Faur Anna: Ezeknek a lányoknak nem volt vesztenivalójuk

Két tizennégy éves lány halálra rugdosott egy taxisofőrt. 1997-ben hatalmas port kavart ez az eset, és most tíz évvel később pedig parázs vitákat vált ki a Lányok című film is, ami csak néhány motívumot használ fel az eredeti ügyből. A Lányok rendezője, a huszonkilenc éves elsőfilmes Faur Anna mesélt nekünk deviáns tinédzserkoráról, a kallódó ifjúság iránti vonzódásáról, a házibuliban rejszoló srácokról, Mundruczó Kornél sárga nyelvéről, Oláh Ibolyáról és a hitelességről.

- Honnan ered a kallódó ifjúság iránti vonzódásod?

- Több szempontból is vonz ez a közeg. Általában a nehéz sorsú emberek élete számomra sokkal érdekesebb, mint egy átlagemberé. Még Pasolini is azt mondta, hogy a marginális rétegben van az igazság. Sokkal több minden kijön egy olyan életben, ami tele van nehézséggel. Én is deviáns gyereknek számítottam tinédzserkoromban, sok problémám volt, több iskolából eltanácsoltak, nehezen indult be az életem. Sok volt bennem az indulat és a lázadás, de szerintem ez eléggé általános, sokakkal van így. Ami ehhez a történethez kapcsolódó analógia az én életemben az az, hogy amikor 14 éves voltam, egy hülye éjszakán a barátaimmal elkövettünk egy bűncselekményt. Elkötöttünk egy kocsit, nekimentünk egy fának és elég komolyan megsérültünk. Ez az eset a későbbiekben rányomta a bélyegét az életemre, ugyanis emiatt elítéltek és egy évre pártfogói felügyelet alá helyeztek. Ez számomra több szempontból is meghatározó volt. Egyrészt átélni, hogy ennyi idős korban kriminalizálják az embert az nagyon furcsa, mert tizenéves korban még kialakulóban van az emberek személyisége, és minden ilyen jellegű hatás nagyon befolyásolja abban, hogy mit gondol saját magáról, hogy helyezi el magát a világban. Másrészt pedig olyan közegbe kerültem, ahol ez volt a norma.

- Ez egy nevelőintézet volt?

- Igen, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet. Az ügyészség kért jellemzéseket a szomszédoktól meg az iskolától, és amikor ez kiderült, engem azonnal kirúgtak a gimnáziumból. Tehát volt egy pillanata az életemnek, úgy tizenöt éves koromban, amikor nagyon rosszul állt a szénám, és úgy tűnt, hogy ebből nehezen fogok tudni kikászálódni. Nagy szerencsém volt, hogy a szüleim nem hagytak cserben, hanem próbálták ezt valahogy megoldani. Szerencsés alkat vagyok, és tizenöt év távlatából látszik, hogy tökre másként alakult az életem. Valószínűleg ezért is vonzott ez a történet annyira: át tudom élni milyen, ha valakinek nincsen biztos háttere, és csak úgy elsüllyed. Egy félresikerült döntéssel nagyon könnyen tönkre lehet tenni egy életet. A filmben szereplő lányokkal is valami hasonló történt. Nyilván nehezen kezelhetőek voltak, de ha egy kicsit több figyelmet vagy több ingert kapnak, alakulhatott volna másképp is az életük.

- Különösen ingerszegénynek ábrázolod a környezetüket. Például meglepett, hogy a populáris kultúra semmilyen szinten nem szűrődik be hozzájuk.

- Azt gondolom, hogy egy ember akkor juthat el odáig, hogy megöljön valakit, ha nincs vesztenivalója. Azok az életek, amikben nincs vesztenivaló, nem elég ingerdúsak, nincsenek pozitív élmények benne, amitől azt érezné az illető, hogy érdemes élnie. Ezeknek a lányoknak nem volt vesztenivalójuk, nekem meg volt. Mert amellett hogy vad voltam, még rengeteg pozitív hatás ért. Lehet, hogy ez banálisan hangzik, de ha az ember megnéz egy filmet vagy elolvas egy könyvet, ami tartalommal bír, akkor az élete tartalmasabb lesz, és máris nem azt érzi, hogy sivár minden és mindegy, mi történik. Nekem az a szerencsém, hogy értelmiségi családban nőttem fel, és mindig is erős igényem volt arra, hogy olvassak, meg sportolni jártam. Az ilyen típusú ingerek nagy segítségére vannak egy ilyen lázadó, felbolydult lelkű fiatalnak. Pont ezért is kezdtem el foglalkozni ezzel a történettel, mert annyira igazságtalannak éreztem, hogy ez a két lány folyton úgy volt beállítva, mint két kegyetlen, bestiális szörnyeteg. Szerintem ilyen nincs. Az emberek nem kegyetlenek vagy jóságosak, hanem az élet egy csomó dolgot hoz, az ember pedig választ és reagál a környezetére.

