Baranyai Vera: Legszívesebben vámpír lennék

A Zuhanórepülés című új magyar filmnek két női főszereplője van (egy szőke és egy fekete), és mindkettőről kiderül, hogy pont az ellenkezője annak, amit gondoltál róla. Közös bennük az is, hogy mindkettőt Berlinben élő magyar színésznő játssza: Baranyai Vera és Gryllus Dorka. Az [origo] Filmklub ezúttal a nálunk még ismeretlen Baranyai Verát faggatta, aki az életben is elég meglepetést tud okozni.

Baranyai Vera: Mielőtt elkezdjük, annyit szeretnék mondani, hogy nekem a magyar beszéd még néha kicsit akadozik, kimaradnak szavak, szóval ezért előre is bocs.

- Hány éves korod óta élsz Németországban?

- Hat. De azért sokat beszéltem magyarul, csak keveset olvastam.

- Hogyan kerültél ki?

- Disszidáltunk 1988-ban. Először Stuttgartba mentünk az anyukámmal és a bátyámmal egy menekültotthonba, aztán nagyon sokat költözködtünk. 14 éves koromig gyakorlatilag abból állt az életünk, hogy egyik menhelyről mentünk a másikba. Szociális segélyen éltünk, nem volt pénzünk, és anyukám akkor tanult meg németül. Viszont neki nagyon sok magyar ismerőse volt kint, és én együtt nőttem fel az ő gyerekeikkel, szóval magyar barátaim mindig voltak. Bár ez a második generáció már félig német, félig magyar, és azért néha németül beszélünk.

- Ez a menekültstátus milyen nyomot hagyott benned?

- Szerintem a rossz élmények csak erősítik az embert, ezért én ezt mindig tök pozitívan fogtam fel. Elég sokat tanultam belőle.

- Mikor lettél német állampolgár?

- Az volt a szerencsénk, hogy 1988-ig életben volt egy olyan törvény, amely szerint, ha valakinek voltak német rokonai, akkor rögtön megkapta az állampolgárságot. Miután megérkeztünk, két hónap múlva eltörölték ezt, mert olyan sokan jöttek Németországba, de mi még pont belefértünk. Anyukám akkori férje német származású volt, és nekem is az egyik üknagymamám - ezt valahogy be tudtuk bizonyítani. Tehát anélkül, hogy egy szót beszéltünk volna németül, megkaptuk az állampolgárságot.

- Mikor érezted úgy, hogy te oda tartozol?

- Elég sokat gondolkoztam azon, hogy ki vagyok és hová tartozom. És elég korán elhatároztam, hogy nem tartozom igazából sehova. Ha itt vagyok, mindenki érezteti velem, hogy nem itt élek, ha meg ott vagyok, akkor azt, hogy nem oda tartozom. De magyar az anyanyelvem, és az egész gyerekkoromat, az összes nyarat Magyarországon töltöttem. Úgyhogy maradjunk abban, hogy leginkább európai vagyok. A barátom francia, az sem kizárt, hogy hamarosan Párizsban kötök ki.

Nézz még több képet a színésznőről!

- Hogy lettél színész?

- Igazából nem én döntöttem úgy, hogy színész szeretnék lenni. A papám még régen kitalálta, hogy modellkedjek, de azt nagyon utáltam. Egyszerűen rühelltem, végigfutott a hátamon a hideg, ahányszor részt kellett vennem egy válogatáson.

- Miért?

- Mert annyira üres az egész. Ha elmentem egy-egy castingra, ott ült mellettem az a sok gyönyörű, magas lány... Szóval nem nekem való volt.

- Pedig lehettél volna a második Claudia Schiffer!

- Biztos, hogy nem! Különben is, ehhez alacsony vagyok. És mivel a mamám jelmeztervező, egy idő után én is elindultam ebbe az irányba. Elkezdtem készülni a főiskolára, és dolgoztam filmekben asszisztensként. Aztán meg forgattam egy rövidfilmet Gustav Hámossal, amelynek a fotóit most is lehet látni a Ludwig Múzeumban. Ez volt az első filmem, és elég sikeres lett.

- Várj csak, akkor ezt már színészként forgattad?

- Igen, mert Gustav ismerte a mamámat és rajta keresztül engem is, és úgy gondolta, hogy pont passzolok az elképzeléseihez. Aztán jött még valami, meg még valami, és rájöttem, hogy így meg tudom keresni a pénzemet, mert akkor már el kellett tartanom magamat. Két évvel ezelőtt pedig annyira megtetszett egy szerep, hogy rájöttem: ebben meg is tudom találni magamat. Azóta egészen másképp állok a színészethez. Régebben csak úgy csináltam, mert megkértek rá, most meg nagyon szeretném csinálni.

Nézz még több képet a színésznőről!

- Milyen szerep volt?

- Ez igazából még csak egy válogatás volt, a filmből egyelőre nem lett semmi. Pénzhiány miatt leállt a produkció, és azt sem tudom, most mi van vele. Mindenesetre egy vámpírt kellett volna játszanom, és nagyon beleéltem magam. Én lettem volna a fővámpír. Úgy belelkesedtem, hogy elkezdtem komolyan készülni rá, végignéztem az összes vámpír-filmet, olvastam egy csomót Drakuláról. Annyira megtetszett ez az egész, komolyan, ha választhatok, legszívesebben vámpír lennék! Nagyon bejön nekem.

- Mi tetszik benne? A kettős élet?

- Az is, meg az, hogy egyszerre olyan melankolikus és szenvedélyes. Nehéz lehet nekik. Szerintem állati erotikus is.

- Aha. És téged simán befogad a német film? Gondolom, akcentusod nincs, szőke vagy és kék szemű, egész máshonnan indulsz, mint mondjuk Gryllus Dorka.

- Nagyon szerencsés vagyok, mert kelet-európainak is tudnak használni - már kint is kellett orosz lányt játszanom - és németnek is. És van egy másik szerencsém is: az, hogy Németországban most nagyon sok tévéfilmet gyártanak. Ott a karrierépítés sokkal lassabban megy, mint itt, mert nagyobb az ország, nagyobb a konkurencia, és ha nincs olyan mázlid, hogy rögtön az elején kikapnak egy mozifilmbe, akkor lassan haladsz előre. Tökre látszik, hogy én is az első évben csak háromnapos szerepeket kaptam, aztán hat-, aztán tíznapos feladatokat, és szép lassan fel tudtam építeni magam. Idén már forgattam egy osztrák mozifilmet is.

- Szerintem van még egy mázlid: a német lányok annyira nem a szépségükről híresek. Azokban a sorozatokban, amelyek ide eljutnak, még a "szép lány" szerepkörben is kemény vonású, csontos nők játszanak.

- Én viszont nagyon becsülöm a német filmben, hogy abszolút karakterekkel dolgoznak, nem hollywoodi sztereotípiákban gondolkodnak. Nagyon szeretem a német filmet.