Karchi Perlmann: Az embernek ebben kell navigálni

Karchi Perlmann Vacsora című rövidfilmje volt az egyetlen magyar résztvevő az idei velencei filmfesztivál programjában. A 47 éves elsőfilmes rendező állami támogatás nélkül forgatta le ezt a 25 perces abszurd tanyasi komédiát, amit a velencei zsűri különdíjjal jutalmazott tegnap. A Los Angelesben élő Perlmann Károly mesélt a független filmkészítés nehézségeiről, a magyar néplélekről, Babitsről és Örkényről, további terveiről, valamint arról, hogy kintről milyennek tűntek számára a 2006-os zavargások.

- Milyen élmény volt számodra a tegnapi vetítés?

- Mindig hányingerem van, ha közönség előtt mutatják a filmet, de tegnap azért is volt a szívem a torkomban, mert én is most láttam először a kész verziót. Kint élek Los Angelesben, és arra már nem maradt pénz, hogy visszarepüljek Magyarországra megnézni az utómunka eredményét.

- Meg voltál elégedve a minőséggel?

- Igen, nagyon jól nézett ki. Volt pár dolog, amit nem tudtam ellenőrizni, mert izgultam, figyeltem a közönség reakcióját. Imádom közönséggel nézni a filmet, mert olyankor az ember egy új nézőpontot vesz fel. Mindig valami újat veszek észre a filmben, amit javítani szeretnék. Bár most megfelel nekem a film úgy, ahogy van.

- Hogy vágtál bele a Vacsora készítésébe?

- 3-4 évvel ezelőtt hazamentem Magyarországra és próbáltam találkozni különböző produkciós cégekkel. Bemutatkoztam, hogy kint filmes vagyok, producerkedtem, most rendezni szeretnék és ezek a projektjeim vannak, de őszintén szólva nem nagyon érdekeltem senkit.

- Kikkel találkoztál?

- Muhi Andrással, Durst Györggyel, Sipos Áronnal, Keresztes Dénessel. Mindenki nagyon kedves volt, de később, amikor Los Angelesből próbáltam kapcsolatba lépni velük nem kaptam valaszt vagy erdeklodest. A Filmunióval is próbáltam kapcsolatot teremteni, de nem válaszoltak az e-mailjeimre. Aztán bemutattak Koltai P. Gábornak Los Angelesben, és ő mondta, hogy őket nagyon érdekli a dolog, és ha velük akarok dolgozni, akkor szóljak. Egyből neki is ugrottam, akkor már megvolt a forgatókönyv, tudtam, hogy mennyibe kerülne, hány nap alatt lehet leforgatni, stb. Hazamentem, találkoztam velük, még érdekelte őket a dolog és akkor nyélbe ütöttük.

- A te pénzedből készült a film?

- Ez komplikált, de mondjuk azt, hogy igen.

- A Have Plenty az a te produkciós céged?

- Igen.

- Azért ez a neve, mert nagyon sok pénzed van vagy ironikusan kell érteni?

- Az utóbbi. Nincs sok pénzem, de minden másból van sok. Nem volt elég pénzem, hogy mindent leforgassak, tehát, amit láttál, az nem az, ami benne volt a forgatókönyvben. A forgatás alatt minden éjszaka írtam, mint a bolond.

- Az eredeti elképzelésekhez képest milyen lett a film?

- Olyan volt a forgatókönyv, mint egy vonat, tehát le tudtam úgy kapcsolni róla szerelvényeket, hogy nem törte meg az egészet.

- Elég hangsúlyosan a 2006-os zavargások idejére tetted a történetet.

- Mindenáron éreztetni akartam a konfliktusokat, a feszültségeket, ezért egy olyan időszakba helyeztem a történetet, ahol ezek fokozottan jelentkeznek.

- Los Angelesben mi volt a benyomásod a szeptemberi zavargásokról?

- Egy barátom küldött egy e-mailt, hogy nézzem meg azokat a videókat. A tévé ostroma, a renderők és a tüntetők összecsapása, az utcákon lángoló autók. Le voltam döbbenve és nem egészen értettem a dolgot. Mint mindenki más, én is meghallgattam Gyurcsány beszédét. Na, mondom, itt van egy őszinte srác, aki elismeri, hogy elkúrtak mindent. Akkoriban nagyon érdekelt, hogy mi történik, hogy jön ez ki, és észrevettem, hogy ez a téma folytatódott, nem lett lezárva szeptemberben. A filmet egy évre rá csináltam, és semmi nem változott. Az egyik ezt hiszi, a másik azt hiszi. Az ország megy mindenfelé, de én megértem. 18 évvel ezelőtt, amikor jött a változás, mondtam anyámnak, hogy legalább 25 év lesz, mire Magyarország rendeződni tud. Ha tud. Kimondottan meg akartam ragadni ezt a korszakot, mert ez egy változó korszak.

