- Miért akart a DC Comics visszatérni a Superman-hez?
- Már elég régóta próbáltuk megtalálni a megfelelő Superman-filmtervet. Aztán tavaly nyáron az történt, hogy Bryan (Singer, a rendező - a szerk.) és az írók, akik mind a figura rajongói, több napig itt ültek, és arra jutottak, hogy talán meg tudnák csinálni, és szórakoztató lenne. Mire bementek a Warner Bros.-hoz, már egy jól átgondolt, letisztult elképzelésük volt arról, hogy milyen irányba szeretnének menni, és az időzítés is tökéletes volt.
- Hol húznád meg a határt, hogy mi az, amit Superman megtehet a DC áldásával, és mi az, amit nem?
- Mi nem tudunk gondoskodni arról, hogy a film jó legyen. Mi, akik az eredeti szellemi tulajdonról rendelkezünk, annyit tehetünk, hogy forrásként rendelkezésre állunk a filmkészítők számára. Megosztjuk velük a figura történetét, hogy mi az, ami a múltban működőképesnek bizonyult, hogy mi milyennek látjuk a figurát, hogy milyen szubtextus határozta meg a fejlődését. Ha a filmkészítő beszélni akar azzal az íróval, aki az évek során leginkább megkedvelte Lex Luthort, aki a legjobban ismeri a figurát, akkor íme, beszélhet vele. De ahhoz, hogy a film jó legyen, olyan rendezőre van szükség, aki igazán ráérez. És amikor ez összejön - és nagy szerencsénk van, mert többször is összejött már -, akkor próbálunk együttműködni velük, és segíteni nekik. Néha ez sok munkát jelent, néha keveset.
- Szerinted vannak vallásos szimbólumok ebben a filmben?
- Hát, mivel hetven éve létezik a figura, sok különböző kreatív ember építi tovább. Superman Jerry és Joe (Jerry Siegel és Joe Shuster, az eredeti Superman-képregény alkotói - a szerk.) munkáján alapul, amelyben hihetetlen kreativitás rejlik. Én azt gyanítom, hogy ami a vallást illeti, Superman figurájának kialakításában a Mózes-mítosz volt számukra a legfontosabb. A herceg története, akinek ki kell vezetnie a szolgaságból az embereket, az ő fiatalságukat tükrözi, azokat az időket, amiket ők megéltek. És bár zsidók voltak, egy alapvetően keresztény társadalomban nőttek fel, úgyhogy persze tisztában voltak ezekkel a vallásos szimbólumokkal. Erre rétegződik szerintem még az, hogy ez a film az első Christopher Reeve-féle filmekre is épít. Azt nem tudnám megmondani, hogy Mario Puzótól, Dick Donnertől vagy Tom Mankiewicztől származó elemeket visz-e tovább, nem emlékszem elég jól a film különböző vázlataira, amelyeket olvastam. És benne vannak Bryan elképzelései is, az, hogy ő hogyan látja a mai világban a figurát, és milyen sztorit akar elmesélni. A történet egyik sarkalatos pontja az a kérdés, hogy meg kell-e menteni a világot. Hogy szükségünk van-e egy emberfeletti megmentőre. Szerintem természetes, hogy ez a téma a mai modern Amerikában elvezet a vallásos szimbólumok használatáig.
Brandon Routh a filmben |
- Meséld el, hogy milyen szerepet játszottál napról napra a film készülésében!
- A legszórakoztatóbb élményem az volt, amikor 36 órát Ausztráliában töltöttem, és véletlenségből éppen ott voltam, amikor a bárban játszódó jelenetet felvették. Így láthattam a régi jó barátomat, Jack Larsont játszani. Az ő Jimmy Olsen-alakításán nőttem fel, és most már vagy húsz éve ismerem őt, de ennyi idő alatt most láttam először, hogy milyen, amikor ténylegesen ott van, és csinálja, ez nagy durranás volt. A kérdésed másik része arra vonatkozik, hogy hogyan áll össze az egész? Ez minden filmnél másképp működik, beletartozik annak a kitalálása, hogy hogyan építsük bele a képregényekbe azokat az elemeket, amelyek a filmben jól működtek, az írott szöveggé alakítás, a gyerekkönyvek kitalálása, amelyeket köré építünk, a könyv grafikája, és még az is, hogy kitaláljuk, hogyan lehet működőképes játékokat csinálni a figurákból. Ennek a projektnek nagy pillanata volt, amikor a Mattel megérkezett, és kiderült, hogy a játéktervezőik hetven év után végre rájöttek, hogyan tudnak olyan Supermant gyártani, amelyik tényleg repül. Csak ültünk ott, és tátottuk a szánkat.
