Robert Baer: A Münchenből egy szó sem igaz

A Berlinalén versenyen kívül mutatták be a Sziriana című politikai krimit, amely a globális olajpiac különböző szereplőinek összefonódó történeteiről szól. A premierre a film készítői is eljöttek, így alkalmunk nyílt a helyszínen beszélgetni Robert Baer egykori CIA-ügynökkel, akinek See No Evil című önéletrajzi könyvén alapul a film forgatókönyve, és akit George Clooney alakít a filmben. Baer mesélt saját közel-keleti tapasztalatairól, arról, hogy miért nem szereti a legtöbb titkosügynökös filmet, és dióhéjban megosztotta velünk Amerika külpolitikájáról alkotott lesújtó véleményét is.

- Mi volt a feladatod a CIA-nél, és hogyan váltál a Közel-Kelet szakértőjévé?

- Amikor CIA-ügynök lettem, először Indiában töltöttem három évet, aztán kértem, hogy hadd tanuljak kínaiul, de arabul tudókra volt épp szükség, úgyhogy erre nyílt lehetőségem. Két évig tanultam a nyelvet Washingtonban és Tunéziában, aztán kiküldtek arab országokba. Az arab nyelv nagyon nehéz, valószínűleg körülbelül ugyanannyira, mint a magyar. Amikor ezekben az országokban éltem, lenyűgözött a működésük, a kisebbségek komplexitása, az interakcióik. És persze a terrorizmus, amellyel évekig foglalkoztam, amikor a Közel-Keleten éltem. Az egész felnőtt életem a Közel-Kelet megfigyelése, és az ottani létforma köré szerveződött.

- Pontosan mi egy ügynök feladata?

- Informátorokkal találkozik, akik olyan külföldiek, akik titkokat árulnak el. Hogy pontosan milyeneket, az attól függ, hogy kicsodák. Informátor lehet bárki a taxisofőrtől kezdve a miniszterelnökig. A forrásokkal való találkozásnak külön technikája van. Ha mondjuk Budapesten találkoznék egy forrásommal, nem tehetném nyilvános helyen. Késő éjjel kell történnie, vagy úgy, hogy értem küldenek egy kocsit, vagy valamilyen kieső helyen - ahogy a filmekben is látható; ezeket a módszereket alkalmaztuk.

- Mi volt a véleményed az iraki háborúról?

- Teljes mértékben elleneztem a háborút, a legsötétebb dolog, amit valaha láttam. Ha most amerikaiként nyilatkozom, nekünk nem használt egyáltalán semmit a háború, csak problémákat gerjesztett. Sértőnek tartom a washingtoni politikusok ostobaságát. Sosem jártak Irakban, fogalmuk sem volt róla, hogy működnek ott a dolgok. El se jutott a tudatukig, hogy siíta és szunita muzulmánok közt milyen ellentétek vannak, és, hogy ha Irak államot egyszer szétrobbantják, azt soha többé nem lehet összerakni. Nem olvasnak történelmet, nem olvasnak semmit sem. Ezek az emberek csak Washington, London és Tel Aviv közt közlekednek, és az angolokon vagy az izraelieken keresztül szereznek információkat, amelyek természetesen torzítottak.

- Mesélnél egy kicsit a könyved hátteréről? Azt olvastam, hogy nagyjából tíz éve kidolgoztál egy tervet a Szaddám Huszein-rezsim megdöntésére, de különböző okok folytán az nem valósult meg, és ez inspirált a könyv megírására.

- 1994-95-ben Irakban voltam, és kapcsolatban álltam egy iraki tábornokkal. Mögötte állt egy katonai tanács, akik egy katonai coup d'état-ra készültek. Én ezt továbbítottam Washington felé, hónapokig folytak az előkészületek, a török kormányt is bevontuk, kaptunk tőlük engedélyt arra, hogy áthaladjunk az országon, de Washingtonban az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Aztán visszamentem Washingtonba, ahol az FBI elkezdett nyomozást folytatni a CIA ellen a Szaddám Huszein elleni gyilkossági kísérlet ügyében. Amikor ezt először meghallottam, azonnal az jutott eszembe, hogy ebből nagyon jó könyvet lehetne írni, de csak három évvel később kezdtem neki, amikor már kiléptem a CIA-tól. Hosszú ideig dolgoztam rajta, mert először csak Irakról akartam írni, de aztán egy író javasolta, hogy legyen egy főszereplője, aki különböző dolgokon megy keresztül, mert az emberek az ilyesmit szeretik olvasni. Úgyhogy elkezdtem a gyerekkoromtól kezdve mesélni a történetet.

