Szóra bírtuk a néma szerzetest

Grégoire Colin francia színészt itthon először talán az Eső előttben láthattuk, ahol Kirilt, a némasági fogadalmat tevő fiatal szerzetest játszotta. Azóta tizenöt éve telt el és Colin leforgatott még harminc filmet. A Titanic vendégeként most először látogatott el Budapestre, hogy elkísérje A gyilkos című filmjét - bérgyilkost játszik, aki egy nap szokatlan megbízást kap. A vetítés után, egy pohár fehérbor mellett beszélgettünk vándorszínészekről, vad környékekről, krisztusi korról, lazulásról és a hip-hopról.

- Gyerekkorod óta játszol. Hogy kezdődött?

- Színészcsaládból származom: az apám, a nagyapám, az ő apja, és így tovább, szóval mindenki színész volt, vándorszínész. Faluról-falura, városról-városra jártak. Az apám aztán egy nap gondolt egyet és otthagyta az egészet. Nagyon fiatal volt, talán tizenhét lehetett. Nem ment jól a biznisz, lerobbant a kocsi, amin utaztak, ott vesztegeltek nagy szegénységben, valami kisvárosban, ahonnan állandóan ki akarták söpörni őket - az apámnak elege lett, más életről álmodott. Egy hajnalon megszökött és meg sem állt Párizsig. Egy fillér nélkül érkezett, de hamar megismert rengeteg embert. És elhatározta, hogy színész lesz ő is, de "komoly" színész, igazi színpadon. Így is lett.

- Akkor te már Párizsban nőttél fel.

- Igen, Párizs egyik külső negyedében születtem és ott is nőttem fel. Nem valami jó környék egyébként, tele bandákkal, jó kis anarchista, vad vidék... Szerettem a gyerekkoromat. Szabad voltam, igazából azt csináltam, amit akartam. Pénzt kerestem és bár tizenkét éves koromban még az anyám kezelte a pénzügyi dolgokat, megvolt a szabadságom. Aztán persze, ugyanúgy, ahogyan hajdanán apámnak, nekem is elegem lett a családomból, egyszerűen az idegeimre mentek - mondjuk ez elég gyakori ebben a korban. (nevet) Ahogy tudtam, elköltöztem otthonról. Anyám azt tanácsolta, vegyek egy lakást, úgyhogy vettem egy lakást. Ez volt az első komoly dolog, amit a színészkedéssel keresett pénzből vettem és örülök, hogy hallgattam rá, mert egyébként könnyen szórom a pénzt.

- Gondoltál arra valaha, hogy ne színész legyél?

- Nagyon érdekelt a zene. Húszévesen kezdtem írással, forgatókönyvírással foglalkozni és akkor hagytam abba a zenélést. Nem maradt rá elég időm. Gyerekkoromban csellóztam, aztán később jött a jazz és végül a hip-hop. Igen, rapper is voltam... (nevet) De eljött a pillanat, amikor döntenem kellett, hogy mivel akarok foglalkozni és a zene esett ki. Tíz-tizenkét éve írok, tanulom az írást, a filmírást. Most éppen az első filmemet rendezem és alapítottam egy produkciós céget. Úgy érzem, nálam ez egyfajta evolúció: először színész lettem, és aztán, hosszú évekkel később, most kipróbálom magam, mint forgatókönyvíró, rendező és producer. Általában nem jellemző rám, hogy türelmes ember lennék, de ezt nem akartam elsietni, mert úgy éreztem, hogy még nem tudok eleget. Szükségem volt a megtapasztalásra, a tanulás folyamatára. Hogy azt érezzem, hogy a dolgok nem csak úgy megtörténnek, hanem én irányítom őket.

Nézz még több képet Grégoire Colinről! | Fotó: Hektor

- A színészettel is ugyanez a helyzet? Harmincöt filmet forgattál.

