Lehet, hogy a filmrajongók szemszögéből Karlovy Vary a világ legkellemesebb fesztiválja, de hogy túl sok esemény nem rázza meg az itteni közönséget, az is biztos. Jó, mert meg lehet nézni az elmúlt fél év legfontosabb filmjeit - amelyek korábban Berlinben és Cannes-ban már lefutották a maguk köreit -, sőt, még az itteni versenyprogramban is ráakadhatunk egy-egy csemegére - erről később -, de a sztárok finoman szólva sincsenek túlreprezentálva az itteni eseményekben.
Ugyan Renée Zellwegert nagy hűhóval beharangozták, de a Miss Potter sztárja csak annyira méltatta a cseheket, hogy farmerben átadott egy díjat a megnyitón, és a filmje vetítése előtt kiment a színpadra mosolyogni. Interjút nem adott, és a sajtótájékoztatót is kihagyta. Peter Bogdanovich hollywoodi öregróka ma mondta le a szereplést fontos teendőire hivatkozva.
Szóval miattuk nem kell izgatnunk magunkat, ami különben sem nagy megrázkódtatás. A versenyprogram tegnapi eseményei például sokkal érdekesebbnek ígérkeztek, hiszen az európai filmek rajongói számára egy új film Ferzan Özpetek (A szemközti ablak, Tudatlan tündérek, Törökfürdő) olasz rendezőtől sokkal fontosabb esemény. A török származású filmes meg is tisztelte a fesztivált a jelenlétével, és magával hozta kedvenc török színésznőjét, Serra Yilmazt is, aki több filmjében szerepel.
Mindketten lelkesen adtak interjút, amit legfeljebb az tett nehézkessé, hogy Őzpetek az olaszon kívül nem beszél más idegen nyelvet, azt pedig unja, ha éppen őt fordítják. De annyit sikerült kicsikarni belőle, hogy saját élményeiből forgatja a filmjeit, így a Szaturnusz gyűrűje is önéletrajzi ihletésű. Egy baráti társaság krízisét meséli el, amelynek tagjait egy közös nagy trauma és sok privát gond és konfliktus ingat meg. Mivel Özpetek tizennyolc évesen került Olaszországba, az egyetemi évek alatt ő is könnyen talált barátokra, akik kitartottak mellette az elmúlt húsz évben. Miattuk nem érezte magát soha idegennek Olaszországban, sőt ma már a családjának tekinti a társaságot.
Ferzan Özpetek a fesztiválon |
A film sajnos túlságosan is hűen tükrözi Özpetek gyengéd érzelmeit, néhol már-már az olasz szappanoperák szentimentalizmusát idézi. Nem elég, hogy mindenki nagyon szép, lezser eleganciával öltözik, és ízléses otthonokban lakik, de egymás iránti érzelmeiket is olyan esztétikusan fejezik ki. Bár közel állnak ahhoz, hogy valódi karakterek legyenek valódi sorsokkal, de aztán minden rezdülésük kicsit túlcsordul. Özpetek érzékenysége, humora és intelligenciája egy-egy jelenetben egyértelműen látszik - és emlékeztet minket korábbi filmjeire -, de összességében nem sikerül megtartania az egyensúlyt. Az a baj, hogy amit ő csinál, az állandó kötéltánc az érzékenység és az érzelgősség között, és már eggyel korábbi filmjében, a Szent szív-ben is megcsúszott, itt azonban véglegesen átlendült a giccsbe. Nem is verte szét a házat a közönség a gyönyörűségtől.
Kamondi színpadra lépése után a konferanszié hosszú monológba kezdett arról, hogy normál esetben a rendezőt illik utolsóként a színpadra invitálni, de ez most egy különleges eset, van ugyanis valaki, aki a "számunkra" még nála is többet jelent, akit mindannyian ismerünk egy filmből, amiben összesen ha egy mondatot szólt, de az egészet dominálta - szóval hosszan hallgattuk a bevezetőt, majd nagy őrjöngés közepette színpadra hívták Bán Jánost. A csehek ugyanis a mai napig rajonganak Az én kis falum című 1985-os Jiri Menzel-filmért, amelyben Bán egy félkegyelműt játszott megható szeretettel.
Molnár Piroska, Kamondi Zoltán és Bán János a fesztiválon |
Bán János tehát mosolyogva, a figura járását imitálva előjött a függöny mögül, és zavartan köszönetet mondott a mikrofonba, majd azzal mentegette magát, hogy ő sajnos ezt a filmet sosem látta. Bán a Doliná-ra utalt, de a csehek úgy értették, hogy még sosem látta Az én kis falum-at, és ezen úgy megrökönyödtek, hogy percekig nem is tudták értelmezni, aztán pedig feldolgozni a hírt. A hirtelen támadt zavarnak az vetett csak véget, hogy Kamondi Zoltán magához vonta a mikrofont, és arra kérte a nézőket, hogy most akkor egy másik filmnek szenteljék az odaadásukat. És kezdetét vette a Dolina vetítése.
Gyárfás Dóra
Karlovy Vary, Csehország