Delpy eddigi munkáit ismerve tényleg megdöbbentően erőszakos, horrorisztikus jelenetek követik egymást a The Countess-ben. Döglött csirkén hemzsegnek a férgek, ömlik a vér az újra meg újra feltépett sebekből. Erzsébet saját húsába mar, véres körömmel kaparja a falat, vagy éppen zsákvarrótűvel varrja össze a mellén a bőrt, amikor valami igazán fontosan szeretne magával hordozni. Ez a naturalista, vérben tapicskoló stílus éles ellentétben áll a film üzenetével, amit Delpy nem győz minél többször kihangsúlyozni: Báthory grófnő valójában áldozat volt, aljas összeesküvés áldozata, aki ráadásul soha nem lehetett boldog, mert elvakultan szeretett egy férfit, aki nem lehetett az övé.
Innentől jön az elmebaj. A sorozatgyilkosnő mentségére legyen mondva, elvette a szerelem az eszét. Erzsébet retteg az öregségtől, fiatal akar maradni. Delpy ezekben a jelenetekben a legjobb, ahogy az arcát vizsgálja a tükörben, vagy megszállottan, eszeveszetten várja a szeretőjét, aki soha sem érkezik. Vagy ha igen, akkor már nagyon késő. Addig hullik a sok ártatlan szolgálólány, hiszen Erzsébetnek szüksége van a vérükre, csak így őrizheti meg finom, fehér bőrét. Fennmaradó idejét egy bizonyos Dominic Vizaknával tölti, aki szado-mazo játékokra tanítja őt. A szórakoztató nevű nemesúrból ki lehetett volna hozni többet is, de egy ripacskodó német színész játssza, ami annál is szomorúbb, mert eredetileg Delpy Vincent Gallóra bízta volna a szerepet. Vizakna szögecses póráza mellett Erzsébetnek alig marad ideje lányszeretőjére, a boszorkány Darvuliára, akit a román Anamaria Marinca (4 hónap, 3 hét, 2 nap) játszik, szerencsére remekül. Életre kap a film, ha Marinca vásznon van.
--------------- The Countess |