Bódultan vigyorgó arcok

Úgy tartják, hogy egyetlen unalmasabb élmény van annál, hogy a józan ember beszívott társaival mulasson, mégpedig, hogy a mozivásznon nézzen beszívott arcokat. Az Ananász expressz némileg rácáfolt a teóriára, és újra szalonképessé tette a marihuánát a moziban. Ennek örömére áttekintjük a tíz legőrültebb bódult arcot, akik nem csak spanglifüstön keresztül tűnnek viccesnek.

5. Slater (Rory Cochrane - Tökéletlen idők, 1993)

Richard Linklater kétségkívül az egyik legsokoldalúbb amerikai rendező, aki azon kívül, hogy a kilencvenes években az X generációnak nevezett korosztály hű krónikása volt (Mielőtt felkel a nap, Naplopók, Henyék, Az élet nyomában), mindig különös figyelemmel viseltetett az addiktív dolgok iránt, lásd Kamera által homályosan (serkentők) vagy a Megetetett társadalom (gyorskaja). Egyik első sikerében - ami a fejet hajt a Változó idők (Matthew McConaughey például kiköpött Sean Penn) és az American Graffiti előtt is - a hetvenes évekbeli füvezős gimis bulikat eleveníti fel. Egytől-egyig briliáns karakterei közül persze kiemelkedik Slater, a folyamatosan fullra beszívott arc, aki mellett még a tini Milla Jovovichról is megfeledkezik az ember, hiszen Slater felejthetetlen monológban fejti ki, hogy az USA kulturális gyökerei George Washington marihuána-függőségében keresendők.

Fű nélkül is szórakoztat? Tarantino szerint ott van minden idők legjobb 12 filmje között - kell ennél több győzködés?

+ + +

4. Jane F. (Anna Faris - Smiley Face, 2007)

Az idei nyár két sikeres komédiája, az Ananász Expressz és A házinyuszi két olyan dolgot ért el, amit már tavaly a Smiley Face-nek egyben kellett volna: széles körben népszerűvé tenni a beszívós-vígjáték alműfaját és A-listás komikává emelni a zseniális Anna Farist. A mihaszna marihuána-függő szerepében a gumiarcú Faris minden jelenetet ural, és már egy-egy grimasszal is képes röhögőgörcsöt kiváltani a nézőből. Ha azt nehéz is elhinni, hogy jó pár joint és egy nagy tál space cake elfogyasztása után ennyire aktív napja lehet valakinek, a nagy beszívott ötletek megszületése, az ellenséges külvilág ábrázolása, valamint Garfield és a lasagna bálványként imádata terén a film teljes mértékben realista. A forgalmazást sajnos teljesen eltolták, így maradt a szájhagyomány útján kialakult kultstátusz. Mivel Magyarországon még nem elérhető, íme egy kis ízelítő a YouTube-ról.

Fű nélkül is szórakoztat? Mindenképpen érdemes csoportosan, baráti összejövetel keretében nézni, a moziban nyihogva könnyen felbosszanthatjuk azokat, akiknek nem sikerül ráállni erre a hullámhosszra.

+ + +

3. Floyd (Brad Pitt - Tiszta románc, 1993)

A kilencvenes évek elején a szupersztárság küszöbén álló Pitt a főszerepet is megkaphatta volna Tony Scott féktelen road movie-jában, állítólag fel is kérték rá. Mivel ekkortájt azonban éppen Amszterdamban kereste önmagát, csak egy aprócska szerepet vállalt el, amibe belesűríthette hollandiai élményeit: fetrengés a heverőn, a tévé kapcsolgatása, váratlan látogatók útbaigazítása és persze konstans füstfellegek. A lényegében cameónak minősülő alakítás máig legalább akkora népszerűségnek örvend, mint Pitt vendégszereplése a Blöff-ben vagy a Jóbarátok-ban, és már karrierje elején segített, hogy elkerülje a kínálkozó szépfiú-skatulyát.

Fű nélkül is szórakoztat? Szerencsére Tarantino forgatókönyve jóval dinamikusabb, mint Floyd napi programja, így majdnem annyira megunhatatlan, mint a Ponyvaregény vagy a Kutyaszorítóban.

+ + +

2. Jeff Spicoli (Sean Penn - Változó idők, 1982)

Még egy dal is született arról, hogy Sean Penn nyerhet tíz Oscart, akkor is Jeff Spicoli marad - a bambafejű, reneszánsz frizurás szörfös, aki félmeztelenül érkezik, majd pizzát rendel a töriórán. Spicoli persze divatikon is, hiszen már 1982-ben hordta a pepitamintás mamuszt, ami két éve oly divatos viselet lett a fiatalok körében. A Változó idők-nek egyébként azért is itt a helye a dobogón, mert tinikomédia létére az akkori legmagasabb korhatár-besorolást kapta, és van benne minden, ami egy kamasz számára vonzó lehet. Ráadásul Sean Pennen kívül egy rakás zseniális alakot indított el a filmes pályán: Jennifer Jason Leigh, Forest Whitaker, Anthony Edwards, Nicolas Cage, Eric Stoltz (aki később a Ponyvaregény-ben is dílert alakított) és persze a forgatókönyvet jegyző Cameron Crowe.

Fű nélkül is szórakoztat? Abszolút - a műfaj egyik bátor klasszikusa, motívumai rendre visszaköszönnek Judd Apatow filmjeiben is.

+ + +

1. Töki / The Dude (Jeff Bridges - A nagy Lebowski, 1998)

Ha a füvezést életmódszerűen vállaló embereknek lenne példaképe, akkor az biztosan olyan lenne, mint Töki. Alapfilozófiája ugyanis az "élni és élni hagyni", olyan dolgok, mint a munka és a pénz nem izgatják, nehéz kihozni a sodrából, egyetlen idióta haverját sem tartja túl furának, valamint minden alkalomhoz (fürdés, vezetés, stb.) illőnek érzi egy miniatűr spangli elpöfékelését. Balszerencséjére összekeverik egy névrokonával és kizökkentik békés, boldog hétköznapjaiból, de ez csak további olyan jelenetekhez vezet, amilyen a legtöbb embernek még tudatmódosult állapotban se jutna eszébe.

Fű nélkül is szórakoztat? Sokan falra másznak ettől a filmtől, de még többen megkerülhetetlen klasszikusként tisztelik.