Rudolf Péter: Nem csalhatnak a zsigereim

Elkészült az Üvegtigris 2, egy újabb esélyes a komoly magyar kasszasikerre. Ehhez persze az kell, hogy sokkal többen lássák, mint az első részt (ami ritkaságszámba menő kultuszt vívott ki magának), és lehetőleg ne a netről töltsék le, hanem váltsanak rá jegyet a mozikban. Különben Rudolf Péter nem hódolhat többé legújabb szenvedélyének, a filmrendezésnek. Pedig annyira szeretne!

- Úgy tűnik, az Üvegtigris büfénél megállt az élet.

- Igen, ez is volt a cél. Nem hinném, hogy azért, mert 5 év eltelt az előző rész óta, azt kellene ábrázolnunk, hogy hőseink megváltoztak. Nem, a mi hőseink nem változtak meg. Épp ez a lényeg: a világ tovább robogott - minden előnyével és hátrányával, szerintem például még ridegebb lett -, és ezek a fiúk valahogy nem tartottak vele. Korábban ugyan azt hitték, hogy ha nem itt, a vasfüggöny mögött kellett volna megszületniük és élniük, akkor sikeresebbek lennének, de szerintem ilyen illúziója ma már senkinek nincs. Rájöttünk, hogy ez a fajta kapitalizmus sem okoz katartikus élményt.

- A te figurád mintha kicsit ingerültebb, agresszívabb lenne ettől.

- Érdekes, öt perccel ezelőtt valaki azt mondta, olyan higgadt volt, mint aki lenyugodott. Sokszínű lehetett a játékom, esetleg zavaros - ez a két változat lehetséges. Talán azt vetted észre, hogy ebben a részben élesebb helyzetekbe keveredem. Az első részben inkább másokkal történtek a dolgok, itt viszont maga az Üvegtigris léte kerül veszélybe. És amikor az ember az életéért harcol, akkor nyilván agresszívebb. Különben én ezt nem éreztem, megleptél vele.

- Én meg azt nem éreztem korábban, hogy ezek a figurák ilyen kétségbeejtően lecsúszottak, igazi véglények.

- Érdekes, amit mondasz, mert miközben ez egy vígjáték, nagyon örültem az első olyan reakciónak, amelyik alapvetően szomorúnak nevezte. Akik így jönnek ki a vetítésről, pontosan azt látták, amit én mutatni akartam. Mert miközben amit csinálunk, egyáltalán nem szirupos, nem csinál úgy, mintha a világ más lenne, mint amilyen, a szereplők - a történet elszenvedői - sugároznak magukból valami életkedvet, valami esélyt a túlélésre. Szerintem jelenleg minden művészet kötelessége - különösen, ha az adófizetők pénzéből készül -, hogy reményt adjon. Nem ér azt sugallni, hogy az életnek semmi értelme, mert akkor alkotni sincs semmi értelme, akkor nem korrekt leforgatni a filmet. Ezzel persze nem Hollywood mézes-mázos világa mellé állok, csak szerintem a legkeservesebb helyzet ábrázolásában is ott kell lennie egy magnak, ami tettre ösztönöz.

Reviczky Gábor, Horváth Lajos Ottó, Rudolf Péter, Csuja Imre, Szarvas József és Gáspár Sándor a filmben | Még több kép

- Az Üvegtigris 2 tehát az adófizetők pénzéből készült?

- Nem, egyelőre egy fillérjük sincs benne. De elképzelhető, hogy később pályázunk valamilyen póttámogatásra. Vagyis az előbbi gondolatmenetem most nem is vonatkozik rám, mégis vallom, mert az embereknek csinálok filmet, és nem szeretném őket teljesen elkedvetleníteni. Tehát amikor azt mondom: jelenleg ilyen állapotok uralkodnak a végeken, akkor közben azt is szeretném mondani: nem biztos, hogy a szereplők lemaradása egyben kimaradás is. Csak épp a működőképesnek látszó külvilág kicsit sem vonzza őket. Azt hiszem, az elég egyértelmű a filmben, hogy amikor beindul a büfé, az nekem nem jó, arra nem vagyok felkészülve. Jobb és helyesebb, és mindenekelőtt átláthatóbb volt az a béke, amiben csak magunkban voltunk, és csak egymást árultuk el. Ma semmi sem átlátható, mindenki szorong, le-föl rohangál, és frusztrált.

- Nem gondoltam, hogy erről fogunk beszélgetni, mert én a legerősebben mégiscsak azt éreztem a közönség reakcióin, hogy csak újra akarják hallani: "Easy Rider, öcsém!"

- Hát igen, egy második rész esetében létező probléma, hogy valójában ugyanazt akarják látni még egyszer. Volt olyan rajongó, aki kijött a forgatásra, észrevette, hogy kicsit változtattunk a díszleten, és teljesen elkeseredett tőle. Ez előre jelezte számomra, hogy lesz, akinek még idő kell. Idő kell ahhoz, hogy önálló helyi értékén kezelje a második részt. Mert azért nem ugyanazt látjuk az arcokon, az 5 év nem múlt el nyomtalanul. Ne higgye senki, hogy patikamérlegen kiszámoltunk, hogy mi jött be az első részben, ebből mit kell újra megmutatnunk és mit kell hozzátenni. Én erre alkalmatlan lennék. Nem mintha lenézném. És azt sem nézem le, ha valaki pusztán pénzt akar keresni a második résszel - ezekre csak Magyarországon acsarkodnak. A film minősége nem azon múlik, hogy milyen szándékkal készül. Elég nagyszabású művek születtek úgy is, hogy valaki nem tudott kifizetni egy számlát, és cserébe a papírra vetett valami skiccet. Ma pedig érettségi tétel.