- Milyen elemeket tartottál meg a valódi történetből és miket változtattál meg?

- Igazából csak azt a motívumot tartottam meg, hogy két fiatal lány meggyilkol valakit. Konkrét dolgokat nem használtam az eredeti történetből, már csak azért sem, mert ahhoz képest, hogy mennyi szó volt erről az esetről, nagyon keveset lehetett róla tudni, és az is ellentmondásos volt. Összeesküvés elméletek is megjelentek: pont egy taxis mesélte, neki meggyőződése, hogy nem is a két lány ölte meg a férfit, hanem volt ott egy harmadik személy. Nem lehetett igazán tudni, hogy pontosan mi történt. Egy idő után fel is adtam, és nem próbáltam a valóságból emelni át elemeket. Arról lehetett hallani, hogy a lányok prostituáltak voltak és taxisok kézről kézre adták őket. De volt olyan, aki ezt is megcáfolta. De azt biztosan lehetett tudni, hogy a lányok ismerték ezt a férfit, és valószínűleg ilyen ügyből kifolyólag. Magyarországon a kilencvenes évektől szorult le ennyira az elkövetők életkora. Akkor volt egy másik hasonló eset is: egy 12 éves lány megölte az egyik osztálytársát egy nuncsakuval. Úgy tűnik, ennek a korszaknak a tinédzserkorú bűnözés az egyik nagy problémája, és főleg a brutális, gyilkossággal végződő esetek jelentek meg. Én nem vagyok annyira tudatos, hogy direkt ezért válasszak egy történetet, de megragadott és elgondolkodtatott. Szerintem ez egy komoly probléma, aminek lehetne elemezni az okait, de nem vagyok szakértő. A tinédzserkor nagyon instabil korszaka az ember életének. Nagyon meghatározta az életemet mindaz, ami tizenkettő és húszéves korom között történt velem, és máig bennem van az élmény, hogy lázadni minden ellen, a szülők ellen, az iskola ellen, az intézmények ellen, és belemenni teljesen agyatlanul dolgokba, és semmi nem számít. Annyira bennem van ez az életérzés, és annyira át tudom élni, amikor ezt látom másnál is.

- Persze ez csak egy leegyszerűsítő teória, de szerintem, ennek lehet köze a rendszerváltáshoz is. A rendszerváltás előtt a fiatalok számára volt egy konkrét dolog, ami adott valami irányt a lázadásuknak. Aztán pedig kinyílt a világ, és azt látták, hogy ezzel sem lett jobb az életük, és akkor nincs semmi igazából.

- Így van. Biztos vagyok benne, hogy egy tradicionális társadalomban ez nem így működik, mondjuk egy dél-amerikai törzsben teljesen másak a viselkedési normák. De ha már így elkezdjük elemezni: a példák is elég rosszak, amiket a fiatalok látnak. Annyira értéktelen és béna, ahogy az emberek viselkednek egymással. Az egész közélet teljesen kiüresedett, eltolódott, hogy mi fontos és mi nem. Pedig nem vagyok egy negatív ember, aki szerint hatalmas válság van. Ennek biztos valamiért így kell lennie, és majd változni fog. A reneszánszban is azt mondták, hogy válságban van a társadalom. Most én azt érzem, hogy nagyon eltorzultak az értékek, ez az egész anyagias világ nem valami emberszabású vagy emberszerű. Pszichésen nehéz az embereknek, mert kevés a kapaszkodó, nagyon nehéz fogást találni az életen.

Nézz még több képet Faur Annáról! | Nézz meg egy részletet a Lányok-ból!

- A taxis hozzátartozóival megpróbáltál beszélni vagy kideríteni, hogy milyen ember volt az áldozat? Nem voltak fenntartásaid azzal kapcsolatban, hogy ennyire ellenszenvesnek ábrázolod az áldozatot?

