- Mikor, hogyan merült fel benned a film ötlete?
- Évekkel ezelőtt a Viacomon belül volt egy nagy tévé- és filmtársaság, amely fölkért minket egy felnőtteknek szóló rajzfilm elkészítésére, és akkor jött az ötlet, hogy bevándorlókról szóljon, mivel nekem rengeteg tapasztalatom volt evvel a témával kapcsolatban. Fölvettünk jópofa amerikai komédiaírókat, akikkel továbbfejlesztettük az alapötletemet, hogy van egy magyar és egy orosz pasi egy lakásban összezárva Los Angelesben. Így kezdődött. Körülbelül másfél év egy ilyen rajzfilmet összepakolni, eddig tart a forgatókönyvírás, a storyboardok megrajzolása, a hangok felvétele. Mire elkészült a film anyaga, addigra ez a cég majdnem csődbe ment, és kirúgták azokat, akik megrendelték, én meg ott álltam egy befejezetlen filmmel. Akkor hívtam föl Kálomista Gábort a Megafilmtől, hogy nem volna-e kedve itt Magyarországon befejezni. Ebből lett a magyar-amerikai koprodukció.
- Hogy működik a gyakorlatban a forgatókönyvírás több íróval?
- Négy-öt íróval estünk neki. Mivel amúgy is epizodikus a sztori, gondoltuk, hogy mindenki be tud hozni valami ötletet, amiből összeáll az egész. Egy nagy asztal köré leülünk öten-hatan, bedobjuk a témát, mindenki mondja az ötleteit, és amin a legnagyobbat röhögünk, azt leírjuk. Ezekből a töredékekből létrehozunk egy dokumentumot, amiből az írók kimazsolázzák és forgatókönyv formájába öntik a legjobb dolgokat.
- Az animáció kitalálásában mennyire vettél részt?
- Én csak az alapötletet írtam meg a Jóska nevű magyarral és a Vladislav nevű orosszal, és a házzal, aminek azt akartam, hogy legyen egy jó kis nemzetközi olvasztótégely-feelingje. Ez alapján a figurákat, a színeket, a textúrákat, szóval tulajdonképpen az egész stílust Noszek László találta ki, aki egy nagyon ügyes magyar grafikus, aki már több mint tíz éve dolgozik nálam. Kerek Béla pedig főleg a háttereken dolgozott. Los Angelesben megcsináltuk a karakterdesignokat, színmintákat, layoutokat és a storyboardot, utána ezeket átküldtük Szöulba, ahol van egy nagy stúdió, ahol 4-500 animátor is dolgozik egy ilyen anyagon, és körülbelül hat hónap alatt legyúrták az animációt.
- A magyar-orosz felállásnak van valamilyen konkrét életrajzi alapja?
- Csak annyi, hogy amikor a cégem olyan naggyá növekedett, hogy már 750-en dolgoztak nálam, akkor nagyon sok külföldit fölvettem a világ minden részéről. Egyszer csak vagy tíz-tizenkét éve kaptam egy telefonhívást Kijevből, hogy Igor Kovaljov, a híres animátor, akinek a munkáit ismertem és nagyon-nagyon szerettem, kijönne hozzám dolgozni. Mondtam, hogy marha jó lenne, jöjjön, és akkor mindjárt hozta magával tizenöt munkatársát. Ezekkel az emberekkel én nagyon-nagyon közeli barátságba kerültem. Akkor jöttem rá, hogy milyen hülyeség, hogy az oroszokról általában olyan kép él itthon Magyarországon, hogy bunkó társaság, akikkel nem lehet barátkozni. Ezek egytől egyig kitűnő, jószívű, tehetséges emberek voltak, és ebből a tanulságból származott az alapötlet, hogy ne ítéljünk el senkit látatlanban.
- A filmben az orosz figura fő motivációja, hogy a lánya számára normális életet akar teremteni. Ez is a kollégáiddal kapcsolatos tapasztalatokból eredt?
- Igen-igen. Voltak, akik elváltak, és vagy velük maradt a gyerek, vagy elment az anyjával, mindig akadtak ilyen gubancok. A film szempontjából úgy gondoltam, ez a családi hangulat kicsit összetettebb, mintha csak két férfi van összezárva egy lakásban, és állandóan megy a kupleráj, meg amit el tudsz képzelni. Így érdekesebb, hogy eltagadják a gyerek elől, hogy állandóan a csajokat kergetik.
Csupó Gábor | Nézz még több képet a rendezőről! |
- Az Immigrants nem a szokványos hollywoodi dramaturgia szerint épül fel. Nincs egy nagy drámai csúcspontja, hacsak a vodkaivóversenyt nem tekintjük annak.
- Eredetileg az amerikai munkacíme az is volt, hogy L.A. Dolce Vita, tehát lényegében az élet keresztmetszetét akartuk adni, azt akartuk ábrázolni, hogy mindenféle dolog történik, és soha nem tudod, mi lesz, amikor holnap fölkelsz. Pontosan emiatt próbáltuk direkt kerülni a lineáris, hullámvonalat követő dramaturgiát.
