Daniel Young: A szabályok követése nem az erősségem

A Magyarországon élő amerikai Daniel Young nálunk készítette el első filmjét, a Pinprick című thrillert, amelyben az angol Laura Greenwood és az ausztrál Rachael Blake mellett Nagy Ervint láthatjuk a főszerepben. A Filmszemlés sajtóvetítés után beszélgettünk a rendezővel, aki jobb színben látja a magyarokat, mint mi magunkat.

- Hat éven keresztül küzdöttél érte, hogy megvalósuljon a filmed. Mit érzel most, megkönnyebbülést?

- Szuper érzés, teljesen megkönnyebbültem, vagy jobb szó az, hogy egyszerűen boldog vagyok. Persze átélek egy kis szülés utáni depressziót, ha ennyi ideig dolgozik az ember egy filmen, akkor ez természetes, ahogy az is, hogy amikor már milliószor láttam a munkámat, nem bírom még egyszer megnézni. De elégedett vagyok vele és egyáltalán nem izgulok. Menet közben nagyon sokat panaszkodtam Vranik Roland barátomnak arról, hogy mennyi időt elvesztegettem ezzel a filmmel, de most, hogy készen van, már egyáltalán nem érzem így. Ennyibe tellett és kész.

- A két nő figurája és az interakcióik nagyon finoman kidolgozottak. Nehéz volt ezeket megírni?

- Régebben, még a rövidfilmjeimnél, néha nehézséget okozott. Volt egy barátnőm, egy zseniális nő, aki a Vogue-nál volt szerkesztő és Pesten élt, vele beszélgettünk erről. Ő adta azt a tanácsot, hogy írjam a nőket ugyanúgy, mintha férfi figurát írnék. Persze ez azért nem teljesen van így, de nem kell nagy hangsúlyt fektetni a figurák nemére, a személyiségükre kell koncentrálni. A forgatás előtt volt egy hét, amikor mindennap próbáltunk a színészekkel, és a forgatás alatt is azt csináltuk, hogy mielőtt egy új jelenetbe kezdtünk volna, mindenkit kiküldtünk a helyszínről és elpróbáltuk a jelenetet. A színészek ezalatt magukévá tették a figurákat és megváltoztattak dolgokat, amik szerintük nem stimmeltek.

- Már a legelején tudtad, hogy thrillert akarsz csinálni?

- Igen, bár elég hülye vagyok ezekhez a műfaji meghatározásokhoz, nem is igazán hiszek bennük. Szerintem a rendező feladata az, hogy valami személyeset csináljon, amiért igazán odavan. A szabályok követése sosem volt az erősségem, és nehezemre esik bekategorizálni a saját filmemet, nevezhetjük thrillernek vagy drámának is.

- A vetítés után azt mondtad, hogy a filmben tükröződik, ahogyan a magyarok egymással bánnak. Pontosan mit értettél ezalatt?

- Lehet, hogy ez a magyarok számára nem annyira magától értetődő. Először 1990-ben jártam itt, és '93-ban költöztem ide, a Tilos az Á fénykorában. Harminchét éves vagyok, és a magyar barátaim is hasonló korúak. Ezek az emberek még emlékeznek a régi kommunista marhaságokra, de képesek voltak alkalmazkodni a változásokhoz is. Az öregebbek közül nem mindenki tudott alkalmazkodni, a fiatalabbak pedig pont olyanok, mint a nyugati fiatalok. Lehet, hogy amit mondok, mesterkélten hangzik, de én úgy érzem, hogy a kommunizmusban jobban egymásra voltak utalva az emberek. Jobb szórakozás volt egymás szívatása, mint mondjuk az, hogy beülünk egy BMW-be. A barátaim megőrizték ezt a vonást. Nem futnak a pénz után, még mindig az érdekli őket leginkább, hogy egymást húzzák. Szóval én ezt az emberek közti nyitottságot és őszinteséget tanultam Magyarországon, és a filmben is ezt próbáltam megmutatni.

- A filmből nem derül ki egyértelműen, hogy hol játszódik. Ez egyáltalán nem fontos?

- A kontinuitás megőrzése érdekében én végig úgy dolgoztam, mintha Angliában lennénk, de az volt a célom, hogy olyan legyen, mint egy amerikai film, ami játszódik valamelyik államban, de egész Amerikára érvényes. Európában a finanszírozók sokkal inkább erőltetik, hogy az adott országhoz kötődjön a film, de én azt próbáltam elérni, hogy bárki, aki Európában él, a magáénak érezhesse.

- Amikor a szereplők tévét néznek egy filmben, legtöbbször fekete-fehér film megy, nálad is van egy ilyen jelenet. Ennek szerzői jogi okai vannak?

- Igen, mert ami hetven évnél régebbi, azért nem kell fizetni, nekünk meg nem volt sok pénzünk. Úgyhogy megkértem Nagy Julit, az első asszisztensemet, hogy válasszon egy régi filmet, és az M - Egy város keresi a gyilkost választotta, én meg azt gondoltam, végül is illik a filmhez. Bob Ross műsorának a felhasználásához pedig engedélyt kaptunk. Ő az, aki festeni tanít a tévében, Magyarországon úgy tűnik, senki nem ismeri, de Amerikában milliók használják terápia helyett, mert annyira megnyugtató, ahogy beszél.

- Kiknek a filmjét nézed meg a Szemlén?

- Mindegyik filmre kíváncsi vagyok, de persze legjobban Roland filmjét várom (az Adás-t - a szerk.). A Pinprick elején az anya és a lánya beszélnek egy Rolandról, az is ő. Ez a film részben neki köszönhető. A rendezők általában nagyon irigyek, mert kevés a pénz, de ő végig támogatott és nyomta a projektemet.