Egy tökéletes este

A Largo című dokumentumfilm az azonos nevű legendás Los Angeles-i éjszakai klubnak állít emléket. Unalmas beszélő fejek helyett lélegzetelállító koncertfelvételeket kapunk az idei Titanic eddigi legjobb filmjében.

A Largo tizenhat évig üzemelt egy kis épületben a Fairfax sugárúton, és mielőtt tavaly egy nagyobb helyre költözött volna, a tulajdonos és programszervező Mark Flanagan felkérte Andrew van Baal operatőrt, hogy egy fekete-fehér DV-kamerával rögzítse a klubban rendszeresen fellépő zenészek és komikusok produkcióit. Az így felvett 120 órányi anyagból vágták össze ezt a 112 perces filmet, amiből a hely történetéről igaz semmit nem tudunk meg, viszont remek képet kapunk arról, hogy milyen lett volna egy nagyon különleges estén betérni a Largóba.

Mindenki egy-egy számot játszik, a komikusok produkciójából pedig gyakran csak néhány mondatnyit vágnak be a dalok közé. A gyönyörűen komponált statikus beállítások szinte végig a művészek arcára koncentrálnak, a közönséget sosem láthatjuk. Mivel a hely nagyon pici, az operatőr kénytelen megbújni az asztalok között és a vendégek háta rendszeresen kitakarja a kép egy részét, néha pedig másodpercekre teljesen feketébe veszik a vászon.

Nem tudom, hogy ez koncepció volt-e a válogatásban, de többségben vannak a lassú, szomorú szerelmes számok, rendesen a húrok közé egyedül csak Grant-Lee Phillips csap a fináléban. Nagyon erős a kezdés: Fiona Apple egy szál zongorával és csodálatosan kifejező előadásmódjával megadja az intenzív alaphangot, rögtön utána Colin Hay énekel arról, hogy ha százkét évig élne, akkor sem tudná túltenni magát szerelme elvesztésén, később pedig Jackson Browne játssza el a világ talán legszomorúbb számát, a These Days. Az eklektikus felhozatalban helyet kap még az HBO-sorozatból ismert Flight of the Conchords nevű új-zélandi vicczenekar, valamint Bobb Bruno, aki samplerrel és szintetizátorral állít elő mókás hangkollázst, úgy, hogy közben egy medvejelmez van rajta.

Flight of the Conchords

A Largo létrejöttét nagyban segítette Paul Thomas Anderson produceri közreműködése, és akik ismerik a rendező munkáit, külön örömet lelhetnek a kapcsolódási pontok felfedezésében. A fellépők között van a Magnólia és a Kótyagos szerelem páratlanul tehetséges zeneszerzője, Jon Brion, valamint Aimee Mann is, aki a Magnólia betétdalát adja elő (Save me). A rendező állandó színésze, John C. Reilly pedig egy vicces anekdotát mesél el a Boogie Nights forgatásáról: Burt Reynolds kitalálta, hogy ír akcentussal fogja eljátszani a szerepét, és Anderson úgy be volt szarva a sztártól, hogy nem mert neki ellentmondani, de szerencsére Reynolds hamar belefáradt az akcentusba és visszatért a normális hanghordozásához, és az ügy mindenféle vita nélkül elsikkadt.

Zach Galifianakis

A fellépő komikusok közül mindenképpen meg kell említeni a zseniális Zach Galifianakist. Ennek a mackóforma bajszos férfinak egészen egyedi humora van, úgy képzelem, hogy az emberek 99 százalékát halálra idegesítheti, a maradék egy százalék viszont minden megnyilvánulása után röhögőgörcsöt kap. Itt előbb felhúzza magát azon, hogy a közönség nem díjazta az egyik nehezen értelmezhető poénját, majd kiront az utcára, behoz két járókelőt, és őket kezdi el cseszegetni. Amit talán ki lehetett volna hagyni a filmből, az Greg Poops monológja George W. Bush ostobaságáról, bár tény, hogy egy évvel ezelőtt, amikor bemutatták a filmet, ez a téma még nagyon is időszerű volt.

A Largo megtekinthető a Titanic filmfesztivál keretében április 5-én, vasárnap 16.30-kor a Kinóban.