egy újabb, még nagyobb feladat megoldásán. Aligha véletlen, hogy éppen a repülés válik a szenvedélyéve, nem kell megszállott freudistának lennünk, hogy észrevegyük, a tényleges magasban szárnyalás Hughes felfelé törő vágyait jelképezi.

Scorsese filmje '47-ig, a háború során megrendelt, de soha le nem szállított repülőgépek ügyében tartott szenátusi meghallgatásig követi Hughes élettörténetét, későbbi politikai szerepével nem foglalkozik, és az élete végére bekövetkező teljes pszichés összeomlását is csak sejteti. Máig találgatások tárgya, hogy pontosan milyen politikai manőverekben játszott szerepet Hughes és milyen kapcsolat fűzte a CIA-hoz, de tény, hogy alkalmazottja, Robert Maheu irányította a CIA Fidel Castro ellen tervezett merényletének kidolgozását. Hughes a szinte korlátlan befolyását arra használta, hogy a világot saját igényeinek megfelelően átalakítsa: amikor ki akarták tenni a különcködő milliárdost az egyik Las Vegas-i hotelből, nemes egyszerűséggel megvásárolta a szállót. Tévéadókat vett meg, hogy legyen mit néznie, amikor éjszakánként álmatlanság gyötörte.

Azonban hiába kontrollálta teljes mértékben a környezetét, a szorongás egyre inkább úrrá lett rajta. Munkatársai már a 30-as években is furcsa tüneteket vettek észre nála, de akkoriban ezek még nem akadályozták a normális életvezetésben, így különös szokásait, például azt, hogy evés előtt tányérján a borsószemeket nagyságuk szerint csoportosította, betudták excentrikusságának. Valójában ezek a hóbortok már a kényszerbetegség első tünetei voltak, amely élete utolsó éveiben elhatalmasodott rajta.

Habár elért mindent, amiről valaha álmodott, a külvilág egyre fenyegetőbbnek hatott számára, a gyermekkora óta benne lappangó félelmet rituálékkal és irracionális cselekedetekkel próbálta kordában tartani. A fertőzésekkel szemben belenevelt félelem oly mértékűvé nőtt, hogy teljesen elvonult a nyilvánosságtól, személyesen nem érintkezett senkivel, elsötétített hotelszobába zárva töltötte napjait. Ruhát legtöbbször nem vett fel, mert nem bízott a tisztaságában, cipő helyett papírzsebkendős dobozokat húzott a lábára, a tárgyakat csak zsebkendővel letakarva volt hajlandó megfogni, karosszékét zsebkendőkkel terítette le, úgy ült benne naphosszat filmeket nézve. Kényszerbetegsége paranoid téveszmékkel párosult, alkalmazottaival városról-városra, hotelből-hotelbe költözött, csak így érezte magát biztonságban. Hiába tett meg minden "óvintézkedést", sosem látta környezetét és saját magát elég tisztának, ezért kényszeres tisztaságra törekvése egy idő után ellentétébe fordult; mivel a tökéletes állapotot lehetetlen volt elérnie, teljesen felhagyott a tisztálkodással, haját és körmét hagyta hosszúra nőni, nem táplálkozott megfelelően, szobája padlójára vizelt. Orvosokat alkalmazott, akiknek azonban nem engedte, hogy megvizsgálják, feladatuk kimerült abban, hogy gyógyszerekkel látták el Hughes-t, aki élete végére kodeinfüggővé vált.

Howard Hughes a Hercules pilótafülkéjében

Idejében alkalmazott pszichoterápiával talán segíthettek volna rajta, de nyilvánvaló, hogy ennek a lehetősége nem állt fent, a siker megszállottja aligha ismerte volna be saját magának és környezetének, hogy kezelésre, segítségre van szüksége, így szorongásai végül elpusztították. Halálakor az elhanyagolt, csontvázsoványságú férfi szinte felismerhetetlen volt, ezért az FBI az ujjlenyomatai alapján azonosította holttestét.

Bujdosó Bori