Szovjet tankkal az éhezőkre

A fegyvernepper című film remek ismeretterjesztő alkotás, de nem egy halálosan izgalmas krimi, pláne nem igazi családi dráma. A volt Varsói Szerződés területéről afrikai háborúkba csempészett fegyverek sorsát látványosan és meggyőző pacifizmussal mutatja be.

A fegyvernepper olyan, mint egy megrázó dokumentum- és akciófilm keveréke a brutális afrikai háborúkról, és a szó szerint életveszélyesen korrupt tizenöt évvel ezelőtti Kelet-Európáról. Sőt, még a végtelenül gazdagok világába is bepillanthatunk egy kicsit. A meggyőző és hajmeresztő képek sorozata ezekről az egzotikus helyszínekről érdekessé teszik a filmet. A legjobb jelenetek Afrikában játszódnak, ahol elmebeteg hadurak vezetésével betépett tinik ölik halomra az embereket. Az odesszai fegyverraktár, a monroviai nyomornegyed képei mind hitelesnek tűnnek, az akciók is látványosak, a fegyvercsempészet visszataszító világa pedig jól átélhető.

E színes és mozgalmas képeslapok mellett a film személyes szálai és pacifista esettanulmánya már kevésbé meggyőző. Néha kifejezetten ostobán magyaráznak az alkotók: miközben gyerekeket végeznek ki frissen vett fegyvereikkel a helyiek, addig a kereskedők kétségbeesetten szedik fel a porból a földre esett dollárokat. A frissen függetlenedő Ukrajnában egy ledöntött Lenin-szoborra támaszkodik a csempész. Az ehhez hasonló képek egyértelmű utalásaikkal mind távolabb viszik a nézőt a realitástól, és a filmet egy konstruált valóságban játszódó szemléltetőeszközzé silányítják. A bevezető klipre különösen érvényes ez a megállapítás. A film kezdetén egymás után következő szájbarágások azonban folyamatosan ritkulnak, hogy egy idő után hosszú negyedórákra fel se merüljön a műviség idegesítő érzete. Ekkor hirtelen átélhetővé és valóságossá válnak a helyszínek, és a végső számvetéskor a jó jelenetek aránya kerül túlsúlyba.

A leggyengébb és leghiteltelenebb szál a szereplők személyes gyötrelmeinek vonala. Míg a hatalmas teherszállító-hajó, a sivatag fölött köhögő szovjet repülő mind-mind lenyűgöző látványt nyújt, addig a belső vívódásokkal küszködő hősök drámája kibontatlan és sematikus marad. A párkapcsolati aggodalmak, az élethazugság, a lelkiismeret furdalás erőszakos elnyomása mind fontos kérdései a filmnek, de valódi gyötrelem és átélhető konfliktusok helyett csak sok narráció jut a nézőnek. Érdekes elemként van a filmben egy párbaj is, amelyben a hős és üldözője kerülgetik egymást, élet-halál harcot vívnak, azonban itt is a látványos üldözés és egy-egy pillanat izgalma okoz nagyszerű pillanatokat, nem pedig a szereplők motivációi. Ez önmagában nem is okozna hiányérzetet, ha a morális kérdések nem volnának olyan hangsúlyosak, hogy már-már kifejezetten erőltetettnek tűnnek bizonyos helyzetekben.

Lenin és Nicolas Cage | Nézz még több képet a filmből!

Politikai szempontból viszont remek tabló készült. A jogkövető magatartás hiábavalósága, a hidegháború előtti és utáni gondolkodásmód közti szakadék, az afrikai és kelet-európai őrületek illetve a korrupt nagyhatalmi gondolkozás mind közérthetően és érdekesen bontakoznak ki A fegyvernepper kockáin.

Ugyan nehezen hihető, hogy egy nemzetközi fegyvercsempész-hálózat vezetője mindent személyesen intézzen, a szállítástól az áru átadásáig, de ez a legkevésbé zavaró eleme a filmnek, hiszen ez biztosítja a sok akciót és a lélegzetelállító kalandok sorát. A film hasznos és izgalmas szórakozás, ha lehet ezt a szót használni a népirtások mögötti csencselések dokumentációjára. Ugyanakkor közel sem olyan érzékeny, mint a hasonló nemzetközi gazságokat figyelem középpontjába emelő Sziriána vagy Az elszánt diplomata volt. Viszont e három film az idei első negyedévre kellő alapot adhat arra, hogy a hidegháború utáni új világrend feletti örvendezés átcsapjon új típusú aggodalmaskodásba. A politikai krimik kora ismét elérkezett.

dr. Igó