Mucsi Zoltán: Nem vagyok olyan állat

A főként a Jancsó-filmek Kapájaként ismert Mucsi Zoltánnal Dettre Gábor Tabló című filmjének mozibemutatója kapcsán ültünk le beszélgetni. A mai magyar társadalomról meglehetősen nyomoronc képet festő filmben Mucsi egy nyomozót alakít, aki egy gyilkossági ügyben nem hajlandó elfogadni a főnöke által tálalt válaszokat. Bár a Tablótól indultunk, hamar áttértünk a Jancsó Miklós filmjeiben és a Krétakörben hallható káromkodások jelentésének boncolgatására, aztán szó esett arról, hogy Mucsi mit visz magával a feloszlott Krétakörből, és a végén az is kiderült, hogy miért nem gyújtott rá egész beszélgetésünk alatt.

- A Tabló-ban teljesen más szerepet játszol, de a személyed valószínűleg sokakban teljesen összeforrt a Kapa-Pepe páros figurájával. Nem érzed magad egy kicsit beszorítva ebbe?

- Beszorítva nem. Nyilván az ember előbb-utóbb kap egy címkét, amiből nehéz kitörni, de én azt gondolom, hogy ha filmben nem is annyira, de színházban dolgozunk elég sokat egymás nélkül. Talán inkább kevés olyan ember van, aki másra is kíváncsi. Jó, hogy másra hívtak most, de én nem érzem azért úgy, hogy ez lenne az egyetlen ilyen film.

- Kapa mikor született meg?

- Ez a saját becenevem, és már a Roncsfilm-ben Kapa néven szerepeltem, de Miki bácsi Lámpás-a (Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmje - a szerk.) után erősödött fel.

- A figura tulajdonképpen te vagy?

- Nézd, hogyha az ember Hamletet játszik vagy Macbethet, az nem ő. De abban a pillanatban az a Hamlet vagy az a Macbeth ő lesz. Ezt nem lehet szétválasztani. Kaptam egy forgatókönyvet, amiben a Lámpás-ban elhangzó szövegek 85-90%-a meg volt írva. Mivel eredetileg nem is velünk képzelte el Miki bácsi ezt a két szerepet, hanem Gassmann-nal meg Tognazzival, valószínűleg nem belőlem kiindulva írta meg a forgatókönyvet.

- De ez mégiscsak olyan figura lett, amit aztán magaddal vittél Schererrel együtt, és nem csak Jancsó filmjeibe.

Mucsi Zoltán | Nézz még több képet a színészről!

- Én azt gondolom, amikor párban vagyunk, nem ugyanazt csináljuk, nem mindig ugyanarról a figuráról van szó. De a végeredményt, hogy mennyire van lejáratva vagy túl sokat szerepeltetve ez a páros, nem látja előre az ember. Az van, hogy egyrészt nem is engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy visszadobáljak szerepeket, ez az anyagi része, meg még azt is gondolja az ember, hogy talán mindig tud egy kicsit mást csinálni. Persze az ember saját magából nem tud kifordulni, nyilvánvalóan. De nem én vagyok, ez egy fikció. Ha szerénytelen akarok lenni, akkor ez egy olyan elkapott pillanat volt a Lámpás-nál, ami emblematikus lett. De igazán a két figura együtt emblematikus, hogy van a piknikus, az életet könnyen kezelő ember, aki vidáman jön ki minden helyzetből, a másiknak meg minden pillanat az életben a gyomrára megy, és ránc formájában megjelenik a fején. És ezt valamilyen módon elég hitelessé tettük Péterrel, és ettől olyan, mintha ez én lennék, a Péter meg az. De a Péter nem olyan balfasz, mint a filmekben látszik, én meg nem vagyok olyan állat - bár nyilván ezt a környezetemben lévő emberektől kéne inkább megkérdezni.

- De sokat káromkodsz az életben is?

- Nem. A magyar átlagnál jelentősen kevesebbet. Azt gondolom, ez a humor egy formája. Ennek a figurának nagyon erőteljes jellemzője, ahogyan beszél. Szerintem a káromkodás itt Kelet-Európában nem megy ritkaságszámba, de ez meg van írva, és nyilván nem ugyanúgy van felépítve, mint ahogy az utcán hallod, hanem annak a sűrítménye. Vagy az is lehet a humor egy formája, hogy olyan helyen káromkodsz, ahol nem szoktak, tehát olyan helyekre teszed be, ahol egyáltalán nem helytállóak.

Mucsi Zoltán | Nézz még több képet a színészről!

- Ha már belementünk ebbe: azt mondod, hogy ezek eléggé megírtak. A Lámpás-ban sem improvizatívak?

- A nagy része meg volt írva, de szóltunk, ha igazítani akartunk valamit rajta. Voltak olyan jelenetek, például a hidas, amiben van improvizáció. De ott is már csak a végén, amikor jövünk lefelé a hídról és mondom, hogy megvenném az Országházat. Elindultunk lefelé, és saját magunk szórakoztatására baromkodtunk, és Grunwalsky Feri nem kapcsolta ki a kamerát.

- Ezekhez a szituációkhoz hasonlít a Krétakör Feketeország című előadásában a biztosítékcserélős jelenet is. Az hogyan született meg?

- Az teljesen improvizáció. Mi, akik csináljuk, írtuk-találtuk ki, mint ahogy a Feketeország összes jelenete improvizáció. Ki volt osztva, hogy ez a jelenet szakikról szóljon, és erről elkezdtünk beszélgetni. Nekem, amikor építkezés volt nálunk, az mindig azt jelentette, hogy egy kicsike lyuk lett a gyomromban. Kezdve attól, hogy hívsz egy mesterembert, aki kijön és azt mondja, hogy "Ó, a kurva anyját, ez mocsokszar! Hát ki csinálta ezt az ocsmányságot? Ó... Rettenet." Leleprázza, amit más csinált, majd bejön, leteszi a táskáját úgy, hogy már szét is pattant a konyhakő: "Hopp-hopp, na mindegy, majd megcsináljuk." Már egy tízezres kár a megérkezés pillanatában. Majd a sörösüveg kifolyik valahova, aztán megjön a "faszom Pistike, verjem a szádba, ne a geci ablak alá nyomjad, menj már". Ennél a jelenetnél azt találtuk ki, hogy amikor dolgoznak, abban ne legyen köszönet és káromkodjanak folyamatosan. Hogy úgy beszéljenek, hogy abban ne legyen más, csak faszom, geci, pina, szopd ki, hogy úgy állítsunk össze mondatokat, hogy csak szükség esetén tegyünk bele melléknevet vagy igenevet, vagy azt, hogy "ajtó", a többi négyszáz káromkodás legyen. Szerintem az már egy káromkodásária lett a végén. A valósághoz már nincs köze, mégis ráismersz ezekre a figurákra.