Van a bolgároknak egy hőn szeretett regényhősük, Baj Ganyo, a ravaszkodó, beképzelt balkáni bunkó, aki valamikor a tizenkilencedik század végén nekiindul, világot lát, belegyalogol a többi (főleg nyugati) kultúrába, és jól megmondja a magáét. Mostanában Sacha Baron Cohen fejlesztette tökélyre a Keletről Nyugatra migráló, értetlenkedő lúzer típusát, bár a Borat nem is arról szól igazán, honnan jön és mit hoz magával a kazah riporter, hanem Amerikáról, erről a misztikus, sokat reklámozott és sokszor lehúzott távoli földről, ahova több ember akar emigrálni, mint a világ összes többi országába együttvéve. Ezt már Csupó Gábortól tudom, aki ezzel a mondattal indítja az Immigrants - Jóska menni Amerika című filmjét.
Csupóról tudjuk, hogy a hetvenes években vette a nyakába a világot és hogy ő az egyik magyar, akinek sikerült bevennie Amerikát; a Gábor menni Amerika tehát sikersztori. Az ő stúdiójában készült például a Simpsons és a Fecsegő tipegők, és amikor úgy döntött, hogy hosszú, rajzfilmes évtizedek után csinál egy élőszereplős filmet, a Híd Terabithia földjére lett belőle, ami az egyik legjobb film tizenkét évesekről, amit valaha láttam. Csupó tehát egy gyakorló, sikeres emigráns, vártam, milyen emigránsfilmet csinál majd.
Az Immigrants - Jóska menni Amerika két illegális bevándorlóról szól, az orosz Vladról és a magyar Jóskáról. Vladnak van egy kamaszlánya, Jóska pedig Vlad legjobb barátja. Los Angelesben élnek, egy Vista Del Mar nevű panzióban, lakbért egy múmiaszerű, hajdani színésznőnek fizetnek. A ház tele van további lepukkant, kötelezően színes arcokkal: van öreg, aranyfogú-mocskosszájú fekabácsi, afgán atomfizikus, kínai vendéglős, mexikói laza srác - mindenki segít mindenkinek. Vlad és Jóska pedig mindent megtesznek, hogy övék legyen az amerikai álom, erről szól a film.
Éltem Amerikában, éheztem Amerikában, az öttonnás ketchupos üvegek hazájában. Ezért is élvezem, amikor Csupó megmutatja, hogyan lapátol szart a szelíd mosolyú orosz, hogyan mesél a fegyverkezési versenyről az értetlen turistáknak az Amerikában buszsofőrködő afgán atomfizikus. Csupó szereti ezeket a karaktereket, Vladot különösen; őt árnyalja a leginkább, gyengéden, finoman rakja össze a vodkavedelő, gyermeklelkű apuka alakját. Jóska, a magyar, már kevésbé sikerült. Nem igazán derül ki, honnan jött és mit keres a lehetőségek hazájában, azon kívül, hogy kevés munkával akar meggazdagodni és szívesen "megrépázná" a pucéran pillogó Christina Aguilerát, ami azért nem elegendő a míves karakterábrázoláshoz.
Felnőttrajzfilm, és nemcsak azért, mert Jóska álomba rejszolja magát, Vlad elhíreszteli a lányáról, hogy "herpeszes a nunikája", ringanak a labdacsöcsök és dudorodnak a gatyák. Szól túlélésről, identitásról, büszkeségről, nélkülözésről, elvekről és megalkuvásról. Ezeket megszórták többé-kevésbé vállalható, de sokszor esetlenül meredek poénokkal, plusz filmes utalásokkal, rajzolt sztárokkal, ahogy egy Los Angelesben játszódó rajzfilmtől ez el is várható. Nincsenek meglepő fordulatok: Vlad és Jóska barátsága kiszámíthatóan, jó öreg hollywoodi recept szerint kerül veszélybe, hogy aztán ugyanezt a sémát követve jöjjön rendbe minden.
De nem is a sémák mentén rajzolással van a baj. Az Immigrants - Jóska menni Amerika legnagyobb hibája az, hogy nem film, hanem egy öt-hat epizódból összeragasztott valami. Egymás után peregnek a részek: Vlad és a szupermarket. Az étterem. A menő klub. Jóska és Vlad és az egészséges életmód. Jóska és Vlad csajoznak. Aztán egyszer csak vége, vége a hatodik résznek is, úgyhogy itt véget is ér a film, így, se-füle-se-farkán. Semmi sem véletlen, ez a cikk például arról szól, hogy az Immigrants eredetileg egy hatrészes tévésorozat volt. Összehegesztették az epizódokat, lett belőle egy szép hosszú valami. De ettől még nem lett volna szabad moziba engedni, mert ez a film nincs kész.