Jelenet a Vacsora című filmből

- A sajtóanyagban úgy fogalmazol, hogy skizofrén állapotban van az ország. Mit értettél ez alatt?

- Azt értettem, hogy senki nem tudja, hogy mit csináljon. Több arca van az országnak. Például a magyar művészet szerintem az egyik leggyönyörűbb, legmélyebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Itt egy ország, aminek ilyen érzelmi élete van, és mégis képes mindent eldobni és hagyja magát kifosztani. A másik dolog, amikor otthon érintkezek emberekkel, mindenki flegma, nemtörődöm, és kimondottan nem kedves hozzám, viszont mindenki, akit személyesen ismerek nagyon kedves, nagyon meleg és önzetlen. És tudom, hogy amikor bemegyek a szupermarketbe vagy a cipőboltba, és ugyanaz a hölgy vagy úr, aki engem kiszolgál és odalöki a dolgot nekem, amikor hazamegy, akkor nagyon kedves és önzetlen a barátaival, szeretteivel. Amerikában vagy nyugaton majdnem az ellenkezője igaz. Akit nem ismernek, azzal kedvesek, viszont a családok meg távolodnak egymástól.

- Szerinted létezik olyan, hogy néplélek?

- Igen, de nem hiszem, hogy ez statikus. Változik, alakul. Mint Jungnál a kollektív tudatalatti. Az emberek dinamikusak, és az élet is dinamikus. Állandóan megy valamerre. Hogy jó vagy rossz irányba megy, azt nem tudni. Nem látom úgy, hogy ez egy veszett dolog, vagy, hogy nincsen remény semmire, sőt, szerintem ezek utak, amiket jár mindenki. Magyarország jár egy bizonyos utat, és át kell mennie sok gáton, hogy helyrerázódjanak a dolgok. Sok problémám van a világpolitikával, a világgazdasággal, meg a rasszizmussal, meg minden egyébbel, de ez az élet. Az embernek ebben kell navigálni, és mindannyian valamit hozzáteszünk. Én meghatározom, hogy mi lesz az én hozzájárulásom, és hogy az számítani fog-e vagy nem, az majd elválik. Néha igen, néha nem, néha az ember csinál valamit, ami majd csak ötven évvel a halála után fog valamit számítani. Vagy lehet, hogy soha. Ezek kifürkészhetetlen dolgok.

- Hogy jutott ki ide Velencébe a filmed?

- Célom volt, hogy pályázok vele a három legnagyobb fesztiválra. Cannes-ra nem készült el és nem is hívták meg. Velence volt a másik. Minden összeköttetés nélkül bepróbálkoztam, csak elküldtem a filmet és el is feledkeztem róla. Másfél hónappal ezelőtt nősültem, jöttünk vissza a nászutunkról, és otthon várt egy levél, hogy "Congratulations, you've been invited to Venice."

- Jól megörülhettél neki...

- Nagyon. Napokig a fellegekben jártam. Észrevettem, hogy Magyarországon a velencei filmfesztivál nem jelent olyan sokat, de Amerikában óriási dolognak számít. Mindenki, aki megtudta a kollégák közül, teljesen el volt ragadtatva. Nagyon örülök, hogy ez összejött. Tudod, az ember saját magában is állandóan kétkedik. Hogy érdekel-e egyáltalán valakit az, amit csinálok. Vagy, hogy más megnézi és azt gondolja, hogy csak össze van tákolva. De ha bekerül egy ilyen fesztiválra, az ad egy lökést. Lelkesebben tudok továbbmenni és csinálni a következő dolgot. Ez talán mindennél fontosabb nekem.

Karchi Perlmann Velencében

- Miért pont az Esti kérdés című Babits-verssel fejezted be a filmet?

- Mindig imádtam azt a verset. Gyönyörű és fennkölt. Beszéltünk politikáról, társadalomról, de alapjában véve ez egy metafizikus film. Mert a végén az ember állandóan kérdezi, hogy miért. Miért van ez, miért van az. Ez a vers pedig tökéletesen összefoglalja azt, amit nekem jelent a film.

- Mi lesz a film további sorsa?