- Attól nem féltél, hogy ez, különösen az amerikai közönségnek, furcsa lesz?
- Minden szokásostól eltérő hozzáállás kockázatot rejt magában, de mi szeretünk rizikókat vállalni. Biztos, hogy nem lesz akkora sikere, mint A Simpson család-nak, viszont ez sokkal kevesebb pénzből, kb. tízmillió dollárból készült, és nagyon jól éreztük magunkat, miközben dolgoztunk rajta.
- Időközben elkészült a második élőszereplős nagyjátékfilmed, a The Secret of Moonacre is. Mesélnél róla?
- Tavaly forgattam Magyarországon, aztán januártól júniusig Angliában fejeztük be az utómunkálatokat. Februárban lesz a bemutatója Londonban és Pesten is. A The Little White Horse című nagyon híres angol könyvön alapul, és egy tizenhárom éves kislányról szól, akinek meghaltak a szülei és a nagybátyja lerobbant vidéki kastélyába kerül, ahol mindenféle misztikus dolog történik vele. Különböző látomásai vannak egy fehér lóról, és rájön, hogy minden száz évben születik egy úgynevezett Holdhercegnő, és ő a legutolsó a sorban, akinek egy nagy feladatot kell végrehajtania.
- Több számítógépes animáció lesz benne, mint az első élőszereplős filmedben, a Híd Terabithia földjéré-ben?
- Viszonylag nagy költségvetéssel, 27 millió dollárral gazdálkodtunk, ami lehetővé tette a 3D-s animáció alkalmazását. Lesz benne például olyan jelenet, amiben a hold háromszor akkora, mint a földgolyó, meg olyan, amiben nagy hullámok fehér lovakká változnak, szóval komolyabb, nagyobb méretű effektekkel is dolgoztunk. De mégsem lesz sokkal több effekt, mint a Terabithiá-ban, mert nem szeretem, ha teljesen átveszik a hatalmat. Sőt, lehet, hogy itt az effektek egy része kevésbé lesz észrevehető, mert minden sokkal reálisabb, a figurák többsége nem annyira elvont és mesebeli, mint a Terabithiá-ban.
Csupó Gábor | Nézz még több képet a rendezőről! |
- Mi a véleményed az utóbbi években készült fantasykről, A Gyűrűk Urá-ról vagy a Narnia krónikái-ról?
- A Gyűrűk Urá-t meglehetősen kedveltem, a Narnia már kevésbé tetszett, szerintem kicsit giccses, de ez csak az én véleményem, a gyerekeim például imádták. De örülök a sikerüknek, mert ha egy ilyen zsánerű filmnek sikere van, akkor a stúdiókban nagyobb lesz a hajlandóság hasonló jellegű projektek mögé állni.
- A főszerepet Dakota Blue Richards játssza, aki Az arany iránytű főszereplője is volt. Őt hogy találtátok meg?
- Amikor behívtuk meghallgatásra, még nem jött ki Az arany iránytű, úgyhogy nem láttuk előtte, hogyan játszik, de abban a pillanatban, ahogy belépett, tudtuk, hogy őt akarjuk. Nagyon felkészült volt, olvasta a könyvet, és tudta fejből a jelenetet, amit föl akartunk olvastatni vele. Összehasonlítva a többiekkel, magasan kiemelkedett, nem is volt kérdés, hogy őt választjuk. Fontosabb szerepet játszik a filmben még Ioan Gruffudd és Tim Curry is, akit már tizenöt éve ismerek, mert több animációs sorozatunkban szinkronizált figurákat. Nagyon lelkesen elfogadta a szerepet annak ellenére, hogy nem tud lovagolni, és aggódott, mert a forgatókönyv tele van olyan fordulatokkal, hogy "a hős bevágtázik". De szereztünk neki egy fekete álarcot, hogy a dublőr lovagolhasson be, utána meg valahogy fölragasztottuk őt a ló hátára, és amikor letépi az arcáról a maszkot, már ő van alatta.
- A szintén fontos szerepet játszó Natascha McElhone hogy került képbe?
- Még nem tudtuk, kire osszuk Loveday szerepét, amikor kaptunk egy kazettát Nataschától. Ő is ismerte a könyvet oda-vissza, még gyerekkorában olvasta, és nagyon megörült, amikor megtudta, hogy filmet készítenek belőle. Épp New Yorkban forgatott valamit, és megkérte az operatőrt, hogy egy ebédidőben vegye fel, ahogy egy jelenetet eljátszik a könyvből, ezt küldte el nekünk. Úgy döntöttünk, hogyha valaki ennyire akarja a szerepet, és pont azt az egyet, amire még nem találtunk embert, akkor nem is keresünk tovább.