A Napfény című film egyike a jobb sci-fiknek. Nyolcan utaznak egy űrhajón megmenteni a világot. Természetesen konfliktusok és technikai problémák is adódnak. A film csupa jól bevált elemet kavargatott, de a bűnügyi filmek és a szerelmes vígjátékok sem eredetiségük miatt vonzók. Az a kérdés, hogy mennyire érdekes a régi stílusjegyek feldolgozása. Itt elég jól vizsgáztak az alkotók, bár korszakhatárról a tudományos fantasztikum területén nem beszélhetünk.
Bezárt emberek high-tech körülmények között utaznak a nagyon fontos ismeretlenbe. Nem is az az érdekes, hogy most aszteroidfelhőtől, marslakóktól vagy éppen a haldokló Naptól kell-e megmenteni a világot, hanem hogy milyen a tárgyi kultúrájuk. Legalábbis az ilyen típusú filmek első felében azzal ismerkedünk, hogy a jövő űrhajóin milyen érdekes találmányokat használnak a lehető legtermészetesebb módon. Itt jók az ötletek, ilyen például a virtuális tengert megjelenítő nyugtató-szoba, stb. A szűk folyosók és a nagy terek változatos ritmusától érdekes a hajó. Kívülről nem olyan nagy szám, de az arany-színű napvédő pajzs azért remek ötlet volt, az óriás-pupilla párhuzamot alaposan ki is használták a film készítői. A másik kezdetben fontos kérdés, hogy a kis csapatból kinek mi a rigolyája. Itt nem fontos, hogy ki milyen ember civilben, ki honnan jött és milyen személyisége van. Az expedícióban számító különleges képességek, és az egymáshoz való viszonyuk számít csak. Mint az érdekesebb számítógépes játékok karakterei, olyanok a figurák. Az egyik gyógyít, a másik szerel, az egyik provokatív a másik pedig hajlamos elérzékenyülni, ennyi éppen elég. Aztán fokozatosan beüt a krach. Előbb a túlélés, majd maga a küldetés sikere lesz a tét.
A Napfény legfontosabb elemeit láttuk már, de ha izgalmas a feldolgozás, akkor a téma megunhatatlan. Az alapok és sorrendjük: összezártság, gyanakvás, ámokfutás. Fontos adalék itt is, hogy az utazásnak misztikus hangulata van. Metafizikai kérdések, játékelmélettel igazolható dilemmák és más féltudományos, ám elgondolkodtató aggodalmak vetnek árnyékot a konfliktusokra. Meddig mehet el az ember az univerzum megzabolázásában? - itt ez a bulvár-filozófiai dilemma, úgy is hívják az űrhajót, hogy Ikaros.
A sci-fik általában készítésük idejének legtrendibb irányzatait tupírozzák a végletekig. Itt van biokertészetre emlékeztető oxigén-terem, organikus répa terem benne. A főhős a britpop divatnak megfelelő hajat visel. A misztikus dolgokat feszegető karakter egy pszichológus. A nyolcból három utas ázsiai, hiszen mi már most tudjuk, hogy övék a jövő. A hajó folyosói alufólia-szerű anyaggal béleltek, a szkafander viszont pikkelyes arany, de formája a régi csavaros, fémből készült nehéz búvárruhákat idézi. A stílus az extravagáns elegancia és a retro látványos keveredése, egy kis Nap-imádással fűszerezve. A film látványa divatosan ízléses.
A Napfény nagyon izgalmas, végig feszültségben tart. Sok a kihagyás, nincsenek fölösleges magyarázatok. Megbeszélik, hogy csinálnak valamit, és a következő jelenetben már ott vannak a közepében. Ez azért jó, mert a nézőnek egy kicsikét meg kell erőltetnie magát, hogy követni tudja az eseményeket, a jegyvásárlót is bevonták ezzel a titokfejtős játékba. Következtetnie és értelmeznie kell, egyre többet, míg végül egy kicsit ki is húzzák alóla a talajt.
A remekül induló film a végére azonban nem nyújt annyit, mint amit sokáig ígért. Az utolsó jelenetek kaotikus küzdelmei akció-horror irányba viszik az addig szépen kidolgozott űr-krimit.
Az izgalom fokozására klasszikus és újszerű ijesztgetések sorát vetették be: van sötétben bóklászás, üldözés, lehetetlenül szoros határidős menekülés és rejtélyeskedés is. Érdekes és jó ötlet volt alig felfoghatóan rövid időre bevágni rémisztgető kockákat. A film alkotói sokat tanultak elődeiktől, a Nyolcadik utas a halál-tól a 2001 Űrodüsszeiá-ig több film elemei köszönnek vissza, de az Átjáró című könyvsorozat egyes ötletei is felbukkannak. A másolás nem szolgai, hanem kreatív újrafeldolgozást jelent itt, sikerült megteremteni a "napfényes" atmoszférát. A végéről pedig vitatkozzon az, aki már látta, itt ebbe nem lehet belemenni.
dr. Igó