Ronda, de néha finom

Az eheti új magyar film zavarbaejtő mix: Fazakas Péter rondán retrós, jópofizós Parája erős forgatókönyvön nyugszik, három poénon felnevettem, a színészei viszont zabolátlanul nyargalnak a magyar ugaron. Mérsékelten hatásos darab a "szerethető, tréninges kisember"-fiókból.

A Para című új magyar filmet nézve egészen komoly transzformációkon bukdácsol át a kritikusi vélemény: az elején a hideg futkos a hátamon és csendben a szememet forgatom, csak hogy ne kelljen ezt az x-edik sápadt-retró-jópofizó magyar filmet látnom és felnyögök, amikor felsorakozik az unalomig ismert "szerethető kisember"-csapat. Aztán eltalál egy-két poén, és hitetlenkedve, zavartan nevetgélek, később egy-két karakter megmelegíti a szívemet, de a többi továbbra is idegesít, a közepén azt mormolom, hogy ja, hát a forgatókönyv legalább össze van rakva. A vége felé kihűl a dolog és sebesen maga alá csuklik, ennyi volt. Viszont végig nagyon ronda film - a látvány keresetten vagy keresetlenül, de gagyi, úgyhogy ha valaki a színtelen-szagtalan trailer felől közelíti a Pará-t, rosszul jár, mert abból más sem jön le, csak az ordító ízléstelenség. Pedig ennél azért több van benne.

Fazakas Péter első nagyjátékfilmje egy igazi, zavarbaejtő keverék tehát. A sztori viszonylag egyszerűen indul: Lajos, a lomha biztonsági őr és ex-rendőr (Csuja Imre) bajba kerül és valahogy össze kell szednie 5 milliót, különben a gonosz Faragó úr (Szervét Tibor) kitépi a szívét. Lajos barátjához, Ferihez (Scherer Péter) fordul segítségért, és hamar belép a képbe Feri felesége, Etus (Bánsági Ildikó), Etus özvegy húga, Évike (Für Anikó), és Tibi, Lajos ifjú pártfogoltja (Fellinger Domonkos). Faragónak van két samesza, a két ficsúrnak öltöztetett gyilkos, akiket Vajdai Vilmos és Kamarás Iván játsszik, aztán idővel belép a történetbe egy szőke parókás emberrabló (a remek Thuróczy Szabolcs) és kezdenek összekuszálódni a szálak.

És a szálak elég jól kuszálódnak. Ez a legerősebb, legnyilvánvalóbban jó dolog a Pará-ban: Csurgó Csaba és a rendező forgatókönyve finom, feszes és okos könyv, még akkor is, ha a szöveg néha túl fesztelenre, vagy okosból túl okoskodóra vált. Végig jó a ritmus, nem unalmas egy percre sem. A csavarok szórakoztatóak, és sikerül összegyúrniuk egy-két lélegző, emberszerű karaktert is; hősünket, fejenagy Lajost vagy Bánsági riadtszemű Etusát például. (Az, hogy egy ilyen típusú magyar filmben kötelezőek a Lajos, a Tibi, az Etus, és a hasonló Szeszélyes évszakok-nickek, megint csak a langymeleg, reflexből retrózás hozadéka, és már nagyon, nagyon elfáradt. Hol vagytok Ildikók, Imrék, Domonkosok?)

Scherer Péter és Csuja Imre a Para című filmben

Keyser SözétA keresztapá

"Jól tudom, lúzer vagy, de csak az enyéééém", dalol az egytucat végefőcím, elmúlt ez a furcsa keverékfilm is. Ronda, mint egy huszonöt évvel ezelőtti Linda-epizód, a forgatókönyvet viszont bárhol a világon szívesen remake-elnék. A színészek össze-visszák és zabolátlanok, így aztán kicsit úgy esik, ahogy puffan. Első film, de megnézzük a következőt. Remélem, abból több is kiderül.