Nem tucatszex - második rész

Clooneynak csak azon jár az esze, Keanut kimerevítik, Meg Ryan orgazmust imitál, egy egész ház ügyködik szexritmusra, Woody Allen spermát játszik, Catherine Deneuve pedig egy lyukas zoknis férfival bújik ágyba. Kétrészes összeállításunk második felében a filmtörténet hat legötletesebb szexjelenetét gyűjtöttük össze.

#5 - A nap szépe (Luis Bunuel, 1967)

Kik csinálják? Nap Szépe (Catherine Deneueve) és Marcel (Pierre Clémenti)

Mit csinálnak? Szexuális szolgáltatást adnak-vesznek.

Hogyan csinálják?A nap szépe gyakorlatilag a szexuális perverziók enciklopédiáját nyújta a nézőknek, és számos kiváló jelenetet ki lehetne emelni belőle (például Charlotte megalázós szerepjátékát a Professzorral, vagy a nagydarab kínait a titokzatos ládikájával), mi mégis azt választottuk, amelyben Bunuel csak a közösülni készülő pár lábait mutatja. Ebben a néhány másodperces beállításban a mester sokat mond el a szereplőkről, anélkül, hogy szinte bármit is mutatna. Az ellenszenves kliens lába agresszíven betolakodik a hanyatt fekvő hobbiprostituált lábai közé, a nő harisnyát visel, a férfi zoknijának sarkán egy hatalmas lyuk éktelenkedik.

Az Utolsó leheletem című önéletrajzi könyvében* a rendező így írt A nap szépé-ről:

"A film azt is lehetővé tette, hogy elég nagy hűséggel bemutassak több szexuális perverziót is. A fetisizmus iránti érdeklődésem már az Ő első jelenetében, az Egy szobalány naplója cipőjelenetében is érezhető, de meg kell hogy mondjam, a szexuális perverziók iránti vonzódásom pusztán elméleti, külsődleges jellegű. Érdekel és szórakoztat, de az én szexuális szokásaimban nincs semmi perverz. Az volna meglepő, ha nem így lenne. Azt hiszem, ha valaki perverz, akkor jobban szereti titokban tartani a perverzióit, mint nyilvánosan mutogatni."

Bunuel életrajza egyébként iszonyúan érdekes olvasmány, az a fajta könyv, amelyet képtelenség ülve olvasni, csak a szobában fel s alá mászkálva fogyasztható, miközben ötpercenként fakad ki az ember, "Ez kész! Ezt nem hiszem el!" Minden oldalon van három olyan anekdota, amitől leesik az állunk. A következőkben beidézek még két, a tárgyhoz szorosan nem tartozó bekezdést, akit nem érdekel, lapozzon tovább.

Dalíról

"Szexuális élete gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csak a képzelete szárnyalt, enyhén szadista árnyalatokkal. Fiatal korában tökéletesen aszexuális volt, és folyton gúnyolódott a barátain, akik szerelmesen nők után futkostak..., egészen addig, amíg Gala el nem vette a szüzességét; akkor hatoldalas levelet írt nekem, amelyben a maga módján elmagyarázza a testi szerelem csodáit. Gala az egyetlen nő, akivel valóban szeretkezett. Más nőket is meghódított persze, főleg amerikai milliárdosnőket, de beérte annyival, hogy, mondjuk, levetkőztette őket a lakásában, sütött két tükörtojást, rátette a vállukra, és aztán szó nélkül kirúgta őket."

A zenéről

"Fiatalkoromban hegedültem, később pedig, Párizsban, bendzsóztam is, bár nem valami jól. Szerettem Beethovent, César Franckot, Schumannt, Debussyt és másokat. Fiatalkorom óta teljesen megváltozott a zenéhez fűződő viszonyom. Amikor annak idején, hónapokkal az előadás előtt, megtudtuk, hogy a nagy hírű madridi szimfonikus zenekar koncertet ad Zaragozában, kellemes izgalom lett úrrá rajtunk, a várakozás igazi érzéki izgalma. Készültünk a nagy eseményre, számoltuk a napokat, felkutattuk a partitúrákat, már előre dúdoltuk a zenét. A koncert estéjén aztán repestünk a boldogságtól. Manapság csak megnyom az ember egy gombot, és azonnal, saját otthonában, bármilyen zenét meghallgathat. Szerintem sokat vesztettünk vele. Hogy nyerünk-e valamit? A szépség megszerzéséhez, úgy vélem, három dolog feltétlenül szükséges: várakozás, harc, hódítás."

____________

* Luis Bunuel: Utolsó leheletem (L'Harmattan, 2006 - Fordította: Xantus Judit)