Vranik Roland: Könnyű mindenből viccet csinálni

Az Adás című filmben elmegy az adás. A korábbi Szemle-nyertes Fekete kefe után második nagyjátékfilmjét rendező Vranik Rolandtól azt tudakoltuk, honnan a téma, hol maradtak a poénok, milyen is a tévémegvonás.

- Ha elvennék az adást, te is befalaznád magad?

- Hát igen, ha nincs internet, én is idegeskedni szoktam. De azért nem biztos, hogy befalaznám magam. Attól függ, mekkora függő lennék...

- Miért nincsenek a tévézésnek-netezésnek alternatívái a filmben? Olvasás, zenélés?

- Ez egy szerzői döntés. Az egyik testvér építkezni kezd, neki ez a fizikai tevékenység a megoldás. Meg a gyógyszer. Sokat merítettem a valóságból, egy BBC-sorozat alapján indult el az egész. Ez egy komoly kísérleti munka, egy tévésorozat volt, ahol elvették a tévét a családoktól. Ebből szedegettem, mikor a témának elkezdtem utánajárni. Ezért nem véletlen, hogy ezt az alternatívát választottam olyan emberekkel kapcsolatban, akik évtizedek óta rajta vannak a képernyőn. Persze biztos vannak olyanok, akik boldogok lennének és kiszabadulnának a világba, de én ezzel nem akartam foglalkozni. Sokkal inkább a nyomasztó részével, hiszen a függés az egy negatív dolog, én arról akartam beszélni.

- Nyomasztó filmet akartál készíteni?

- Miután kiderítettem, hogy miről is szól és mit is okoz a tévémegvonás, akkor adta magát, hogy ilyen lesz, mert az végtelenül nyomasztó és ijesztő volt. Nem volt előre elhatározva, hogy szándékosan nyomasztó lesz a film, de mikor ezekben a kísérletekben láttam, hogy mekkora bajt okoz, ha nincs adás, akkor nem nagyon volt más választásom.

- A film logikája néha megbicsaklik.

- Ha nagyon ragaszkodtam volna egy masszív belső logikához, vagy ahhoz, hogy mit okoz valóban, ha ma kihúzzuk az egyik lábát a társadalomnak, az nagyon könnyen kiszámítható. Az semmi más, mint egy sztereotip apokalipszis, dől össze a világ, satöbbi. Ehelyett inkább szándékosan egy kisrealista miliőt választottam.

Vranik Roland | Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Melyik fontosabb, a három testvér kapcsolata vagy a függőség?

- Mind a kettő. A testvéreken keresztül ismered meg a függőséget. A legidősebb testér, Henrik, aki épít, az totál függő, a mama, akit megölnek, az is, egyedül a legkisebb testvér szarik az egészre, értelemszerűen ő nem volt függő. De ugye egyik nincs a másik nélkül, hiszen a szereplők mutatják be a függőséget. A viszonyaik meg azért alakulnak így, mert ilyen lett a világ.

- Hogy a korábbi függőség okozna minden eseményt, indulatot, számomra nem egyértelmű.

- Igen, lehetett volna erősebbre venni, erősebben adagolni, de ez szándékos volt, hogy ezt hátrébb raktam. Fel is van véve, sokkal didaktikusabban adagoltam ezt a dolgot, csak közben azt éreztem, hogy így stílusosabb, így szebb.

- Nem volt sok poén a filmben...

- Nem. Amikor láttam, hogy mennyire hazavág egy családot a tévémegvonás, az nem volt vicces. Amikor megtudtam, hogy a magyarok kilenc órát tévéznek naponta, az amerikaiak meg 9 óra 43 percet, az sem. Amikor hallottam, hogy a kismamák 24 órás tévézést nyomnak, arra kelnek, és a gyerekkel együtt arra alszanak el, vagy hogy a nyugdíjasok nyolcvan százaléka is a tévé előtt zombul tényleg 24 órában a zsizsikekig, akkor azt gondolom, hogy abban semmi vicces nincsen. Persze kézenfekvő és könnyű lett volna, hiszen annyira könnyű mindenből viccet csinálni. Én azt most nem akartam. Mert ez egyáltalán nem vicces. Amúgy meg már csináltam egy vicces filmet...

- A zeneszerzés hogy működött?

- Megvoltak a képek, és arra ment a komponálás. Először megmondtam, mit nem kérek. Aztán megmondtam, mit kérek, de az nem sikerült. Tulajdonképpen már-már klasszikus, hatásvadász, instrumentális zenét kértem. Ami, mondjuk, működött, de teljesen elrontotta és közhelyessé tette a filmet. Ezután jött ez a változat.

- Ezúttal milyen volt az együttműködés az operatőrrel, Pohárnok Gergellyel?

- Most egészen más volt, mint a Fekete kefé-ben. Azt együtt írtuk, együtt csináltuk, itt most sokkal jobban leváltunk egymásról. Ő volt az operatőr, én voltam a rendező, de persze nagyon sok mindent megbeszéltünk, csak most nem volt annyira összegabalyodott dolog, mint amilyen a Kefe volt.

Pohárnok Gergely és Vranik Roland | Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Miért színesben?

- Az ember alapból színesben gondolkodik, a Fekete kefé-nek is oka volt, hogy az miért lett fekete-fehér. Szerintem ma nagyon megalapozott koncepciód kell, hogy legyen, ha fekete-fehér filmet csinálsz.

- Az eddigi vetítések alapján hogy veszi a közönség?

- A külföldi sajtóvetítés nagyon jó volt, vannak konkrét ajánlatok is. A magyar sajtót meg mindjárt körbekérdezem.

- Saját benyomások?

- Én most elkezdtem szeretni. Eddig nagyon utáltam. Voltak kétségeim, nagyon közel is voltam hozzá, de most, hogy láttam egyben, nagy vásznon, most elkezdtem szeretni.

- Lehet, többször meg kell nekünk is nézni?

- Igen, azt mondják.

- Milyen érzés, hogy a vetítés után minden újságíró téged akar?

- Az lesz a jó érzés, ha úgy reagál a közönség meg a szakma, ahogy ma a külföldi sajtóvetítésen az emberek. Az nagyon pozitív volt. Nyilván minden rendezőnek ez az álma, hogy bírják a filmjét.

- Miért?

- Mert azért csinálod. Hogy szóljon valamiről, hogy elmondjon valamit, kérdezzen, valamit működésbe hozzon. Persze véletlenül sem arra a közhelyre gondolok, hogy szeretném megváltoztatni az embereket, ha kijönnek a moziból, csak egyszerűen tegyen fel a film egy kérdést, vagy állítson valamit, vagy csak tegyen bele egy hangulatba.

Vranik Roland | Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Ha kijövünk a moziból, szándékaid szerint ennek a filmnek mi lesz a lenyomata?

- Ha így készítenék filmet, ha lenne előre dekódolt üzenet... nem. Nem szoktam előre gondolni ilyenekre, de gondolom, elgondolkodik rajta egy csomó ember, amikor karikásra bámulja magát a tévé vagy a monitor előtt. Hogy milyen, amikor elmegy az adás, vagy amikor legutóbb is elment az internet, azért be fog nekik klikkelni, hogy milyen is lenne...

- Mi érdekel a Szemlén?

- Minden. Sajnos nem lehet mindent megnézni, ezért tévéfilm, dokumentumfilm nálam kevesebb lesz, de az összes nagyjátékfilmet szeretném megnézni, meg igyekszem a kisjátékfilmes blokkokat is.

Köszönet Valuska Gábornak, amiért kölcsönadta a fényképezőgépét.