Komfortos mocsok

Aki tegnap este bejutott a Kongresszusi Központba, drukkolni jött. Látni akarta, hogy Szabó István mindenek felett áll, hogy tehetsége elfeledtet minden körülötte dúló botrányt. Ha a Rokonokról kiderül, hogy remekmű, akkor fellélegezhetünk, akkor nincs más igazság. Mert aki szereti a mozgóképet - és főleg, aki megszállottan műveli is, mint a premier közönségének java része - az nem állhat másutt, csak a film oldalán.

Nem volt ez így jó, persze. Az alkotásnak minden, tőle független körülmény árt - az is, ha ellenszenv övezi, az is, ha túlzott várakozás. Jó lett volna, ha csak a szemle nyitófilmjeként tekintünk rá. Így sokkal nagyobb küldetésnek kellett megfelelnie, és azt nem is sikerült teljesítenie.

A Rokonok nem Szabó István legjobb filmje. Nem is a legrosszabb. Egyszerűen olyan film, amelyben érzékelhető hibák vannak. A legfeltűnőbb, hogy nem ragad magával, néha egészen leül, ugyanakkor több jelenet kurtán-furcsán véget ér, félbemarad. Az üzenet ugyan tisztán kivehető (Móricz és Szabó egyöntetű, lesújtó véleménye a magyar politikai morálról és közéletről), de a sztoriban homályos foltok maradnak. Egész jelenetek vesznek el úgy, hogy csak annyit érzékelünk: disznóság készül.

Egy-egy mondat persze így is kiugrik a szövegből - ezek annyira illenek mai állapotainkra, hogy rendre nagy derültséget okoznak. A közönség - úgy tűnik - örül az ismerős hazugságoknak, komfortérzetet adnak.

A film létjogosultsága tehát nyilvánvaló: minden, ami megtörténik, megeshetne, és megesik ma is. Csakhogy a korrupcióval mára olyan természetes módon élünk együtt, hogy annak felismerése, bemutatása, leleplezése semmilyen relevanciával nem bír. Mint ahogy az sem, hogy ez így volt már a '30-as években is. Engem csupán egyetlen mondat lepett meg: ebben a főhős felesége azt állítja, hogy létezik tisztességes meggazdagodás is. De erre még a film sem tud példát mutatni.

Szabó István nyilatkozta egyszer, hogy az európai film legnagyobb hátránya az amerikaival szemben az, hogy nincsenek példaértékű hősei. Aki Kelet-Európában sikeres, arra azonnal gyanakszunk, mert ha feddhetetlen lenne, biztosan elbukna. A Rokonok-ban az utóbbi papírforma érvényesül: a főhős bizonytalan léptekkel, de módszeresen halad a végzete felé. Szabó Istvánnak pedig igaza van: jobban esett volna egy igazi hőst látni, ez a befejezés legfeljebb egy enyhe sóhajt vált ki belőlünk.

S ha már itt tartunk: Csányi Sándor nem biztos, hogy jó választás volt a főszerepre. Egyszerűen nem áll neki jól a megalázkodás, az esetlen hízelgés, a balek karakter. A film első felében nem elég hiteles, s csak akkor kap erőre, amikor Kopjáss figurájában is felébred az igazságérzet. Meg persze akkor, amikor egy szép nő körül legyeskedik - Csányi ebben verhetetlen, megy neki, és kész.

Pindroch Csaba és Csányi Sándor

Nem könnyű persze, hogy valaki karizmatikusan alakítsa a karizma nélküli, esendő sodródó főhőst. Erre valószínűleg születni kell, ehhez olyan arc kell, melynek ereje a hétköznapiságban, a jellegtelenségben rejlik. Körülbelül úgy, mint Szabó Ernő a Hannibál tanár úr-ban vagy Kevin Spacey az Amerikai szépség-ben. Csányi arca nem ilyen. S ha a főszereplő nem működik tökéletesen, felértékelődik a mellékszereplők jelenléte. A Rokonok itt tud kompenzálni: számtalan kiváló alakításnak ad teret.

Tóth Ildikónak - Kopjáss feleségének megformálásáért - akár már most oda lehetne ítélni a szemle legjobb női alakítás-díját. Nem egyszerűen remek színésznő, de erős és gyönyörű is - valójában ő viszi el a filmet a hátán. De a többiek játéka is élmény - Kállai Ferenc imádni való; Oleg Tabakov kísértetiesen hiteles; Eperjes Károly szédítően szuggesztív; Pindroch Csaba pontos és fegyelmezett, és ez nagyon jól áll neki; Szarvas József egyszerűsége nemes; Kovács Lajos pedig megint egy egész társadalmi réteg életét tudja ábrázolni 3 percben.

Tóth Ildikó

Ezeken kívül is rengeteg értékes pillanatot szerez a színészi tehetség: Marozsán Erikáról senki sem állíthatja, hogy csak a szépségének köszönheti kivételes karrierjét, bőven akad olyan pillanat, melyben lenyűgözően játszik. Molnár Piroskának elnézzük a Tibor vagyok, de hódítani akarok előzetesét; és az eddig ismeretlen Sodró Eliza is remek a szolgálólány szerepében. A kiemelkedő alakítások között kell megemlítenünk Szabó István szinkronszínészi teljesítményét is, ő kölcsönzi Jiri Menzel hangját.

A Rokonok-at tehát főleg a színészek miatt érdemes megnézni. Meg azért, mert szép, mint minden Szabó-film. Néha kicsit túl szép, túl makulátlan - talán a gyönyörű szecessziós épületeket és a belőlük áradó gazdagságot, kultúrát azért szerepelteti ilyen hangsúlyosan, hogy ellenpontozza a bennük élők romlott természetét. Pedig a mondandó végül az: még a bűzlő korokban is születik igaz érték.

Gyárfás Dóra