Vágólapra másolva!
A javában zajló olimpiai játékok tiszteletére összeszedtük az öt legjobb kitalált sportot, amely a filmvásznon már sok izgalmas percet szerzett a nézőknek. Olimpiai sportágak közé való felvételük komolyan megfontolandó!
Vágólapra másolva!

Kviddics (Harry Potter-filmek, 2001-2008)

A varázslóvilág népszerű sportjában a játékosok egy ovális pályán repülnek seprűiken, és a cél a labdák - összesen négy - bejuttatása az ellenfél gólkarikáiba. Tény, hogy az olimpiai sportágak közé való felvételét nehezítheti, hogy repülő seprűkre van hozzá szükség. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezek hiányában is játszani, ha valaki nagyon elszánt és még társakat is talál hozzá:

Baseketball (Baseketball, 1998)

A főhősök szerint túlontúl népszerűvé vált kosárlabda alternatíváját kínálja ez a sport, amely a kosárlabdából és a baseballból is felhasznál elemeket. A cél a kosárra dobással történő pontszerzés, de a játékosok fizikailag nem akadályozhatják egymást. A dobó egy kijelölt pontról igyekszik a labdát a hálóba juttatni, miközben a másik csapat játékosa igyekszik válogatott sértésekkel megzavarni őt a koncentrálásban. Az anyázás kifejezetten javasolt, amint arról az alábbi videó is tanúskodik (7:30 magasságában).

Death Race (Death Race 2000, 1975 / Halálfutam, 2008)

A '75-ös film 2000-ben játszódik, a fasiszta rendőrállammá vált Egyesült Államokban. A "death race" népszerű autóverseny, amelyben a versenyzők a lehető leggyorsabban szelik keresztül az Államokat, miközben a lehető legtöbb ártatlan gyalogost ütik el. A Frankenstein nevű bajnokot David Carradine alakítja, aki a film idei, Jason Statham főszereplésével készült remake-jében (Halálfutam címmel október 16-ától a mozikban, előzetes itt) is felbukkan egy cameo erejéig. A videóból kiderül, miért érdemes a versenyzőknek a nyugdíjasokra utazni, a végén pedig a fiatal Stallonét láthatjuk, amint épp pontot szerez.

Rollerball (Rollerball, 1975 / 2002)

Görkorcsolyázók és motorosok dolgoznak azon, hogy bejuttassák a fémlabdát a szembenálló csapat kapujába. A Dobó Katát is felvonultató remake a jelenben játszódik, az eredeti ennél egy fokkal szellemesebb: 2018-ban, a túlnépesedett Földön játszódik, ahol az ellenséges csapattagok likvidálása sokkal inkább bátorított, mintsem tiltott dolog. A '75-ös verzió előzetese megtekinthető alant, a 2002-esé pedig itt.


Flamingókrokett (Alice csodaországban, 1951)

Bár a krokett létező sport, állatvédők idegesítése céljából elterjeszthető lenne a Lewis Carroll-féle változat is, amelyben halálra rémült flamingók helyettesítik az ütőket, a labdák feladatát pedig összegömbölyödött sündisznók látják el. Ez persze nehezítést is jelent, hiszen a "sporteszközök" nem mindig tolerálják jól a krokettpartit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!