- A következő évben fesztiválokra szeretném vinni. A fesztiválkört jól ismerem, mert korábbi filmekkel is sokat jártunk és nyertünk is itt-ott. Először szeretném a nagyobbakat végigjárni. Úgy néz ki, hogy Berlinbe nem fog kijutni, mert ők is szeretik az újat, de például kaptam egy levelet Stockholmból, hogy kíváncsiak a filmre. Szeretném Sundance-t is megpróbálni. Piac nem nagyon van az ilyen filmekre, úgyhogy ennek az élete a fesztivál. Minél többet tudom mutatni, annál jobb nekem.

- A Filmszemlére is benevezed?

- Szeretném, de ahhoz nekem segítség kell. Majd meglátjuk.

- Ahhoz túl hosszú, hogy egy játékfilm elé berakják?

- Igen. Pedig jobb egy nagyfilm előtt látni egy rövidfilmet, mint egy csomó rövidfilmet együtt. És ahhoz meg nem elég hosszú, hogy egyedül mutassák. Szerintem ez a film jól reprezentálja Magyarországot. Nem negatívan, nem lehurrogás, hanem egy darab arról, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, hogy mennek a dolgok. Hogy a magyar közönség hogy fog reagálni rá, azt nem tudom.

- A filmben szinte végig szól a rádió.

- Csongrádon csináltuk a filmet, és ott mindenhol a Kossuth rádió szólt. A magyar egy rádiós társadalom. Anyámnál is egész nap megy, biztos, onnan jött az ötlet. Akárhova bemész vidéken, a rádió állandóan szól. Azt gondoltam, hogy ez tökéletes lesz görög kórusnak. A betelefonálós műsor részét Dávid Ferenc és Puzsér Róbert csinálta. Ez különben élőben ment le a Tilos Rádióban, és a betelefonálók mind valódiak.

- Követed a kortárs magyar filmeket?

- Próbálom. Ősszel végre sikerült látnom a Taxidermiá-t Los Angelesben, nekem most az a kedvenc magyar filmem. Tudom, hogy otthon nem szeretik, a filmesek meg főleg nem, de én imádtam. A Dealer már egy kicsit régebbi film, de az is nagyon tetszett. Tarr Béla filmjeit csak az utóbbi 4-5 évben kezdtem el nézni, szerintem ő a filművészet egyik kiemelkedő figurája.

- A színészeket hogy választottad ki?

- Koltaiék segítettek, de Koós Olgát például én találtam. Őt egyáltalán nem érdekli már az, hogy szerepeljen. Felmentem hozzá, és azt mondta, hogy "Ide figyeljen, 83 éves vagyok, minek vállaljam el? Én már jól vagyok, úgy ahogy vagyok, élem a kis életemet." Mondom, oké, itt van a forgatókönyv, csak tessék elolvasni, és ha netán érdekli, akkor szóljon. Másnap reggel csörgött is a telefon... Az ő figuráját a nagyanyámról mintáztam. A legjobb barátom játssza a filmben az állatorvost, ő az életben is állatorvos. Molnár Piroskát már láttam más filmekben, de hát a Piroska... ő csodálatos.

Karchi Perlmann és Koós Olga a Vacsora forgatásán

- A Gáspárt játszó színészt hol találtad?

- Kimondottan amatőrt akartam arra a szerepre. Street Casting, egy statisztákat kiközvetítő cég küldött fotókat, ott láttam meg őt, és egyből tudtam, hogy ő az. Elvállalta a szerepet, pedig tudta, hogy ott kell feküdnie a disznók között egész nap, de megcsinálta és nagyon kedves volt és aranyos. Egy pillanatra volt csak benne a filmben Pokorni Lia, őt Mátyássy Áron, az első asszisztens mutatta be nekem. Csináltam vele egy kis próbát, mert nem ismertem, hát leborultam... Ővele is szeretnék még dolgozni.

- Vannak további filmterveid?

- Rengeteg magyar projektem van, amit szeretnék megcsinálni. Imádom Örkény műveit és Radnóti Zsuzsa beleegyezett, hogy egy-két novellát megfilmesítsek. Hogy erre mikor tudok majd pénzt szerezni, azt nem tudom. Van egy nagyjátékfilmtervem, amit szintén otthon szeretnék megcsinálni. Egy David Cronenberg-típusú thriller. Lassú, mint a csöpögő csap. De legalább három másik is van ezen kívül, majd azzal kell kezdenem, amelyik összejön.

Varga Ferenc
Velence, Olaszország