Egy csók és két férfi

Vágólapra másolva!
Mi a közös Robert Downey Jr.-ban, Ewan McGregorban, Kevin Spaceyben és Heath Ledgerben? Több helyes válasz is adható persze erre a kérdésre, és közülük az egyik kevésbé magától értetődő az, hogy ezek a színészek mind csókolóztak már férfival a filmvásznon. Bár Hollywood a mai napig ódzkodik a férfiak közti intimitás ábrázolásától, jó néhány filmben láthattunk már emlékezetes csókjelenetet két férfival. Összeszedtük közülük a tíz kedvencünket.
Vágólapra másolva!

A férfiak közti szex talán az utolsó tabu, amely Hollywoodban még nem teljesen dőlt le. Az erőszak vásznon való megjelenítéséről már szót sem érdemes ejteni, annyira mindennapos; talán Quentin Tarantino volt az utolsó, aki emelte a tétet ezen a téren, és eleinte sokkolta a cél nélküli brutalitás ábrázolásához nem eléggé szokott nagyközönséget, míg végül aztán őt is a keblére ölelte Hollywood. Az ellenkező neműek közti szexualitás szintén rég nem tabutéma már, igaz, hullámokban rá-rátör az álszemérmességi roham a filmstúdiókra, de ilyenkor is legfeljebb arról megy a vita, hogy egy-egy szexjelenetben konkrétan hány dugómozdulatot visel el a közszemérem. Azonban, ha a vásznon megjelenő pár nem egy darab férfiből és egy darab nőből áll, már egészen más a fiúcska fekvése. És véletlenül sem a leányzóé, ugyanis a nő nővel párosítás szinte ugyanolyan elbírálásban részesül, mint az ellentétes neműek közti szex, amikor ilyet lát a közönség, hajlamosabb homlokráncolás vagy szemeltakarás helyett jóízűt csettinteni - legalábbis, ami a publikum hímnemű részét illeti.

A férfi-férfi párosítás ellenben már egészen más tészta. A férfi homoszexualitás mind a mai napig kényes témának számít Hollywoodban, a stúdiók sem rajonganak érte, a sztárok sem szívesen vállalják be. A gyártók és forgalmazók keserű tapasztalatai szerint a meleg jelenetek alaposan meg tudják kurtítani egy-egy film bevételi eredményét. Így történt például a '82-es Halálcsapda című thriller esetében, amelyben a két főszereplő, Michael Caine és Christopher Reeve vált egy tízmillió dolláros csókot. A producerek becslése szerint ennyit veszítettek azon, hogy benne hagyták a filmben az inkriminált jelenetet. Hogy honnan veszik ezt a számot? Pontosan persze nehéz lenne megmérni a meleg jelenetek következtében elcsordogáló dollárokat, de az amerikai filmgyártásban nagy hangsúlyt fektetnek az elővetítésekre, melyek során a célközönséggel értékeltetik a filmet. Ha valamelyik jelenet egyértelmű nemtetszést vált ki a tesztközönségből, attól különösebb szívfájdalom nélkül meg szoktak szabadulni a vágószobában. A Halálcsapda esetében hiába fujjoltak a nézők, amikor a két férfi ajka összeért, a jelenet maradt, a dollárok távoztak.

A másik oldalon ott a sztárok ellenérzése a meleg, vagy akár meleggyanús szerepekkel kapcsolatban. Hollywoodban tartja magát az az álláspont a férfiszínészek körében, hogy meleget alakítani karriergyilkos lépés. A '93-as Hatszoros ölelés (Six Degrees of Separation) című filmben Will Smith egy meleg prostituáltat alakított. A felejthető filmmel kapcsolatos legemlékezetesebb momentum, hogy Denzel Washington a pályája elején álló Smith-t egy jó tanáccsal látta el: "Nehogy lesmárolj egy csávót!" Smith hallgatott a tapasztaltabb színész tanácsára, és így sikerült is egy teljesen hiteltelen figurát domborítania, akinek bemondásra kellett elhinnünk, hogy meleg, mert a vásznon ennek semmi jelét nem adta.

Amellett, hogy az A-kategóriás hollywoodi sztárok általában ódzkodnak a férfitest melegétől, köztudott az is, hogy egy homoszexuális szerep könnyű utat jelenthet az Oscar-jelölésig. Az Akadémia imádja a kirekesztett figurákat: retardáltakat, pszichés problémákkal küzdőket és melegeket. Csak végig kell nézni az elmúlt évek Oscar-jelöltjeit: '85-ben William Hurt elnyerte a legjobb színész díját A Pókasszony csókjá-ban alakított meleg férfi szerepével, '93-ban Stephen Reát jelölték a Síró játék-ért, aztán '94-ben Tom Hanks el is vitte a díjat a Philadelphiá-val. Legutóbb 2001-ben jelöltek meleg férfit játszó színészt, Javier Bardemet a Mielőtt leszáll az éj-ért. Jellemző, hogy általában inkább a kevésbé ismert színészek hajlandók kockáztatni azzal, hogy bevállalják a potenciálisan hírnevet hozó szerepet, a nagy sztárok már kevésbé. És megjegyzendő az is, hogy bár Tom Hanks eljátszotta az AIDS-es homoszexuális, Andrew Beckett szerepét a Philadelphiá-ban, a filmben nincs szex, vagy akár csókjelenet.

