Cannes: Leomlik Bábel tornya és a WTC

Alig a félidő előtt még nemigen kiáltottak Arany Pálmát egyik versenyfilm láttán se a cannes-i nézők és kritikusok. Éppen jókor érkezett ezért a Brad Pitt és Cate Blanchett nevével fémjelzett, de valójában inkább korrekt összjátékként jellemezhető Babel, aminek méltán kijárt az eddigi leglelkesebb fogadtatás. Oliver Stone elhozta Cannes-ba a múltat és a jövőt is: A szakasz jubileumi vetítése előtt az ősszel bemutatásra kerülő World Trade Center első félóráját láthattuk, a nyugat-európai versenyfilmek pedig idén is sötét realizmussal próbálnak hódítani. Folytatódik tudósításunk a puccba öltözött Riviéráról.

Brad Pitt: hiányzott a sztár, de újra itt a színész

Alejandro Gonzáles Inárritu a briliáns Korcs szerelmek és a végtelenül lehangoló, de színészi jutalomjátékokat felvonultató 21 Gramm után újra balesetek kapcsán egymást keresztező sorsokat mutat be, ezúttal az emberi kommunikáció síkján megközelítve. Az ambíciózus világkörüli túra két marokkói, egy mexikói és egy japán szállal válik teljessé, közös jellemzőik a nyelvi nehézségek áthidalása (innen a Bábel cím), a gyermekek veszélyeztetése és a kezdő képsorokban előkerülő puska, aminek elsülésére nem sokat kell várnunk. A film sztárjainak beharangozott Pitt és Blanchett amerikai turistákat alakítanak Marokkóban, akiket harmadik gyermekük elvesztését követően újabb váratlan tragédia sújt. Szerepük egyenrangú a többi szegmens kevésbé ismert (kivétel a mexikói Gael García Bernal, aki zsinórban nyolcadik nemzetközi sikerét tudhatja magáének) színészeivel, de Cate Blanchettnek még 20 perces, pár soros szerepével is sikerült újra emlékezeteset alakítania.

Az Oscar-díjas színésznő szerint Pitt-tel dolgozni olyan jó, mint a csokoládé, bár korábbi közös projektjük, a The Fountain (végül Hugh Jackman és Rachel Weisz szereplésével készült el, de az előzetes hírekkel ellentétben nem itt, Cannes-ban kerül bemutatásra) meghiúsult. Pitt sok rajongó csalódására nem kísérte el a filmet a világpremierre mert "családja legújabb jövevényét várja", de abból a szempontból talán nem is baj, hogy az utóbbi években a magánéletét övező turbóra járatott felhajtás teljesen elvonta a figyelmet tehetségéről és az olyan filmekben, mint a Trója vagy az Ocean's 12 sokkal inkább személyes sármjára számítottak, mint színészi képességeire. Az első pár percben fura is őszes halántékkal, gondterhelt, ráncos szemekkel látni és picit kilóg a többi, autentikusabb szereplő közül. Ravasz megoldás, hiszen az amerikai turisták pont ugyanennyire kilógnak a marókkói közegből, később pedig az incidenst kísérő médiafigyelem miatt további alátámasztást nyer Pitt szerepeltetése. A film egyik legmegindítóbb jelenete is az övé, így nem kizárt, hogy alakítása hasonló pályát fut majd be, mint a jó barát Clooney-é a Szirianá-ból.

Cate Blanchett Marokkóban buszozik a Bábel című filmben

A Sziriana vagy éppen a 21 Gramm-hoz képest a szálak itt sokkal kevésbé kibogozhatatlanok, Inárritu meg is jegyezte a sajtótájékoztatón, hogy erre előzetesen külön felhívták a figyelmét. Logikus, jól követhető és finom párhuzamokkal manipuláló forgatókönyv született, bár lehetetlenség nem észrevenni, hogy a nemzeti sztereotípiák esetében a rendezőnek hazafelé húzott a szíve és a kicsit debil japánokhoz, a paranoiás amerikaiakhoz és a barbár marokkóiakhoz képest a mexikóiak jólelkű, mulatós, de az amerikai bevándorlási hivatal által csúnyán diszkriminált népek. Nagyon lazán kapcsolódik a többi szálhoz a tokiói süketnéma lány története, sőt, a nézőbarátabb játékidő szempontjából akár el is lehetett volna hagyni, de egyébként ez a legösszetettebb, önmagában is leginkább életképes történet. Gael Gárcia Bernal elárulta, hogy a nemzetközi szereplőgárda tagjai most találkoztak először egymással és azt is, hogy a marokkói és amerikai kollegáikhoz hasonlóan a mexikói rendőrök is iszonyatosan bunkók, de a sajtótájékoztatón először hangzott el olyan kérdés, hogy a rendező készül-e már beszéddel az Arany Pálma átvételére.

