Nancy Meyers (Mi kell a nőnek?, Minden végzet nehéz) nem szórakozik, belemarkol a többkilónyi finomított kristálycukorba, két kézzel. Legújabb darabját az ünnepi szezon és a magányos, de vonzó szívek köré építette: két nő otthon-, kontinens- és élet-cserébe menekül a silány férfiak elől. Iris (Kate Winslet) bánatos újságírónő egy London környéki kis faluból, Amanda (Cameron Diaz) egy hatalmas, Los Angeles-i házban vág hollywoodi előzeteseket. Iris reménytelenül szerelmes számító kollegájába, Amandát pedig megcsalják. Amanda Angliában rátalál Grahamre, Iris jóképű bátyjára (Jude Law), Iris pedig találkozik Milesszal (Jack Black), a figyelmes és jóindulatú filmzeneszerzővel.
Az ötlet: két filmet forgatni egy helyett és párhuzamosan bemutatni Iris és Amanda vicces-romantikus kalandjait az idegen környezetben. A bravúr nem sikerül, főleg, mert Meyers két és fél órásra nyújtja a sztorit; képtelen összevágni egy filmbe a két külön történetet. Kínosan ügyel a szimmetriára, a párhuzamokra: Amanda sose sír, Graham gyakran. Iris és Black mindketten egy meglévő kusza kapcsolatból próbálnak kitörni, Amanda és Graham inkább a múltat akarja lerendezni. Angliában az emberek betűkkel foglalkoznak (Graham például nem bróker vagy zsoké, hanem szerkesztő a Random House-nál), Los Angelesben meg természetesen filmmel. Az angliai szálban bájos gyermekek melengetik a néző szívét, Amerikában a kedves, bölcs öregemberek. Minden apránként, óvatosan került a konyhamérlegre, hogy aztán a végére kezelhetetlenül nyúlós, ragadós masszává dagadjon.
A karakterek hevenyészett sütiformák, nincs valódi konfliktus, nincs veszély, és nincs élet. Diaz, az egyik legjobb humorú, legvirgoncabb hollywoodi színésznő, itt kifakul és gépies lesz, és - megdöbbentő módon - inkább hasonlít egy fáradt, megtört J. K. Rowlingra, mint önmagára. Winslet finom játéka a forgatókönyv bárgyúságai között manőverezik - játsszuk el hitelesen, ahogy a szuicid angol újságírónő valósággal megkergül az örömtől egy szép, úszómedencés ház és egy plazmatévé láttán. Jude Law elegánsan, csípőből hozza a sármos, de mély érzésű európait, Jack Black pedig szelíden, visszafogottan próbál kihozni valamit egy alulírt, vékonyka szerepből: Miles filmzenéket szerez, hiszen állandóan filmzenéket dúdol, sima ügy.
Kate Winslet és Jack Black a filmben |
A Holiday-ben van egy-két poén is, és sok népszerű színész, de ők se tudják megmenteni a filmet. Nancy Meyers hibázik, amikor meg se próbál elmerülni a nyugati part Amerikája és az angol (vagy akár európai) ember egymástól nagyon távoli világaiban. Igen, az angolok az út bal oldalán vezetik a kis autóikat, és a házaik is kisebbek meg régiek - ez benne van, de más nem nagyon. Miben hasonlítunk és miben különbözünk? És mi lesz, ha két ember a két külön világból egyszer csak szerelembe esik? Ezek a kérdések annyira nem izgatják Meyerst, az ő filmje arról szól, hogy a problémáink megoldódnak egy kis levegőváltozás hatására, mert az új helyen könnyedén megszabadulunk a nehéz, több éve hordozott csomagoktól. Megfürdünk a cukormázban, és boldog mosollyal újjászületünk.