Jó hír mindazoknak, akik régóta várnak Orlando Bloom bukására: bekövetkezett. Zsinórban a harmadik filmje vall látványos kudarcot a mozikban, és már csak egy mentőöve maradt: A Karib-tenger kalózai 2-3. Addig is, míg ezek elkészülnek és moziba kerülnek (egy és két év múlva), Orlando eddigi méltánytalan sikerét elbúcsúztathatjuk. Orlando pihenhet, és talán néhány év múlva - ha hasznosan töltötte az időt - már igazi színészként térhet vissza.
Kicsit talán kínos, hogy épp egy olyan filmmel búcsúzik, amely a kudarcról szól, de tekintsük ezt az élet furcsa fintorának. A premier - és a nyomában megjelent negatív kritikák és gyér érdeklődés - után valószínűleg sokkal jobban eljátszotta volna. De ne legyünk igazságtalanok! A kudarcban nincs egyedül Orlando. A rendező, Cameron Crowe, és a női főszereplő, Kristen Dunst legalább akkorát bukfencezett.
Ha nem tudnám, hogy az Elizabethtown Cameron Crowe filmje, és nem tudnám, kicsoda Cameron Crowe, könnyedén elintézhetném annyival: egy tehetségtelen rendező kínos próbálkozása. Csakhogy Cameron nem volt mindig tehetségtelen (övé a Mondhatsz akármit, a Facérok és a Majdnem híres), és az utóbbi években is csak a középszerűségig süllyedt (Jerry Maguire, Vanília égbolt). Hogy ebből hogyan lett kínos humortalanság és szentimentalizmus, hol veszítette el ritmusérzékét és szakmai tudását - rejtély. De volt, nincs - eltűnt.
Nem maradt a helyében más, csak olyan magasröptű párbeszédek, mint amikor a két unokatestvér egymásra talál az édesapjuk iránt érzett közönyben. "Nagyon jól ismertem az apámat. Igen, igen, nagyon, nagyon, nagyon" - mondja az egyik. "Hát igen, én sem ismerem egyáltalán" - csapja le a magas labdát a másik. És vannak még ilyenek a filmben...
Az tehát egy dolog, hogy rossz a forgatókönyv (szintén Crowe munkája), nincs benne semmi ötlet. A másik pusztán mesterségbeli kérdés: hová tegyük a kamerát, hogyan világítsunk be egy teret, milyen hosszan hagyjuk meg a snittet, milyen sűrűre vágjuk a jelenetet. Cameron ebben is gyalázatos munkát végzett. A film első harmadának csúcspontját - Orlando öngyilkossági kísérletét - például sikerült olyan súlytalanul ábrázolnia, hogy egy percig se lehessen komolyan venni. És ha ez nincs meg, mi értelme a többinek?
Kirsten Dunst, Orlando Bloom | Nézz még több képet a filmből! |
Azt hiszem, a baj akkor kezdődött, amikor Cameron jó barátságba került Tom Cruise-zal. A Majdnem híres-ből valahogy ki tudta nyomni, de a többi filmjében nyakig benne volt - az Elizabethtown-nak is producere. Szerencsére a főszerepből már kiöregedett, különben megnézhettük volna a Jerry Maguire remake-jét - mielőtt még valaki más csap le a fantasztikus alapanyagra.
Tom Cruise helyett tehát Orlando éli át az újrakezdés gyötrelmeit, Renée Zellweger helyett pedig Kirsten Dunst bájolog az egyszerű, de jószívű "lány a szomszédból" szerepkörben. Csakhogy neki azzal a komoly kihívással kell szembenéznie, hogy hiányzik belőle a bájnak nevezett megfoghatatlan tulajdonság legapróbb megnyilvánulása is. De a megfogható sztár-értékeknek is híján van: az arca aszimmetrikus, a tekintete kifejezéstelen, arányos alakját görbe tartással rondítja, és a hangjában sincs semmi bódító. Kirsten Dunst ezért legfeljebb azokban a szerepekben működik, amelyekben nem kell hódítania - például az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-ban.
Susan Sarandon, Judy Greer és Orlando Bloom |
Ha pedig egy film olyan rossz, mint az Elizabethtown, akkor még Amerika legjobb színésznője is tehetetlen. Susan Sarandon nem csinálhat szerepet abból, ami nincsen. És még így is őt a legjobb nézni a vásznon.
Nem fűtené szavaimat az indulat, ha nem hittem volna abban, hogy az Elizabethtown az év egyik legkellemesebb mozi-élménye lesz. Én voltam tehát a hibás. De a legnagyobb csalódást nem a film elbénázott kivitelezése okozta, hanem az attitűdje: kedves, bájos, cirógatni való emberekként próbálta behízelegni a szívünkbe Amerika félelmetes nyárspolgárait. Azokat, akikről más rendezők már rég kiderítették, hogy tudathasadásos, neurotikus, bármire kész pszichopaták.
Tinker Bella