Nagy Ervin: Annyira vagyok sztár, amennyire kell

Írhatnánk, hogy érthetetlen, Nagy Ervin miért nem nagyobb sztár, mint amekkora, hiszen a Nincsen nekem vágyam semmitől kezdve a Szezonon keresztül a Mansfeldig jó néhány filmben nyújtott emlékezetes alakítást az elmúlt tíz év során, a Katona József Színházban pedig kilenc éve játssza a jobbnál jobb szerepeket. Persze értjük: nem szerepelt még soha szégyellnivaló remake-ben vagy gagyi romkomban, és nem bukkant fel egy olcsó tévéshow-ban sem. A Kaméleon című film kapcsán beszélgettünk a harminckét éves színésszel magától értetődő és nehéz választásokról, valamint rutinról, bizalomról és szerelemről a szakmában.

- Lehet rólad tudni, hogy eléggé megválogatod, mit vállalsz el és mit nem. Mikor és honnan tudtad, hogy a Kaméleon-t meg akarod csinálni?

- Kriszta (Goda Krisztina, a Kaméleon rendezője - a szerk.) elhívott castingra, ahol a film nyitójelenetét kellett eljátszani, és abból már lehetett sejteni a profizmusát, a ritmusát és a humorát. Aztán megkaptam a forgatókönyvet, és ez volt az első eset életemben, hogy úgy olvastam, hogy végig röhögtem az ágyban. Kriszta a legjobbfajta hollywoodi forgatókönyvíró-iskolát képviseli, úgy tud közönségfilmet csinálni, hogy nem megy el gagyiba. Sokkal inkább ezt kéne követnünk, mint a botrányremake-ek útját. Ne tologassuk lefelé a nadrágunkat, inkább nézzük meg, hogy egy másik kontinensen, ahol sokkal nagyobb ez az iparág, hogy űzik ezt. Nem szégyen áthozni, ami jó és működőképes; hogy ez a kis ország ezt is tudja, az nem baj. Aztán még tud mellette egy csomó mást is, ami miatt ott vagyunk a fesztiválokon. Irreális, "Tarr Bélai" elvárásokat nem kell támasztani a filmmel szemben, de szerintem attól jó, hogy ugyanannyi drámaiságot, mint vígjátéki elemet tartalmaz, ami arányában valahogy tükrözi az életet.

- A Kaméleon-t szélhámosfilmként definiáljátok. Nem féltek attól, hogy az embereket kevésbé fogja moziba vonzani így, mintha egyértelműen megmondanátok, hogy milyen műfajra számíthatnak?

- Nem mondanánk igazat, ha romantikus komédiának neveznénk, mert nem az, de azt sem akarjuk mondani az embereknek, hogy dráma, mert elfutnak Lacházáig. Egyébként azt gondolom, hogy igazából nincs jelentősége, mert Magyarországon akkor mész el moziba vagy színházba, amikor azt mondja egy filmre vagy darabra a szomszédod, hogy jó. Agyon lehet nyomni a várost plakátokkal, de ha egy filmről elterjed, hogy rossz, a kutya nem nézi meg azt hiszem.

- A szerepválasztásaidra visszatérve: dobtál már vissza olyan szerepet, ami sztárrá tett volna?

- A Szabadság, szerelem esetében döntöttem úgy, hogy a színházamat és a társulatomat nem hozom abba a helyzetbe, hogy öt hónapot várniuk kelljen rám azért, hogy én közben sztár lehessek, és arra is gondoltam akkor, hogy úgyis találkozom én még Goda Krisztával. Egyébként szerencsés vagyok szerintem, jó ütemben jön a siker és az ismertség is, nem pikkpakk, hogy megőrüljek tőle. Nem mondom, hogy nem ismernek, de szerintem annyira vagyok sztár, amennyire kell, nem jobban. És nem is vágyom rá, hogy minden benzinkútnál megismerjenek.

Nagy Ervin | Nézz még több képet a színészről!

- Goda Kriszta nem engedte, hogy forgatás közben visszanézzétek magatokat. Mikor láttad először magadat a filmben és milyen benyomásaid voltak?

- Egy nyers, de teljesen összevágott változatot láttam. Viszonylag elégedett voltam magammal, amikor megnéztem, azt éreztem, hogy egy kicsit fogyhattam volna és az elején rám fért volna még egy kis lezserség. A film tele van jobbnál jobb epizódalakításokkal. Meglepődtem azon, hogy bizonyos szálak milyen szépen ki lettek bontva, például Trill Zsolt megejtően gyönyörűen játssza el a barátságunk történetét és még sorolhatnám.

- Miért lett utószinkronos a film?

- Ennek voltak technikai okai is, de az az igazság, hogy a figura szerethetőségén csiszolni kellett, mert az intonálás kicsit kekkre sikeredett. Az utószinkronban lágyítottuk a hangsúlyokon, hogy jobban kijöjjön, hogy ez egy szerethető karakter, aki ugyanolyan sérülékeny, mint bárki más. Egy jó utószinkron sokat dob egy figurán, de persze nagyon sok meló megcsinálni. Én gyakran szinkronizálok, aminek hasznát vettem, de így is negyven órát töltöttem a stúdióban és a végén már kocsányon lógtak a szemeim.

- Általában hogyan viseled saját magad visszanézését?

