Kovács Kata: Szőke és naiv

Szinte senki sem ismerte, amikor átvette az idei Filmszemle legjobb női alakításának járó díjat. Filmje, a Kythéra sem kapott nagy visszhangot. Csak most, hogy a mozikba került, derült ki, hogy mennyire fontos, mai témáról beszél, és hogy Kovács Kata tényleg mennyire erős, őszinte karakter benne. Szét is szedi azóta a sajtó, de ő még mindig ártatlanul mesél magáról.

- Kedvenc tanárom, Szilágyi Palkó Csaba eljött a Kythéra premierjére, és tőle kaptam a legerősebb kritikát. Szerinte gondjaim voltak az intonációval, és néhol túlságosan szájbarágósan játszottam, kevesebb több lett volna - ahogy már a Főiskolán is tanította. Azt mondta, a hitelességgel nem volt baj, de Csilla talán egy kicsit jobban szenvedett, mint kellett volna. Például a focis jelenetben, ahol Bandi verekedeni kezd és bunkón viselkedik, ott Csilla elkeseredik, és félrenéz. Rákérdezett, hogy ezt én találtam-e ki, vagy a rendező kérte tőlem, mert szerinte ez már túl sok volt. Meg az is, ahányszor odabújtam a filmben Bandihoz. Szerinte elég lett volna egyszer, és a többi alkalommal valami mást kitalálni: egyszer simogatni, egyszer valami játékot kezdeményezni, egyszer felhőtlenül kacagni.

- Érdekes, mert szerintem épp azzal tűntél ki a Szemlén - és ezért kaptál díjat, mert nem színházi tapasztalatokból építkeztél, hanem egy teljesen eszköztelen, puritán filmes hozzáállást hoztál.

- Talán azért, mert eredetileg is azt szerettem volna, ha a gondolataim látszanak a vásznon és jutnak el a nézőköz. Például ott az a jelenet, amikor Csilla és Bandi az abortuszra készülnek, és előtte összevesznek az előszobában. Korábban beszélgettem olyanokkal, akik már átestek abortuszon, és az egyikük részletesen elmesélte, mi is történik olyankor. Elég volt erre gondolni a jelenetben, hogy azonnal felforduljon a gyomrom, és megszülessen az állapot.

- Egyébként van még igényed arra, hogy valaki olyan keményen kritizáljon, ahogy csak egy tanár tud? Hogyan fogadtad Szilágyi Palkó Csaba véleményét?

- Tudtam, hogy ő az az ember, aki biztosan őszinte lesz, mindent elmond, és bármennyire fáj, én ezt is várom el tőle.

- Nem pedagógiai célzattal kritizál?

- Nem, hiszen én már három éve végeztem a kolozsvári Főiskolán. Eljött egy volt osztálytársam is a bemutatóra, és azért úgy éreztem, hogy alapvetően tetszett nekik a film.

- Még csak három éve végeztél? Hány éves vagy?

- 26. De a filmben idősebbnek nézek ki. Erre direkt készülnöm kellett, Péter (Mészáros Péter, a rendező - szerk.) azt mondta, szedjek fel néhány kilót, legyek kicsit asszonyosabb. Azt mondta: egyél, amenyit akarsz, engedd el magad. Persze azt már nem tette hozzá, hogy utána befizetünk egy személyi edzőhöz, diétára, meg minden. (Nevet.) Kínlódhattam magam, hogy leadjam valahogy azt a 10 kilót, és még nem is sikerült teljesen. Amióta megkaptam a Filmszemle díját, lejött rólam négy és fél kiló, mert állandó stresszben vagyok, de csak ennyi. Reggel hattól éjjel 12-ig talpon vagyok és rohangálok, hiszen az interjúk és promóció mellett azért én dolgozom is, mondjuk erről nem szeretnék annyira beszélni.

- De azt lehet tudni, hogy polgári foglalkozásod van. Nem kezelnek most a munkahelyeden úgy, mint egy hercegnőt, az ő saját hírességüket?

- De igen, életem legszebb virágkosarát kaptam tőlük, elképesztően szép volt. Nagyon lelkes volt mindenki. Ők most egy olyan oldalamat ismerték meg, ami előttük teljesen rejtve volt. De a viszonyunk ettől független, én ugyanúgy dolgozom, mint előtte, hiszen valamiből fenn kell tartanom magam. Nem kaptam még annyi felkérést, hogy abból meg tudjak élni, szóval addig maradok, és csinálom. Meg ez a cég, ahol dolgozom, nem olyan nagy, ezért nagyon családias a hangulat, és szereztem itt egy csomó barátot. Végül is én úgy jöttem ide Erdélyből, hogy nem volt semmim, és itt jó emberi viszonyokra leltem. És úgy érzem, sikerült megállni a helyem, még ha nem is volt soha célom, hogy ilyen munkát végezzek. Persze sokszor bennem volt egy elvágyódás, mert tudtam, hogy nem azt csinálom, amit szeretnék, de akkor azzal nyugtattak a barátaim, hogy addig jó, amíg az embernek vannak vágyai, és nem törődik bele a helyzetébe. Én igenis hiszek benne, hogy lesznek még lehetőségeim.

- Azért árulj el valamit arról, hogy mivel foglalkozol most! Nem hiszem, hogy lenne miért szégyenkezned.

- Nem arról van szó, hogy szégyellem, inkább attól tartok, hogy befolyásolná a felkéréseket. Nem tudom, valahogy van egy ilyen félelmem. De persze, elmondhatom: egy informatikai cégnél vagyok vezérigazgatói asszisztens. Úgy kerültem ide, hogy az égvilágon semmilyen tapasztalatom nem volt, bekapcsolni sem tudtam a számítógépet.