- Igen. Emlékszem, amikor filmezni kezdtem, nem csináltam teljes szívemből, szenvedéllyel. Nem voltam tudatos színész. Leforgattam az első öt filmemet, és úgy éreztem, kiégtem. Ennyi volt. Meguntam, már nem izgatott. Nem éreztem, hogy amit csinálok, az enyém. Voltak köztük jó filmek, például az Eső előtt, amit szerettem, de már nem hajtott semmi belülről, nem érdekelt. Tizennyolc éves voltam. És akkor találkoztam valakivel, egy francia rendezővel, Claire Denis-vel, aki megváltoztatta az életem. Az első közös munka után még öt filmet forgattunk együtt - a legutóbbit most mutatták be a francia mozik. Vele éreztem először, mi az, amikor a színészet nem csak valamilyen érzés tettetése, imitálása, hanem kísérletezés, egy felfedezőút - a felfedezése annak, ami vagy. Soha nem jártam színiiskolába és addig inkább ösztönösen játszottam, mint egy gyerek. De amikor Claire-rel megcsináltuk a US Go Home-ot, teljesen új világ nyílt meg előttem. Életben először improvizáltam, életemben először élveztem a színészetet. Tudatos színész lettem.

- Említetted az Eső előtt-öt, ami nagy siker volt annak idején a magyar mozikban. Egy barátom csak emiatt a film miatt utazott el Ohridba, hogy megnézze azt a kolostort, ahol a filmbéli szerzetes, Kiril lakott. Hogyan kezeled a hírnevet? Mennyire vagy híres Franciaországban?

- Azt hiszem, szerencsés helyzetben vagyok, mert régóta dolgozom francia filmekben, a szakmában ismert a nevem. A rendezők szívesen keresnek meg ajánlatokkal, sőt, még a kritikusok is szeretnek, de nem vagyok nagy sztár, nyugodtan mászkálhatok Párizs utcáin. Persze, néhányan felismernek, de sajnos nem mindenki! (nevet)

Az Eső előtt első tíz perce

- Harminchárom éves vagy, húsz éve vagy a pályán. Az előbb a moziteremben valaki azt mondta, harmincöt vagy, amit gyorsan kijavítottál. Mennyire érzed magadban az idő múlását?

- Persze, hogy kijavítottam, hiszen még tényleg nem vagyok annyi, júliusban leszek harmincnégy. Elértem abba a korba, amit sokan krisztusi kornak is neveznek, és érdekes módon tényleg nagyon sok változást hozott az életembe. Megszületett a lányom, megrendeztem az első filmemet és megalapítottam a produkciós cégemet, ahol producerként kezdtem dolgozni. Az elmúlt tíz évben csak színészkedtem és sokat utaztam, de az írás volt az egyetlen dolog, amivel a munkán kívül komolyan foglalkoztam. Szeretek jókat enni, mászkálni, pihenni és nagyjából ezt csináltam, amikor éppen nem forgattam - egyszóval remek, laza életem volt. Most hirtelen minden nagyon megváltozott és egy szabad percem sincs. A lányom is nagyon sok mindent megváltoztat bennem. Fura ez az egész, mert bár nem vagyok lusta ember, mindig szerettem lazulni, hosszú vakációkra menni és ezt korábban meg is tehettem. Ennek most vége és egy új, más ritmusú élet kezdődött el a számomra. Kicsit félek is, hogy a stressz, a sok rohanás kiszívja belőlem az erőt, az ihletet...

Nézz még több képet Grégoire Colinről! | Fotó: Hektor

- Kinek a véleményére adsz, kinek mutatod meg a dolgaidat?

- Színészi munkában egyedül magamra hallgatok, mert egyedül dolgozom, egyedül dolgozom ki a karaktereket. Az is nehéz, hogy soha nem lehetsz benne biztos, hogy akinek kikéred a véleményét, őszintén megmondja-e, amit gondol. De igen, a feleségem véleménye nagyon számít, és mindig megkérdezem, mit gondol, mert tudom, hogy őszinte velem és jó kritikus. De a végeredmény, a kész film szempontjából a legfontosabb mindig a rendező: neki kell pontosan tudnia, mit akar és mit gondol arról, amit csinálok, mert ő vágja meg aztán a filmet, abba nekem már semmi beleszólásom nincs. Rajta áll vagy bukik az egész.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Nagyon régen nem voltam moziban, mert semmi időm nincs. Vágom a saját filmemet, előtte Japánban dolgoztam, vezetem a produkciós céget is; mostanában nagyon felpörgött minden. Látod, éppen erről beszéltem az előbb. Rohanás az élet.