Matt Damon és Alexander Siddig | Még több kép a filmből

- A filmnek körülbelül mekkora része az, ami a könyv alapján készült?

- Nagyjából 20%-a. A film nagy része azon a körülbelül két hónapos közel-keleti utazáson alapul, amelyet Gaghannel (Stephen Gaghan, a Sziriana forgatókönyvíró-rendezője - a szerk.) folytattunk. Monte Carlóban találkoztunk az igazi Nasir herceggel. Ő a valóságban sosem vált célponttá, de egy nagyon művelt, olvasott valaki volt, aki Sandhurstben tanult és szeretett pólózni, szóval nem felelt meg annak a képnek, ami az emberekben egy tipikus közel-keletiről él. Gaghan nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy hitelesen ábrázoljon mindent, az embereket, a politikai döntéshozókat. A valóságban egy másik herceg tényleg az amerikaiak célpontjává vált. Az olajkereskedőt (Matt Damon figurája a filmben - a szerk.) valós londoni személyekről mintáztuk. Gaghant izgatta, hogy én személyesen ismertem ezeket az embereket mind, ismertem terroristákat, olajkereskedőket, és meg akarta érteni, hogy hogyan működik ez a világ. Ebben a világban mindenki ismer mindenkit, ha esetleg nem is személyesen, de legalább másvalakin keresztül. A vállalati ügyvéd, Jeffrey Wright figurája is egy valós személyen alapul, aki belülről megtapasztalt egy korrupt olajügyletet, de az igazi személy - szemben Wright figurájával - nem korrumpálódott, hanem felmondott.

- Hogy született az ötlet, hogy megfilmesítsék a könyvedet?

- Ha jól tudom, Soderbergh és Clooney szeretett volna filmet csinálni a globális olajügyekről, és megfelelő alapanyagot kerestek hozzá. Valószínűleg könnyebb volt elfogadtatni a stúdióval egy olyan könyvet, amelynek már volt bizonyos ismertsége. Azt már előre eldöntötték, hogy a Traffic-ről fogják modellezni a filmet. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy pont Gaghan és Clooney nyúlt hozzá az anyaghoz.

- Konzultánsként részt vettél a film elkészülésében?

- Nem, bár Gaghan néha felhívott, de csak egyszer mentem ki a forgatásra. Viszont szerepelek a filmben, én vagyok az egyik biztonsági tiszt.

Egy arab nő és George Clooney | Még több kép a filmből

- Korábban említetted, hogy általában nem kedveled a CIA-s filmeket. Tudnál mondani néhány dolgot, amit rendszeresen elrontanak a filmekben?

- A Le Carré kémregényeiből készült tévéfilmek általában hihetőek. Szeretem azokat a kémfilmeket is, amelyek nem próbálnak valósnak hatni, mint például a Mr. és Mrs. Smith. De ha megnézzük mondjuk a München-t, abból egy szó sem igaz. Én tudom, hogy hogyan zajlottak azok az akciók, de ők a Megtorlás című könyv alapján készítették el a filmet, ami egy teljesen hamis írás. Ha az izraeliek merényletet akarnak elkövetni valaki ellen, akkor nem lövöldöznek az utcán, nem ordibálnak, nincs autógumi-csikorgás, nincs olyan, hogy ugyanaz a csapat több akciót is végrehajt. Olyan sincs, hogy az utcán ülnek egy megfigyelő-autóban. Én húsz éven át csináltam ezt Európában.

- És te hol ültél?

- Mondjuk egy olyan zárt furgonban, ami már két hónapja áll ugyanazon a helyen. Párizsban például olyan telefonos furgonunk volt, ami tényleg a francia telefonszolgáltató tulajdona volt, és velünk volt egy olyan fickó is, aki tényleg náluk dolgozott. Csak így lehetett megvalósítani, hiszen neki volt engedélye a megfelelő ház előtt parkolni. Olyan nincs, hogy egy halom pasi ül egy autóban távcsövekkel.

- Végül szeretném megkérdezni, hogy mi volt az utolsó film, amit láttál, és nagyon tetszett?

- A Brokeback Mountain tetszett. Meg az Ütközések.

Bujdosó Bori