- Akkor hogy vettek föl?

- Egy kedves ismerősöm feladott egy hirdetést a nevemben, hogy "fiatal erdélyi lány asszisztensi munkát vállal. Jól beszél angolul, románul". Én is nagyon csodálkoztam, hogy pont a vezérigazgató mellé szerződtettek. De azt modták, az egyéniségem ragadta meg őket, mert nyitott vagyok, mosolygós, vidám...

- Szőke...

- Szőke és naiv! (Nevet.) Én meg úgy voltam vele, hogy oké, akkor mindent bele! Volt három hónapom a betanulásra. És a vezérigazgató nagyon kedves volt hozzám, segített, tanított. Előfordult, hogy a kezembe adott egy papírt, hogy zúzzam be a gépen, én meg csak néztem, hogy úristen, az meg mi, és akkor odajött, megmutatta. Szóval nagyon rendes ember.

- És egyáltalán nem próbáltál meg a szakmádban dolgozni, bekerülni színházakhoz?

- De, kétszer megpróbáltam. Elmentem két igazgatóhoz, bekopogtam, és odaadtam nekik az önéletrajzomat. Azt mondták: "Jó, köszönjük, de ezzel most mit kezdjünk? Van fogalma róla, hogy évente hány önéletrajzot kapunk?" Persze azért még hozzátették, hogy ha majd úgy gondolják, akkor keresni fognak. Elég rossz élmény volt. Én ugye úgy jöttem át Erdélyből, hogy frissen végeztem a Színművészeti Főiskolát, és ezen kívül semmi tapasztalatom nem volt.

- Mészáros Péter akkor hogy talált rád?

- 2002-ben a Duna Műhelynek volt egy filmes alkotótábora Erdélyben. Én akkor még főiskolás voltam, harmadéves. Engem is meghívtak a táborba, mert akkor épp úgy volt, hogy főszerepet kapok egy másik filmben. Szóval azért mentem, hogy tanuljak egy kis filmszínészetet. Péter is ott volt ebben a táborban, és már első este együtt dolgoztunk. Egy olyan jelenetet vettünk fel, amiben egy lányt megerőszakol a barátja. Én eléggé belementem érzelmileg, annyira, hogy a forgatás után hajnalban hánytam is egy nagyot. Szóval elég jól sikerült a jelenet, és Péter azt mondta, ha egyszer játékfilmet rendez, kapok benne szerepet.

- Mit gondolsz, mitől tudod magad ennyire átadni egy szerepnek?

- Talán mert használom a személyes tapasztalataimat. És Péter is sokat segít, mert minden jelenet előtt odamegy a színészhez, és alaposan elbeszélget vele. Nekem nagyon jó érzés, ha egy jelenet előtt szó szerint "táplálnak". Utána már csak tartani kell az állapotot, és jó időben hagyni, hogy kibukjon belőlem.

- Emlékszem, amikor a Szemlén átvetted a lgjobb női alakítás díját, te voltál az egyetlen díjazott, aki megállt a színpad lépcsőjén, és belemosolygott a fotósok kamerájába.

- De amikor visszaültem a helyemre, Durst Gyuri, a producerünk viccesen azt mondta, hogy a következő díj előtt majd elmondja, hogyan kell viselkedni. Szerinte többet kellett volna ott állnom, és mondani valamit a mikrofonba. De én pontosan tudom, miért nem mondtam köszönetet: mert előttem adták át a legjobb vágó díját Czakó Juditnak, aki nem mondott semmit. Utána hívták színpadra Zsótér Sándort a legjobb férfi alakítás díjáért, és ő sem mondott semmit. Úgyhogy én hiába készültem egy kis szöveggel, mikor láttam, hogy senki nem szól semmit, akkor úgy éreztem, hülyén venné ki magát, ha én egyedül eljátszanám, hogy az Oscar-gálán vagyok. Szóval hirtelen begörcsöltem, és gyorsan lejöttem a színpadról, és a lépcsőn is csak azért álltam meg, mert a fotósok kiabáltak nekem.

- És mi lett volna abban a szövegben, amivel készültél?

- Hát valami olyasmi, hogy a filmben elhangzik egy mondat, ami szerint Csilla hisz az isteni jelekben. És hogy ezzel én is így vagyok, valószínűleg ezért kaphattam meg ezt a díjat. Mert bár nem járok vasárnaponként templomba, de a magam módján azért van hitem, és érzem, hogy minden lépésemet segítik fentről. Mielőtt idejöttem Magyarországra, akkor az volt bennem, hogy most átadom a sorsom az isteneknek, nem én fogom alakítani. Szóval csak erről akartam valamit mondani. Meg nyilván, hogy annyira hálás vagyok egy csomó embernek. Olyan sok történetet hallottam arról, hogy a szülők nem támogattak valakit abban, hogy a színészetet válassza, az én szüleim pedig végig mellettem álltak. A főiskolán a tanáraimnak, a produceremnek, Durst Gyurinak, a rendezőmnek, Mészáros Péternek, a vágónknak, Czakó Juditnak, aki iszonyú sokat segített a forgatáson, mert sokszor kiállt mellettem, és emlékeztetni tudott arra, hogy Csilla az adott jelenetben milyen lelkiállapotban van az előzőekhez képest. Szóval az egész olyan jó élmény volt, és olyan sok embernek lehetek hálás. Ugyanakkor azért saját magamnak is, hiszen én nyertem meg a díjat!

Gyárfás Dóra