- Nekem az nagyon nehéz munka, elég rosszul viselem. Nálam jobban kevés ember kritizálja Nagy Ervint. Volt olyan, hogy a Filmszemlén majd elsüllyedtem és volt olyan filmem is, amit egyáltalán nem néztem meg, mert nem mertem. Egyébként hatalmas élmény, amikor életében először filmen meglátja magát az ember. Amolyan színészi majomeffektus a tükörnél, eleinte nem érted, hogy mi van. Hosszú időnek kell eltelnie, amíg megbarátkozol a filmen megjelenő arcoddal, elfogadod a hibáidat és objektíven látod, hogy mikor vagy jó és mikor rossz. Ez nekem először a Szezon-nál sikerült.

Nagy Ervin | Nézz még több képet a színészről!

- Tíz éve játszottad az első filmfőszerepedet Mundruczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi-jében. Idén két filmben is főszerepet játszottál (a Kaméleon mellett Daniel Young Pinprick munkacímű filmjében - a szerk). Tíz év után lehet még újat tanulni?

- Persze, és az a tök jó benne, hogy reménytelen. Idősebb kollégák szerint hatvan meg hetven éves korban sem változik a következő szereptől való félelem. Gyakorlatot szerez az ember, de aki elég rutinos, az a félelmet és a tanulás lehetőségét nem spórolja meg. Bajba kerülni nagyon áldásos, mert az mindig valami kényszerreakciót hoz ki az emberből, ami egy új szín megjelenéséhez vezet a palettán.

- A Kaméleon-ból konkrétan mit tanultál?

- Azt, hogy mi az az önfegyelem és kitartás. Hogy van olyan, hogy egy filmrendező azt akarja, hogy tízszer vagy akár hússzor csinálj meg valamit snittenként. Nehezen tudtam csoportosítani az energiáimat. Kriszta addig-addig csinálja, amíg ő nem látja azt, amit látni akar. Sokszor gondoltam azt, hogy már készen vagyunk, de hiába. Ilyenkor kell az önfegyelem, hogy még egyszer és még egyszer nekimenjen az ember, mert bízik abban, aki a monitor másik végén figyeli őt.

- Meg tudod fogalmazni, hogy milyen rendezői stílus az, ami neked a legjobban bejön?

- Nem tudom, még fiatal vagyok ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak. De szerintem fontos, hogy a színész felvegye a kesztyűt, hogy felvegye a ritmust, amit a rendező diktál. Persze, ha rossz a rendező, akkor mindegy, de alapvetően nem azzal kell foglalkozni, hogy nekem mi esik kézre, hanem, hogy mindenfajta igényű és jelrendszerű rendezővel megtaláljam a hangot. Ez a tengerészgyalogos effektus: bárhol ledobnak, ott életben kell maradni.

Nagy Ervin | Nézz még több képet a színészről!

- Többször nyilatkoztad, hogy szerinted negyvenéves kora után lehet valaki igazi színész. Miért?

- Ami az életben általában előfordulhat az emberrel - család, válás, szeretők stb. - az kb. negyvenéves korig gyülemlik fel és a technikai skála is addigra alakul ki. Nézem a nálamnál tapasztaltabb kollégáimat, például Máté Gábort a Barbárok-ban vagy Fekete Ernőt, és csak bámulom őket. Persze mindig jók voltak, de most különösen. Vagy láttam a Sáskák című előadást, ami lenyűgözött, megkönnyeztem, pedig általában nem vagyok ilyen érzelmes típus. Figyeltem a kollégáimat, a "negyvenfelettieket" és nem kaptam levegőt.

- Kilenc éve vagy a Katona József Színházban. Még tudtok mit adni egymásnak?

- Szinte a családom. Ha az alvást nem számítjuk, több időt töltök a társulatommal, mint a barátnőmmel. Mindig változik kicsit a helyzet, elsőgenerációsan bekerülsz, aztán folyamatosan jönnek alád. Sikeres társulatról van szó, úgy vélem, mert következetes emberek vezetik; Zsámbéki Gábor már huszonöt éve igazgatja, karban tartja, építi ezt a társulatot. Erősen kézben tartja a dolgokat és nagyon jó új embereket választ mind szakmai mind emberi tekintetben. Nem hagyja eltunyulni a társulatot és ez nagyon fontos. Mindig frissít, ez talán a Katona hosszan tartó sikerének a titka. Volt egy idő, úgy két évvel ezelőtt, pont a Szabadság, szerelem után, amikor nem bíztak rám semmi komolyabb feladatot és úgy éreztem, hogy valamit nem kapok vissza a színháztól. Akkor nagyon komolyan gondolkodtam rajta, hogy fölállok és elmegyek, de voltak, akik megnyugtattak és az igazgatóm egy komoly beszélgetés után lecsitította a kedélyemet. A következő évben pedig a Kaméleon kapcsán mindent megtett a színház, amit megtehet a színészéért. Tavaly máshol is vendégszerepeltem, ami jót tett a magabiztosságomnak. Nagyon szeretném, ha bázisnak mindig megmaradna a Katona, de van még jó néhány alkotó, akikkel szeretnék találkozni.

- Mondasz példát?

- Vidnyányszky Attilával egyszer nagyon jót dolgoztam (a Shakespeare koszorú című darabban a Gyulai Várszínházban - a szerk.), érdekes lenne esetleg megint nekifutni és Silviu Purcaretével is jó lenne dolgozni még egyszer az életben. Eszenyivel, Mundruczó Kornéllal is, aki színházban éppolyan jó rendező, mint filmen. A szakmai szerelem a fontos, hogy megtaláljuk azt a rendezőt, aki belénk mint színészbe szerelmes. Ez filmen és színházban egyaránt lényeges. Aki ezt elfelejti megkeresni, az előbb-utóbb bajba kerül.