A magyar címben szereplő holtak könyve valójában egy halottra utal: Otszu hercegre, akit valamikor sokszáz évvel ezelőtt udvari intrikák miatt végeztek ki. A herceg a halála előtti utolsó pillanatban megpillant egy fiatal lányt, Mimimo No Todzsit, és beleszeret. A beteljesületlen szerelem nyugtalanul kóborló szellemmé változtatja a halott Otszut, aki hosszú idővel ezután visszatér a földre, és kísérteni kezdi Mimimo No Todzsi egyik késői leszármazottját, a gyönyörű Iratszumét. A történet jelene a hatodik század, Iratszume kora, a Kínából Japánba érkező buddhizmus első évtizedei.
A japán Kihacsiro Kawamoto bábfilmje hihetetlen könnyedséggel meséli el a többrétű történetet a buddhizmussal éppen akkor ismerkedő fiatal arisztokrata nőről, akit egy többszáz éve halott herceg kísért, és akinek képzelete a szellem képét Buddha alakjává formálja át. Kawamoto nem méricskél és nem ítélkezik: egyforma súllyal kezeli Iratszume megvilágosodását és egy utazó hétköznapi bosszankodását a hirtelen felkapott divat, a földből döngölt falak hasztalanságáról. Bábjai kecsesek, mozdulataik aprólékosan kidolgozottak: a figurák nem félbevágott bábuk, hanem egész alakos, lábfejjel rendelkező emberek, akik lágyan, erőfeszítés nélkül mozognak a gyönyörűen megfestett vagy éppen felépített díszletek között. Kawamoto fétise a hosszú, lobogó haj és a szélcibálta kelme, aminek lebegő szépségét csodálatos finomsággal használja ki művészetében. Elgondolkodtat és öröm nézni: A holtak könyve mesteri film.