- Ezért tartom fontosnak, hogy mindig hangsúlyozzam: nem azt a konkrét karaktert akartam hitelesen ábrázolni. Nem akartam megsérteni senkit. Elkerülhetetlen persze, hogy párhuzamot vonjanak a két történet között, mert ugyanaz a felállás. De ez egy teljesen önkényes fikció. Az én fejemben ez a történet volt, és ebben a történetben taxis ilyen. De nem akarom őt azonosítani azzal az emberrel, akit meggyilkoltak. Nem is ismertem, nem is lenne hozzá merszem.

- Mégis dramaturgiai szempontból megvolt a szabadságod, hogy hogyan osztod le a lapokat. Nyilván egészen más lenne a történet, hogy ha a taxist, szimpatikusabbnak rajzolod meg. Így viszont a lányok irányába döntötted a mérleget.

- Ez tudatos volt. Nem egy olyan történetet akartam ábrázolni, ami felmenti a lányokat, hanem amiben mindenképpen melléjük állok, és megértéssel, empátiával az ő szemszögükből mutatom be a dolgokat. Ez egy döntés volt. Csinálhattam volna egy nagyon szomorú filmet is a szegény taxisofőrről, akit megölnek, de én nem ezt akartam.

- De annak ellenére, hogy a film elején kiírtátok, nem a valódi eseményeken alapul, a taxis áldozat családja ezt nem fogja valami szívderítőnek látni, és annak az embernek a társadalom általi megítélését is kissé megváltoztatod.

- Hát igen.

- Múlt héten levetítettétek a filmet taxisoknak. Ők hogyan fogadták?

- Vegyesen. Érdekes módon, sokkal rosszabbra számítottam. Azt hittem, hogy majd kimennek róla, nem fogják végignézni. De lehet, hogy ez hülyeség volt, mert egy taxis csak végig néz egy olyan filmet, ami taxisokról szól.

- Nem biztos, hogy minden taxisnak a Taxisofőr a kedvenc filmje...

- Végül is nem biztos. Többen felháborodtak. Általában az volt a visszhangja, hogy a taxisok nem is ilyenek, ez el van torzítva, a taxisok családszerető emberek, akik rengeteget dolgoznak. Hogy miért nem azt ábrázoltuk, hogy a taxisok milyen jó emberek és milyen nehéz a munkájuk. Ilyesmi volt az alaphangulat.

Nézz még több képet Faur Annáról! | Nézz meg egy részletet a Lányok-ból!

- Hol találtad ezeket a hiteles fejű fiatalokat? Már nem csak a főszereplőkre gondolok, hanem a többi srácra és lányra is a filmben.

- Igazából őket akkor találtam, amikor a lányokat kerestem. Először azt gondoltam, hogy a két főszerepet amatőröknek kell játszani, mert úgysem fogom tudni a színészek között megtalálni, akit keresek. Ezért végignéztük azokat az intézményeket, ahol ez a korosztály megfordulhat: iskolákat, nevelőintézeteket, még a fiatalkorúak börtönében is voltunk. Rengeteg tizenéves fiatalt megnéztünk, közülük kerültek ki a mellékszereplők. A legtöbbjük állami gondozott.

- Mi volt az, ami miatt mégsem amatőröket választottál?

- Nem találtam meg a megfelelőt, ami lehet, hogy az én hibám, és ha hosszabb ideig keresgélek, akkor megtaláltam volna őket, de egy pont után már elkezdtem nézni a főiskolásokat is, meg egyéb színinövendékeket is. Közben összefutottam Fulviával, és attól kezdve senki más nem érdekelt.

- A buli jelenet személyes élményből táplálkozik?

- Személyes.

- Voltál olyan buliban, ahol srácok mindenki szeme láttára hokiztak pornófilmekre?

- Igen. Te nem?

- Én nem. És beszélgettem erről másokkal is, és ők sem voltak.

- Nagyon sok ilyen apró motívumot a saját élményeimből szedtem, például, hogy pornófilmet néznek a fiúk és maszturbálnak. Én nem egy ilyen buliban voltam.

- Egy rádióműsorban mondtad nemrég, hogy a "pornográfia fontos műfaj számomra". Mit értettél ez alatt?

- Nem is annyira számomra, hanem a mai világban egy fontos műfaj. Pornográfia alatt nem a tiroli pornófilmeket értem, ha bekapcsolod a televíziót, dől belőle a pornográfia. Pornográfia alatt azt értem, amikor a szexet profán módon kezelik. Amikor dolgoztam ezen a filmen, arra jutottam, hogy a mód, ahogy ez a közeg, a fiatalok, a taxisok a saját szexualitásukat kezelik, az pornográf. Mert normális esetben a szexualitásnak van egy érzelmi töltete is, de ebben a történetben nincsen. Itt arról szól a szex, hogy a primér igényeit és a primér vágyait kielégítse az illető. A szexusod, a vágyaid megélése manapság nagyon sokszor teljesen mesterséges módon történik. Úgy lehet eladni bármit ma, hogy kell hozzá egy meztelen női test, és ez abban az értelemben pornográfia, hogy kiárusítják a testet és a szexust.