Sam Huntington, Brandon Routh és Jack Larson a filmben |
- Hogyan befolyásolja a tágabb értelemben vett kultúra Superman aktuális ábrázolását?
- Ha visszatekintünk a George Reeves-féle tévésorozatra, látható, hogy akkoriban teljesen más elképzelések éltek azzal kapcsolatban, hogy milyen egy erőteljes ember vagy egy elszánt újságírónő. Lois az ötvenes évekbeli sorozatban szinte anakronisztikus figura. Teljesen független, a karrierje szempontjából nagyon sikeres, ugyanakkor mégis vannak olyan jellemzői, amelyek miatt, ha egy mai, független nő visszanéz rá, nem biztos, hogy azt mondja róla, hogy pontosan előrevetítette, hogy milyen lesz ma a nők szerepe. Vagy ahogy George Reeves formálja meg az erős férfit, az teljesen eltér Chris Reeve figurájától. Chris sokkal érzékenyebb, George viszont némiképp élvezi, hogy körülötte forog a világ: "Nem lennék itt, ha Superman nem volna." Aztán kacsint egyet: "Okosabb vagyok nálatok." Chris sokkal sebezhetőbb, és mindez az idő elteltével és a kultúra változásával függ össze.
James Marsden, Brandon Routh és Kate Bosworth a filmben |
- Van több író is, aki a DC-nek és a Marvelnek is dolgozik. Ez hogyan alakul mostanában, és izgalmasabbá teszi-e a meetingeket, amikor filmtervekről van szó?
- Amikor úgy harminc éve képregényekkel kezdtem foglalkozni, sok olyan képregényszerző volt, aki később filmes vagy tévés forgatókönyvíró lett, és sok olyan is, aki korábban forgatókönyvíró volt, és aztán nyergelt át a képregényekre. Mára ez megváltozott, és egy ember csinálhatja egyszerre mindkét dolgot is. A képregények kellemes feladatot jelentenek az amerikai írók számára, mert más területen általában a gazdasági haszon és a kreatív szabadság közvetlen fordított összefüggésben áll egymással. A film fizet a legjobban, de az írónak ott van a legkevesebb beleszólása, ellenben a költészet és a regényírás általában nem fizet jól, viszont nagy a művészi szabadság. A képregény az a kellemes műfaj középen, amelyik elég tisztességesen fizet, és közben az író munkája - ha már megtanult bánni a műfajjal - nagyjából úgy jelenik meg, ahogyan ő elképzelte. Ezért ez nagyon sok különböző írót vonz. Ugyanakkor, mivel a képregények Amerikában nagyjából a húszas évektől jelen vannak, és azóta fejlődnek a kidolgozott, felnőttek számára is élvezhető anyagok, ma már nem szól egy író tévés vagy filmes alkalmazása ellen az, ha képregényeket ír. Szóval sokkal könnyebb ide-oda mozogni. Hogy hogyan alakulnak a filmes meetingek? Inkább olyan meetingeket ültem végig, ahol az írók arra próbáltak rájönni, hogy hogyan kell képregényt írni, mivel ez teljesen különbözik a forgatókönyvírástól. Mivel nincs élő beszéd, elvész az intonáció, bizonyos rejtett jelentések eltűnnek. Viszont a képregények esetében teljesen máshogy lehet alakítani az időt és a költségvetést. Érdekes figyelni, hogy az írók hogyan mennek át ezen a folyamaton.
Kevin Spacey és bandája a filmben |
- Magad is képregényíró vagy rajzoló voltál?
- Igen, nagyjából harminc évig írtam képregényeket. Fiatalkoromban az egyik korai fanzine-t csináltam, ami a képregényiparról szólt.
- A DC Comicsnál elképzelhetetlen lenne egy Justice League-film?
- Néhányan próbálkoztak egy Martian Manhunter-filmmel. Szerintem valószínűbb a megvalósulása tévésorozat formájában, mint filmként, de persze az ember sose tudhatja. Sokszor az történik egy ilyen helyzetben, ami a Superman visszatér-rel történt: Bryan és a fiúk egy jó ötlettel állítottak be a jó időben, és a lehető legjobb referenciákkal, hiszen Bryan éppen megcsinálta az X-Men-filmeket. Erre azt a választ kapta, hogy "Szóval el akarod vinni a legjobb kocsit a garázsból, és 100 km/órával akarsz végigszáguldani vele az utcákon? Már megmutattad, hogy képes vagy rá, úgyhogy itt a slusszkulcs, vidd, és hadd legyünk rád büszkék. Ne gázolj el senkit."
- Melyik lesz a következő DC-film?
- Majd meglátjuk. Jelenleg a legbiztosabbnak a következő Batman tűnik. De tervszinten több másik is van már.
Forrás: InterCom