Oliver Stone ledönti a World Trade Center-t, a mutánsok pedig a Golden Gate hidat

Ráfér egy kis rehabilitálás Oliver Stone-ra a Nagy Sándor, a hódító csúfos pofára esése után. Noha az amerikai történelem legnagyobb összeesküvéseinek krónikása valójában tíz éve nem rendezett jó filmet, most mégis két évtized dicsőségét zúdították rá A szakasz huszadik születésnapján. A korrekt franciatudását is fitogtató Stone-t felkísérték a színpadra az egykori hadtest tisztesen és kevésbé tisztesen (ezzel az asszonyveréseiről elhíresült színészre utalunk) megőszült tagjai: Willem Defoe, Tom Berenger és Charlie Sheen. Az egybegyűltek többsége mégsem ezért jött, hanem, hogy megnézzék a 2001. szeptember 11-i események második egészestés hollywoodi feldolgozásának (az első ilyen próbálkozást, a United 93-at csütörtökön mutatják be a cannes-i szemlén, versenyen kívül)a beharangozóját, amelyben Vietnam, JFK, Nixon és a média után Oliver Stone remélhetőleg gúzsba köti Oszama Bin Ladent, George Bush-t, Szaddam Husszeint meg akit még lehet.

Nicolas Cage és hősies csapata a World Trade Center-ben

Az első fél óra alapján ebben ne remélkedjünk, lesz viszont az égre révedő latin rendőr, manhattan-i városnézés madártávlatból, bajszos Nicolas Cage és szélesvásznú amerikai lobogók. A patetikus előzeteshez képest azonban kellemes meglepetés, hogy Stone viszonylag visszafogottan, a szereplők szemszögéből láttatja a tornyok leomlását. A film többi része még akármilyen irányba is viheti a kényes téma feldolgozását, de az izgalmas betekintés után a sajtó képviselőinek nagy része várja az augusztusi amerikai és őszi világpremiert.

Szintén promóciós céllal, a versenyen kívül lepték el a Croisette vörös szőnyegét az X-Men harmadik részének mutánsai. Az első két részt az átlag képregényfeldolgozások színvonala felé emelő Bryan Singer elhagyta Wolverinéket Supermanért és félő volt, hogy a fantáziátlan futószalag-iparos Brett Ratner lebutítja majd a trilógia harmadik részét.

Anna Paquin, Hugh Jackman, Famke Jenssen, Brett Ratner és Rebecca Romijn az X-Men 3 cannes-i sajtótájékoztatója előtt

Erről nincs szó, az X-Men - Az ellenállás vége állja az összehasonlítást az előző két résszel, még ha alul is marad abban. Szórakoztató, akciódús és rövidebb, bár nem működik aktuálpolitikai szinten, azaz az első két résztől eltérően nem lehet a mutánsok helyébe tetszőlegesen bármely kisebbséget behelyettesíteni, és pár logikai baki is van a sztoriban. Átfogó kritikánk a holnapi magyarországi bemutatóval egyidőben olvasható lesz, a cannes-i pálmafák árnyékában pedig istenien mutatott Halle Berry, Rebecca Romijn, Hugh Jackman, Famke Jenssen és a többiek.

Nyugat-európai nyomor

Talán a tavalyi fődíjas belga film (A gyermek) sikere miatt bíznak abban a franciaajkú filmkészítők, hogy a versenyprogramban nyomorúságos sorsok ultrarealista filmrevitelével lehet babérokat learatni. Mindenesetre az egyik francia versenyfilm, a Flandres és az egyetlen belga bemutató, a La Raison de Plus Faible egyaránt sanyarú környezetben élő, kilátástalan helyzetükben egyre nagyobb tragédiába sodródó főhősökkel próbálta nyitva tartani az egyre inkább némi könnyed szórakozásra vágyó cannes-i közönség szemeit. Nem sikerült. A tanyasi kokott és távoli országban harcoló kedvese közötti szerelmi szál teljesen érdektelen, de legalább rossz is nézni. Némileg komplexebb a vallon iparváros munkanélküli öregurainak sztorija, bár semmi újat nem mutat és együttérzés, netán azonosulás helyett mindössze szánalmat ébreszt a nézőben. Nem valószínű, hogy a két versenyfilm valamelyikét is viszontláthatnánk majd a magyar mozikban, de ez így is van rendjén.