Nézz még több képet Faur Annáról! | Nézz meg egy részletet a Lányok-ból!

- Azzal, hogy beleraktad a filmbe ezt a három színészt (Péterfy Bori, Rába Roland, Vajdai Vilmos), akiket leginkább az alternatív színházzal szokás azonosítani, felvállaltad, hogy az ő játékuk kicsit eltávolítja majd a filmet a naturalizmustól. Miért döntöttél mégis mellettük?

- Nem voltam ennyire tudatos. Amikor kiválasztottam őket, ez nem merült fel bennem. Minden szereplő egy külön választás volt. De én nem is látom, hogy ők hárman annyira hasonlóan játszanának. Szerintem ez csak egy címke, amit rájuk lehet aggatni.

- Ez szerintem inkább ott jön ki, ha mondjuk összehasonlítod Péterfy Bori és Fullajtár Andrea játékát. Nagyobb alázatot érzek Fullajtár Andrea játékában, ő képes szem előtt tartani a film céljait, míg Péterfy Bori elmondja tizenötször, hogy "ne hagyjátok itt a rókát", mert az vicces.

- De ez szerintem nem azért van, mert az egyik a Katonában játszik, a másik pedig a Krétakörben, inkább személyiségfüggő. Az, hogy Borinak ilyen lett a játéka, abszolút az én hibám. Ha belegondolunk, az ő szerepe dramaturgiailag túl van reprezentálva. És még így is egy csomó jelenete nem került be a filmbe, de én annyira beleszerettem Boriba, hogy kábé már a vágó forszírozta, hogy ezt most már tényleg hagyjuk. Ő például ezt az egész rókás sztorit is kihagyta volna. Lehet, hogy rossz a humorom, de én nagyon élveztem a forgatáson meg a vágószobában is. Nekem olyan üdítő volt, amit ő csinált. Kicsit valóban kilóg a filmből, de közben meg miért ne lehetne egy ilyen abszurd figura is benne. Ez is arra példa, hogy mennyire változik a film az alkotás folyamán, mert a forgatókönyvben az ő szerepe egyáltalán nem ilyen volt. Sokkal neutrálisabb volt, de amit ő hozott, ami a személyiségéből adódott ott, az került bele. És én ezt felvállaltam.

- Mennyi volt az improvizáció ezekben a jelenetekben?

- Elég pontosan meg volt írva a szöveg, de például Mundruczó Kornél nagyon sokat improvizált, Bori is valamelyest, Sanyi (Zsótér Sándor - a szerk.) pedig egyáltalán nem.

- És például azt, ahogy Mundruczó olyan pornósan belenyal a csaj szájába, miközben vezet, te kérted vagy ő találta ki?

- Én azt kértem tőle, hogy iszonyú undorító legyen, de azt konkrétan nem, hogy nyaljon bele a szájába. Ott inkább Fulviának volt instrukció, hogy kezdje el fogdosni, kezdje el provokálni, és Kornélnak meg az, hogy legyen brutális. Ha már a változtatásokról beszélünk, amikor mostanában párszor megnéztem a filmet, annál a jelenetnél összeszorul a gyomrom, hogy egy kicsit másképp kellett volna csinálni. Nem is a nyalás, mert az szerintem kurvajó, ahogy a sárga nyelvével belenyal Fulvia szájába, inkább nem kellett volna ennyiszer hátraszólni a másik csajnak. Van egy kör, ami már sok.

- Ezt nem csak Mundruczó, hanem Polgár Tamás néhány jelenetében is éreztem, hogy annyira extrém már a káromkodás, hogy emiatt kicsit karikaturisztikussá válik a dolog. Még talán ebben a közegben sem hagynák az emberek, hogy ennyire durván leszólják őket.

- Kornélnál én is csomószor érzem, hogy már sok ez a vonal. Sőt, amikor volt egy pár jelenete, amit szinkronizálnia kellett, akkor amennyire lehetett, igyekeztem kivenni a káromkodásokat, de nem nagyon lehetett. Utólag már én is úgy gondolom, hogy eggyel több benne a bazmegolás, mint kéne.