Jégszemű Bond, szájzárral

Lassan el kéne engednünk James Bondot. Maguk a készítők sem tudnak mit kezdeni a fél évszázados Fleming-örökséggel; toporognak körülötte vagy össze-vissza taszigálják. El akarják felejteni, de aztán mégis arról álmodoznak. Nem sikerült A Quantum csendje: nincs értelmes forgatókönyv, nincs Bond-humor, nincs említésre méltó Bond-lány, igazán veszélyes főgonosz vagy jól kitalált, robbanásban-reccsenésben is elegáns látvány.

Két évvel ezelőtt a Casino Royale-ban Barbara Broccoliék megmutatták, hogyan lett Bond 007-es, hogyan esett szerelembe és aztán hogyan ment el a kedve örökre a szerelemtől. Az eredetmondához találtak egy új karaktert, akit (még) nem izgat a vodka-martini, se rázva, se keverve, és inkább átgyalogol a házfalon, mint hogy megnyomjon a zsebében valami miniatűr bigyót. A kesehajú, oroszkatona-arcú Daniel Craig lett az új Bond, és sokkolóan más volt, mint a többi Bond-karakter. Akkor azt mondtam, Craig jó színész, ebből baj nem lehet, meglátjuk, milyen lesz majd teljes jogú, kiforrott James Bondnak.

A Quantum csendje a 22. hivatalos Bond-film, a második Craig-Bond, de úgy tűnik, az a bizonyos karakter csak nem akar beérni. Hat év telt el a Halj meg máskor! óta, de az új film még mindig a túl puhára főtt, finomkodó, láthatatlan autóban suhanó Brosnan-figurát próbálja kiölni az agyunkból, és ennek érdekében tönkrezúzza a Bond-mítoszt, amiért annak idején, a Dr. No-ban megszerettük az ügynököt. Mert az a Bond gyilkos és sármőr volt egyszerre, egy robbanásban-reccsenésben is elegáns, jó humorú, halálosan veszélyes, kiszámíthatatlan alak. A Quantum csendjé-ben Daniel Craig robbant és reccsent, gyorsan, válogatás nélkül öl, kurtákat vakkant, de legtöbbször csak hallgat. De nem elegáns, és egy kvantumnyi humora sincs. Craig továbbra is hozza az erőtől duzzadó gyilkológép figuráját, amit már a Casino Royale-ban kitaláltak neki, de az, ami ott újszerű, izgalmas kezdemény volt, itt groteszk, vaskos, zárt állkapcsa mögül morgó vérebbé terebélyesedik.

Unalmassá válik ez a mosolytalan, jégszemű, darabos ember, még akkor is, ha néha szmokingot adnak rá. Unalmas és egyre kevésbé szimpatikus. Veszedelmes, pusztító és fenyegető, mint egy jófajta Bond-gonosz, de Bondnak ez kevés. A film csalódások hosszú, bosszantó füzére. Ez a James Bond a következő mondattal csábítja a hotelszobájába (ágyába) a nőt: "Jöjjön, nézze meg a levélpapíromat." Paródiának is kínos lenne. Az akciójeleneteket, kicsit elegánsabb, feszesebb változatban, már láttam valamelyik Bourne-filmben. A hajdani Bond-dicsőségből maradt egy fekete olajjal tetőtől talpig leöntött meztelen lány, de ez is csak egy esetlenül odadobott, értelmetlen hommage, mert a sztorihoz egyébként semmi köze az olajnak. Vagy körbetoporogják a Fleming-féle örökséget, vagy szembe mennek neki - nem tudnak vele mit kezdeni.

Taubman, Amalric | "folyamatosan tébolyultan meresztgeti a szemét"

A sztoriról nem nagyon lehet mit írni, mert nincs. Bond gonosz ellenségét, Greene-t az egyébként remek francia színész, Mathieu Amalric játssza. Amalric elmondhatja, hogy élete legnagyobb gázsiját tette zsebre élete legkevésbé megerőltető munkájáért: Greene-ről rögtön látni, hogy gonosz, mert folyamatosan tébolyultan meresztgeti a szemét. A végén a figura néhány pillanatra érdekessé válik, amikor nekiáll és valami vascsővel elszántan csapkodja ez a kis ember a hústorony Bondot, de aztán ennek is vége szakad. Olga Kurylenko ukrán modell-színésznő és Sophie Marceau-hasonmás játssza a durcás Camille-t, a bosszúszomjas Bond-lányt, akivel a filmben maga Bond is vált néhány szót, de legtöbbször csak mennek egymás mellett, összeszorított foggal.

Craig, Amalric | "elszántan csapkodja ez a kis ember a hústorony Bondot"

Ahhoz, hogy jó film legyen A Quantum csendje, hiányzik az értelmes, szellemes forgatókönyv, ami nem merül ki a három tőmondatos sablon-jelenetekben (M dühös Bondra, Bond bús és rezzenéstelen, Camille dühös Bondra, Bond rezzenéstelen, Greene eszementen forgatja a szemeit és sziszeg valamit gonoszul, Bond rezzenéstelen) és ahol a szereplők és az esetleges csavarok a sztoriban nem pusztán azért vannak, hogy valami üres zagyvasággal kitöltsék a robbantások közti kurta szüneteket. Lusta könyv. Egy példa: M megharagszik Bondra, és letiltatja a hitelkártyáit. Bond éppen repülőjegyet venne, meghökken, hogy hirtelen ottmaradt egy fillér nélkül. Jason Bourne-nal is történt ilyesmi, ő akkor stoppolt: beült egy ismeretlen német csaj mellé egy kis piros kocsiba, és átgurultak Európán. A Quantum csendjé-ben mindez egy laza vágással el van intézve: a pénztelen Bond legközelebb egy bérelt hajón feszít, merev állkapoccsal szeli a hullámokat valahol a világ másik felén. Rejtély, hogy jutott el ideáig, ne is próbáljuk megérteni.

Craig, Kurylenko | "legtöbbször csak mennek egymás mellett"

Az sem segít persze, hogy a film eredeti címét sikerült teljesen értelmetlenre fordítani. A Quantum of Solace annyit tesz: "egy csepp vigasz" vagy "vigaszdíj", hiszen ebben a részben Bond meg akarja találni (megölni) azt az ember, aki felelős szerelme, Vesper Lynd haláláért - ez lesz az ő sovány vigasza. Bár ez a szál kicsit zavaros volt, de Greene-ék gonosz szervezetét is Quantumnak hívják a filmben, tessék, ott a szójáték. Az, hogy A Quantum csendje micsoda, nem tudom. A végén tehát, túl Camille-on, M-en, lángoló bolíviai hotelfolyosókon, a barátja kukába hajított holttestén és egy sor zord-kurta vakkantáson, a kőkemény Bond levadássza a maga kis vigaszdíját. Igaz, ez a jelenet olyan vértelenre és semmitmondóra sikerült, hogy emlékeztetnünk kell magunkat, miért is kell megölnie azt a jóképű, ijedt fiatalembert az utolsó percekben. Ha pedig véletlenül valaki nem látta a Casino Royale-t, esélye sincs, hogy legalább a végére összarakja magában a sztorit.

Hiába Craig és az új koncepció, Broccoliék Bondja egyelőre nyomába se ér Jason Bourne-nak. Nem kellett ehhez a művészfilmes hírében álló Marc Forster (Szörnyek keringője, Én, Pán Péter); ezt akárki rendezhette volna, aki nem ért az akciófilm-készítéshez. És a Bourne-trilógia után már nem lehet lötyögni.