- Ez nyilván tehetség kérdése.

- Ez látszólag egyszerű tény, mégsem így kezelik Magyarországon. Az Egy szoknya, egy nadrág kapcsán például megkérdezték tőlem, hogy nem szégyellem-e. Miért szégyellném azt, hogy egy remake-ben szerepelek? Nem értem.

Rudolf Péter | Nézd meg videóinterjúnkat a rendezővel!

- Lehet, hogy az illető nem a műfaját becsmérelte, hanem a végeredményt.

- Nem, beszélgettem vele, és maga a remake ténye zavarta. Szerintem viszont ha Magyarországon egy film sikeres, és sokan bemennek a moziba, az mindenkinek jó. Mert akkor a magyar film iránt táplált prekoncepcióból talán néhányan leadnak, és elmennek egy másik filmre is. A végeredménnyel kapcsolatban pedig még annyit: én megcsináltam úgy, ahogy gondoltam, és a többi nem rajtam múlik. Ha igazán jó egy alkotás, akkor több rétege van, több szinten értelmezhető, befogadható.

- Szüleidnek megmutattad már a filmet? Ők mit szóltak a nyelvezetéhez?

- Édesapám - aki nyelvész - már látta. Édesanyám - aki magyar-történelem szakos tanár - még csak az első részt látta. Ők valószínűleg nem örülnek a sok káromkodásnak. Mégis: mi a dolga annak, aki ábrázolni akarja a mai világot? Ha valakit ez zavar, akkor az utcára sem teheti ki a lábát. Szerintem a filmbeli káromkodás helyénvaló, ha aki mondja, képességgel mondja, és nem kitéve. Van olyan színész, akinek a szájából fölöslegesnek tűnik, van, akinél fel sem tűnik. Egyébként minden szó szerepelt a forgatókönyvben, alig volt improvizáció. Azon el lehet gondolkozni, hogy én miért írok így.

- Engem inkább az érdekel, hogy milyen élmény volt először filmet rendezni? Az első színházi rendezésed, a Dühöngő ifjúság nekem nagy élmény volt.

- Nekem ez sokkal nagyobb élmény volt, nagy hatást gyakorolt rám. Azt ugyanis, hogy én színházban fogok rendezni, rég tudtam. Erről már a Főiskolán is szó volt, és az akkori igazgatóm, Marton László is többször biztatott. Úgyhogy mindig is sejtettem, hogy színházban rendezni fogok, mint ahogy azt is, hogy egyszer majd filmezek. Már 6 évesen láttam magam előtt, ahogy futok, és vesz a kamera - pont úgy, ahogy később a Cha-cha-cha című filmben. Viszont a filmrendezés egy óriási lépés volt. Nagyon szerencsés ember vagyok ugyan, de ha visszapörgethetném az időt 1979-be, és egyszerre végezhetném a színész szakot a filmtanszakkal - vagy akár csak bejárhatnék az operatőrök és a vágók óráira, akkor azért néhány dolog másképp alakul. Az Üvegtigris 2 forgatásán azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. A zsigereim pedig csak nem csalnak! Az egész világ a szakbarbárság felé megy - legyél nagyon jó egyvalamiben. Ezzel szemben a rendezés annyi ágazat találkozása, annyira összetett. Nagyon élveztem, és óriási bennem a vágy, hogy még többet tanuljak róla. Kapitány Ivánnal (az első rész rendezőjével) nagyon sokat tanultunk egymástól - ő is tőlem, én is tőle, és még egy Oscar-díjas rendezőnek is van mit tanulnia. Ha pedig még csinálhatok filmet, egyáltalán nem biztos, hogy én leszek a főszereplője.

Rudolf Péter és Gáspár Sándor az Üvegtigris 2-ben | Képek

- Mit szólsz az internetes botrányhoz? Egész véletlenül nem ti találtátok ki? Csak mert az utolsó 20 perc hiányzik...

- Ez nagyon rosszul esik. Nyilván azért feltételezed, mert annyiféle trükkel éltek már előttünk, hogy amikor tényleg történik valami, akkor még nekem kell szabadkozni. Az én ízlésem nem viseli el az ilyen trükköket. Ki lehet próbálni, mekkora pr-fogás, ha egy olyan munkádat, amiért álmatlan éjszakáid voltak, valaki egyszerűen letölti, sokszorosítja, aztán kettesével árulja a Pecsában! Egyébként sajnos olyan is létezik az interneten, amiből nem hiányzik 20 perc. Viszont a hangja nincs még keverve, az utószinkron nem jó, a zenét még nem hallani rajta, és három trükköt sem lehet látni - ezek egy későbbi fázisban készültek, mint hogy az illető feltette volna a netre. És ha már itt tartunk: szét kell választani a dolgokat. Más az, aki rajongóként nem bírja ki, és letölti, más az, aki felteszi a netre, és megint más, aki sokszorosítja. A rajongókkal nincs sok bajom, hiszen nekik csináltam - más kérdés, hogy ha így nézi meg, magának árt, mert nem a végleges verziót látja. És azért is, mert hosszú távon mindenkinek rosszat tesz: ha ugyanis a film nem megy jól a mozikban, nem kapok pénzt a következőre, de nemcsak én nem, hanem más sem, mert ki tesz pénzt olyan filmbe, amire az emberek nem váltanak jegyet? Vagyis ezzel az egész magyar filmgyártásnak rosszat tesz. Annak viszont örülök, hogy a botrány hatására komoly vita alakult ki a neten a letöltésről, és a fórumokon morális kérdéseket feszegetnek az emberek.

Gyárfás Dóra