Forrás: [origo]
Mielőtt leszáll az éj | Javier Bardem és Johnny Depp

A homoszexualitást ábrázoló hollywoodi filmek többségénél az a visszatérő érzés kínozza a nézőt, hogy valami hiányzik. Amikor meleg párokat mutatnak a vásznon, általában hiányzik a fizikai intimitás olyan képi ábrázolása, amely heteroszexuális pároknál magától értetődő. Maximum szemérmes ölelést látunk, de csókot, vagy pláne szexet szinte soha. Így hát a melegtéma a független stúdiók territóriuma marad. De előfordul, hogy még ők is ódzkodnak piacra dobni úgy egy filmet, hogy gyanítják, a potenciális nézők egy részét eltántoríthatja a filmben ábrázolt homoszexualitás. Erre jó példa, ami a független Miramax által gyártott, a hetvenes évek szabados New York-i diszkószcénájában játszódó 54 című filmmel történt. Miután a cég elnöke, Harvey Weinstein megtekintette a film első változatát, amelyben a főszereplő Ryan Philippe biszexuális figurát alakított, kiadta az ukászt, hogy a végső vágás során el kell tüntetni azokat a jeleneteket, amelyek megkérdőjelezik a figura heteroszexualitását, plusz gyorsan még hozzátoldott a filmhez egy szerelmi szálat Neve Campbell és Philippe figurája között. (Az eredmény egy nézhetetlen dögunalom lett.)

Forrás: [origo]
54 | Mike Myers és Ryan Philippe

Mégis úgy érezni, mintha az utóbbi években langyosabb szelek szálldogálnának. Megjelentek és hatalmas népszerűségre tettek szert olyan tévésorozatok, amelyekben homoszexuális férfiak a főszereplők. Gondoljunk a Will és Grace-re, a Sírhant művek imádnivaló Davidjére, vagy akár az A fiúk a klubból-ra. Tévénézők milliói nézik és szeretik ezeket a figurákat, és ez nyilvánvalóan nem kerülte el a filmstúdiók figyelmét sem. Az idei Oscar-esélyes filmek listáját jelenleg a Brokeback Mountain vezeti (az Oscar-esélyek latolgatásáról lásd összeállításunkat), amelyben a birkapásztort alakító Heath Ledger és Jake Gyllenhaal szeret egymásba. Az Egyesült Államokban hatalmas sikerrel vetített filmről (még nem is mutatták be országos szinten, de már visszahozta a gyártási költségeit) ódákat zengedeznek a kritikusok, és az alkotást hét Golden Globe-díjra jelölték. Sokan már most a nyakukat tennék rá, hogy a Heath Ledgert a komoly színészek kategóriájába átemelő szerep a korábban emlegetett jól bevált recept szerint az Oscar-díjat is elhozza Ledgernek. Igaz, hogy a filmet és a két főszereplőt most mindenki csak dicséri, azonban a Brokeback Mountain ötlete korábban nem váltott ki ilyen egyértelmű lelkesedést. A kész forgatókönyv már 1997 óta hevert a fiókban, pedig a filmnek volt rendezője (Gus Van Sant rendezte volna), volt stúdió is, amelyik legyártotta volna, éppen csak olyan színészeket nem lehetett találni, akik elvállalták volna a főszerepeket. Egy ponton Joaquin Phoenix már elvállalta az egyiket, de nem sikerült mellé partnert találni. Évekbe telt míg Jake Gyllenhaal és Heath Ledger végül leszerződött a szerepekre. Ang Lee értő rendezésében a végeredmény egy olyan alkotás lett, amely képes hetero- és homoszexuális nőket és férfiakat egyaránt megérinteni.

Forrás: [origo]
Brokeback Mountain | Heath Ledger és Jake Gyllenhaal

Jake és Heath csókjára még pár hónapot várnia kell a hazai nézőknek, de addig is a jelenleg vetített Durr, durr és csók című akciókomédiában Robert Downey Jr. és Val Kilmer jókora szájrapusziját tekinthetjük meg. A filmben Kilmer egy meleg nyomozót játszik, és igaz, hogy a csók csak arra szolgál, hogy elterelje a zsaruk figyelmét a slamasztikába került páros valódi tevékenységéről (éppen egy hullát próbálnak egy autó csomagtartójába begyömöszölni), azért igazinak hat.

Az aktuális téma kapcsán összegyűjtöttük a tíz kedvenc csókjelentünket, amelyben egy férfi adja ajkait egy másik férfinak. Tekintsd végig összeállításunkat, és ha a végére érve úgy találod, hogy a legjobb pasis csókjelenetet kihagytuk, ne habozz megírni a filmklub@origo.hu címre, hogy neked melyik a kedvenc jeleneted!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!