La Raison de Plus Faible	Flandres

Egyelőre nagyon úgy fest a helyzet, hogy ha a jelentősebb cannes-i díjak valamelyike Európában marad, akkor az kiszámítható módon Almodóvár Volver-jének lesz köszönhető. A hispánok az "Un certain regard" szekcióban is erős jelenléttel készültek, a Salvador című film a katalán anarchista hős 1974-es kivégzéséig vezető eseményeket dolgozza fel meglehetősen vázlatosan, ám nagy adag szentimentalizmussal. Érdekesség, hogy a címszerepet a német mozi ügyeletes szívtiprója, Daniel Brühl (Good bye, Lenin!, Edukators) alakítja, aki Barcelonában született és anyanyelvi szinten beszéli a spanyolt. A tüzes szemű spanyol forradalmárok közül kissé kirí a tésztaképű Daniel, bár ez a legkisebb gond a túlstilizált (a bankrablásjelenetek egy az egyben a Beastie Boys Sabotage című klipjét másolják), giccses és elnyújtott biográfiával.

Cannes-i sikk

Cannes-i ciki

- Két hétig nincs is jobb hely információgyűjtésre arról, hogy ki mit forgat és kivel. Megtudtuk, hogy Woody Allen idei nyári (még cím nélküli) filmjének főszerepeit Colin Farrell és Ewan McGregor alakítják majd. A cannes-i zsűri elnöke, Wong Kar Wai első angol nyelvű alkotása, a My Blueberry Nights stábjához csatlakozott Natalie Portman, Jude Law és Rachel Weisz. A főszereplő a cannes-i óriásplakátokon már szereplő énekesnő, Norah Jones. Szintén most jelentették be azt is, hogy Michael Haneke újraforgatja Hollywoodban saját, 1997-es filmjét, a Furcsa játék-ot Naomi Watts-szal a főszerepben. - Nagy örömmel láttuk, hogy a magyar filmgyártás idén kitett magáért: a hivatalos programban szereplő három nagyjátékfilm (Taxidermia, Friss levegő, Fehér tenyér) és egy rövidfilm (A vírus) megfelelő hírverésben részesül. Színvonalas plakátok és szórólapok tudósítanak az újjáéledő magyar filmről, a filmvásáron eladó a Just Sex and Nothing Else (amit elkísért Dobó Kata és Csányi Sándor), a magyar pavilonban pedig állítólag még PICK szalámit is lehet kóstolni. - Csodás érzés divatos napszemüvegben a Croisette-en sasszézni, de szemünket nem árt mindig nyitva tartani, hiszen bármikor kedvenc színészeinkbe, rendezőinkbe, vagy más hírességekbe botolhatunk. Stábunk a hivatalos rendezvényeken kívül látta már Sofia Coppolát és Jason Swartzmannt este bóklászni, Wong Kar Wait és Daniel Brühlt a WC-ben, The Rockot az utcán, testőrei kíséretében, valamint Hugh Jackmant a felesége filmjén (Jindabyne) a közönség soraiban.

- Idén is kiszúrtak a szervezők a sajtó képviselőivel, hiszen minden jelentősebb premier sajtóvetítése reggel 8.30-kor kezdődik és ha be is szeretnénk jutni rá, cirka háromnegyed órával korábban muszáj ott lenni. Így persze hamarabb kiderül, hogy melyik filmen lehet elaludni és melyiken nem, bár a Volver, a Bábel vagy a Marie Antoinette vetítéséért az éjszaka közepén is felkeltünk volna. - Cannes-ban az egy négyzetméterre jutó exhibicionista bolondok száma igen magas: találkoztunk már barbár módon üvöltöző színjátszócsoporttal, Madonna slágerét skandáló öregasszonnyal és az X-Men sajtótájékoztatón kérdezés helyett az aranyerére panaszkodó chilei újságíróval - Nincs rosszabb a méltóság nélküli veszteseknél, Richard Kelly: a Donnie Darko után csodagyereknek kikiáltott rendező nem érti, hogy miért utálta a cannes-i közönség a Southland Tales-t. Mi igen. - Közismert tény, hogy a nézők többsége nem szeret két óránál tovább ülni egy moziban. Erről rendre megfeledkeznek a filmkészítők és lazán a három órát célozta be nem egy cannes-i bemutató. A Bábel-nél ez megbocsátható, de A Da Vinci-kód-ra, a Salvador-ra és az imént is emlegetett Southland Tales-re nincs mentség. Prakikus dolog a sor szélére ülni.

Varga Ferenc
Cannes, Franciaország